Párolt füstölt makréla, natúr macska

Isten nem bottal, hanem macskával veri a hobbiszakácsot. Méghozzá olyannal, akit a sütés kiemelten érdekel. A főzéshez bezzeg oda sem szagol. Nem kétséges, hogy egy néhai híres cukrász született újjá a kicsi Findusz testében. Nehéz úgy alkotni, hogy az árgus macskaszemek minden mozdulatot figyelnek, s látszik, hogy határozott vélemény formálódik ott a bajuszok mögött. Rendületlenül ül, szeme sem rebben a robotgép zajára, fejét oldalra billentve követi a sodrófa mozgását, s ha elfárad, fejét kutyamódra, a konyhapult szélére támasztja. Bőr orrocskája erőteljesen pumpál, valahányszor egy újabb hozzávalót veszek elő.

Kérdezem a felsőbbrendűségi érzéssel megvert kutyatartóktól: melyik eb képes megkülönböztetni a sütést a főzéstől?!

És honnan a cukrászpalánta? A nagy jólét és a tintahal termékenységet elősegítő hatásának köszönhetően szaporodni kezdtek védenceim, így húsvét óta már egy külön-bejáratú tarka cica is tartozik a házhoz. (a névadó története alapmű. Ld. itt!)
Időközben a „Schrödinger macskája” is jobb sorsra lett érdemes. Kigömbölyödött, jellegzetes öregnéni-kölni illata és öntudata lett. Hiába kínálgatom, arisztokratikusan elnéz a tányér felett, meg sem szagolja az ételt, mert kérem szépen, nem szorul ő rá semmiféle könyöradományra, neki már tisztességes állandó lakhatása van, megbecsült polgára lett a környéknek, még szavazati joga is van a cicatanácsban. Sőt, mi több, ő ott a hajléktalanügyi bizottság elnöke. De azért a régi barátokat nem veti meg, naponta jön, benéz, tartja a kapcsolatot, kegyesen enged egy kis simogatást. Ki tudja, mit hoz a tél, hol lyukasztja ki majd a fagy a szociális hálót…

Arccal a konyha felé

A mi jószágaink őse bizonyára a vasmacska volt. Az evolúció során a Pannon tenger hátrahúzódott, magával sodorva a beléjefúlt mamutokat, de a kiszáradt tengerfenéken ott vergődött néhány rozsdás macskaős, akiknek génállománya máig hordozza a halak és a tenger gyümölcseinek szeretetét.
Cicával az ölemben üldögélek a teraszon és együtt képzeljük el, milyen lehetett, amikor itt a kert végében hullámzott a tenger, és kicsit nyugatabbra, kb. a fertőrákosi kőfejtő környékén lehetett a legkitűnőbb kagylótenyészet. (Bizony, láttam a mészkőnyomatukat!)

No, elég a múltba révedésből, a teraszról vissza a konyhába! Semmiféle macskajás cég nem tud olyan finom konzervet előállítani, ami felérne az általam grillezett és a barátok által gondosan leszopogatott halkoponyával és halgerinccel, amit a minap a szemeteskukából csent ki a cicakommandó. Futottak vele, hátra sem néztek, pedig mögöttük loholva győzködtem őket, hogy hagyjátok a fenébe, nincs azon már semmi, de az esti orosz makréla gyönyörű óarany bőrét majd megkaphatjátok!
Később, mikor befektettem a makrélát a gépbe, a keselyűvel keresztezett macsekok leültek a gőzpároló képernyőszerű ablaka elé, és tényleg nem találok jobb kifejezést, minthogy „néztek mint a moziban!”

A füstölt makrélát azért párolom meg, hogy a nedvesség visszaadja a hús puhaságát. Kb. 15 percig, ennyi elég is neki. Télen tormamártást is készítek mellé, nyáron jó a szokásos ecetes torma is. Vagy a mustár. Vagy a lilahagyma. Vagy csak úgy simán. Reggelire, rozskennyérel…
A halat kimérve, egy bizonyos orosz ételeket forgalmazó hálózatnál veszem, nem árulom el a nevét, de irodalomszeretők gondoljanak csak Anatolij Ribakov híres regényére „Az …gyermekei” (vízszintes, öt betű!). A boltban mindig vetek egy pillantást a kaviárokra is, és erről eszembe jut, hogy lottózni kellene, át is megyek a szomszédos üzlethelyiségbe.