Szerencsétlen füstölt húsok a magyar konyhában legfeljebb epizódszereplők lehetnek. Ha átlapozunk egy szakácskönyvet, láthatjuk, hogy nagyon sokszor csak kiegészítőként használják őket sokféle ételben. Nem is önmagukért, hanem a füstös íz kedvéért, amit szemfüles turisták megvásárolhatnak valamelyik fejlett országban „instant füst” formájában is. Egyszer kaptam ilyet az USA-ból, szépen megköszöntem, majd elvittem a veszélyeshulladék-lerakóba.
Az önálló ételként feltálalt füstölt húsok pünkösdi királysága furcsa módon húsvétra esik. Ekkor bezzeg tudjuk értékelni őket, felvásároljuk a hentesektől az összes sonkát, kötözött sonkát, tarját stb. A húsvéti asztalnál rádöbbenünk, hogy jaj, mennyire finom, milyen egyszerű étel ez, egy kis salátával, mustárral, tormával! Ilyenkor megfogadjuk, hogy az év más napjain is főzünk ilyet, azaz gondolatban főszerepet kínálunk nekik.
Aki nem elégszik meg a bolti – „füstpácban két másodperc alatt” - típusú húsokkal, annak javaslom, hogy fedezze fel lakóhelyén azokat a még tevékenykedő bácsikákat, nénikéket, akik régi módszerekkel füstölnek. Aztán irány a hentes, ahol vegyünk 1-2 oldalast, egy sonkát, néhány csülköt, és megfelelő pácolás után mehet a füstre. Így elkerülhetjük hogy a húsvét mellékízű, az év közben főzendő bableveseink ipari ízfokozó ízűek legyenek.
Főtt füstölt odalas bab- és krumplisalátával
Az oldalast elvágom darabokra, megmosom és egy mély tálban vagy fazékban fél napig hideg vízben áztatom. Az áztató vizet kiöntöm, a húst leöblítem és beleteszem egy kuktába annyi vízzel, amennyi elfedi. (Ez sajnos nem saját levében finom). Dobok rá néhány babérlevelet is, és addig főzöm amíg puha nem lesz. Akkor jó, ha a csontról leválik a hús.
Babsaláta
Hagyományos magyaros (szerb?) ecetes saláta, főtt babbal és hagymával.Bab: közepes méretű sötétszínű babot szoktam használni, beáztatom, babérlevéllel megfőzöm puhára. Ha nincs idő, jó a babkonzerv is, mondjuk két dobozzal.
Hagyma: kisebb méretű vöröshagymát (kb. 5 fejet) felkarikázok vékonyra, a karikákat szétválasztom, azaz szétpergetem az ujjaimmal. Egy lábosban kevés vízzel megpárolom, csak annyira, ahogy ne ropogjon. Még finomabb, ha lilahagymát használunk! Ehhez viszont a fehér bab illik.
Összeállítás: nagy tálban kikeverek egy kis ecetes, sós, cukros levet (= salátaecet), beleteszem a babot és a hagymát, majd óvatosan átforgatom, összekeverem. Amennyiben van otthon finom őrségi tökmagolajunk, azt tehetünk rá tálaláskor!
Ecetes krumplisaláta
Krumpli: sudár kiflikrumplit hajtok fel a piacon, azt héjában megfőzöm, megpucolom és karikra vágom.
Hagyma: kisebb méretű vöröshagymát (kb. 5 fejet) felkarikázok vékonyra, a karikákat szétválasztom, azaz szétpergetem az ujjaimmal. Egy lábosban kevés vízzel megpárolom, csak annyira hogy ne ropogjon.
Összeállítás: nagy tálban kikeverek egy kis ecetes, sós, cukros levet, beleteszem a hagymát és a krumplit, óvatosan hogy össze ne törjenek a karikák. Átforgatom, összekeverem. Tetejére frissen őrölt borsot tekerek. Amennyiben van otthon finom őrségi tökmagolajunk, azt tehetünk rá tálaláskor!