Zamattal töltött őszibarack

Bandi bácsi, megérezve a világháború fenyegetését, még időben kivándorolt az Egyesült Államokba. Közben magával ragadott egy német hölgyet feleségnek, ezzel is jelezve: neki aztán nincsenek előítéletei! Ahogyan szerencsére a fraunak sem voltak. A fiatalok fityiszt mutattak az Európában dühöngő ordas eszméknek, és hamarosan gyermekek, később unokák népesítették be a kaliforniai házat. Az öregek pedig rendszeresen hazalátogattak. De szigorúan mindig csak augusztus végén, szeptember elején.

Egyszer Bandi bácsi megsúgta nekem, hogy miért pont ekkor. Mert ilyenkor érnek a legfinomabb gyümölcsök Magyarországon, főleg nagy kedvence, az őszibarack. A sárgabarackot is szerette, de azt hazavihette magával lekvár formájában. Na de pont az őszibarack, Bandi bácsi, kérdeztem, hiszen Kaliforniában térdig járnak a peachben meg a nektarinban, nem igaz? Na ja, kérlek szépen, van ott sok gyönyörű barackültetvény, hatalmas, hibátlan gyümölcsökkel, édesek, mint a méz! Hát akkor? Csodálkoztam. Mi hiányzik? Hát zamatuk, kérlek szépen, barackzamatuk, az nincs nekik, válaszolta.

Tavaly a Fertő-tónál kerékpároztunk körbe-körbe, mikor láttam, hogy az egyik kerti kapualjban egy idős bácsi őszibarackot árusít. Az osztrák sporttársak valamennyien a narancsszínű barackot vették, én pedig a kicsi, sápadt, fehérhúsúból kértem. A bácsi boldogan felkiáltott: „Na ugye! Mindig mondom hogy az a finomabb, de ezek nem hiszek el, mert a kinti boltokból csak ezt a pirosat ismerik.” Elszomorítottam azzal, hogy sajnos egyre inkább mi is csak azt ismerjük, de mivel a nagyapám kertjében még a fehér volt, ezért én ezt tartom igazi őszibaracknak. (Kaptam is a bácsitól két fürt szőlőt grátisz! Végre valahol megfizetik a szakértelmet.)

Most, hogy már harmadszorra vettem íztelen barackot, le kell vonni a tanulságot, vége a szezonnak. Feltörhettem volna őket kalapáccsal, nekikfeszülhettem volna vésővel, de aztán mégsem. Inkább beléjük tömtem egy kis ízt és megsütöttem őket. A recept nemzetközileg ismert, idegen nyelvű szakácskönyvek mindig jegyzik, több blogger is megénekelte már. Én kicsit átalakítgattam, pl. úgy gondoltam, hogy az amaretti keksz mellé még a mandula az már túlzás lesz, talán ha édes barackom lenne, akkor igen, de most inkább ne keseregjünk tovább. Ezért barnacukrot és diót tettem bele. Az arányok: egy tojás habját felvertem, a sárgáját hozzáadtam, ebbe szórtam a két kanál sötétbarna barnacukrot, a mozsárban összetört kb. 15 dkg amarettit, a marék daráltdiót. Az apró amarettipuszi a tetején, az már csak dísz a habon.

Bandi bácsi már Kaliforniánál is jóval messzebbre költözött, de minden nyár végén eszembe jut, amikor őszibarackot majszolok. Amerika meg amúgy is egyre inkább a saját Barackja felé fordul, ha hihetek az elnökválasztási előrejelzéseknek.