.…arról, hogy egy BKV-sztrájkban csak láncaimat veszthetem, de szerezhetek új barátokat, és hogy nekem mindenről AZ jut eszembe...(AZ = konyhai gondolatok)
Az úgy volt, hogy a békávés nehéz napon hallgattam a városi biciklis szerveződések és a tavasz hívó szavára, s legott nyeregbe pattantam. Átsuhantam a kihalt városon, teleszívtam tüdőmet az előző napi állott szmoggal és visszamosolyogtam minden vigyorgó biciklistára. Jó sokat kellett mosolyognom!
A reggelizés elmaradt, mert a munkahelyi büfében nem volt friss péksütemény. Nem is tudtam, hogy a kiflik is metróval szoktak bejönni! A zsemlék még begurultak volna, de inkább szabadságot vettek ki. Főnökük, a pék mondta nekik: ma meg se keljetek!
Hazafelé kis kitérőt tettem Buda közepén, hogy egy jótevőmet megjutalmazzam. Történt ugyanis, hogy a múltkori sztrájk idején leesett a bicikliláncom. Egyedül nem tudtam megszerelni, odatoltam hát a közeli békávés irodához és kértem az unatkozó sofőrök segítségét. Nem segítettek, pedig éves bérletem van. Emberbarát vagyok, nem hánytorgattam fel nekik, hogy voltaképpen ők juttattak ide. Szerencsére a közelben találtam egy gumisműhelyt, benne egy igazi mesterrel, aki azonnal segített. Ő és a boltja úgy néz ki, mintha megállt volna az idő az ötvenes évek elején. Hát most visszakarikáztam, egy csokival leróttam hálámat, és kicsit elbeszélgettünk. Jobb lett volna egy doboz saját süti, de az ember vagy süt, vagy teker.
Furcsa, hogy ha tömegközlekedek és a sok emberrel össze vagyok zárva, nincs annyi személyes kapcsolatom velük, mint így, magányos biciklistaként. Az elsuhanó villamosból nem látom az apró dolgokat, nem látom a hentesek kínálatát, az újonnan nyílt zöldségeseket, és azt a lángossütőt sem, amelynek sokat ígérő illat volt a cégére. Az sem tűnt fel eddig, hogy a piac mellett bicikliút van, talán azért nem, mert eddig ráparkoltam az autóval.
Utam legmegrázóbb pillanata az volt, amikor rádöbbentem, hogy súlyos topográfiai összesküvés áldozata lettem! A Hűvösvölgy ugyanis nem völgy, hanem hegy! Még csak nem is hűvös! Minél inkább tekertem, annál melegebb lett! Lehet hogy a szembejövőknek más volt a véleménye, de én határozottan így láttam. Aki nem hiszi, guruljon utána!
Ment persze a porhintés, hogy "Völgy utca", "Völgy utca", mindenhol ezt olvastam, de más dolog ezt ráfesteni egy utcatáblára, és más érezni a lábaimban.
És aztán mintha egyszer csak szembe jött volna velem egy 56-os villamos, néhány kókadozó utassal! Majd néhány perc múlva az ellenkező irányból megérkezett egy 18-as! Mi ez? Délibáb vagy sztrájktörés? Ha az utóbbi, arról inkább nem akarok tudni, senki ne írja meg kommentben, kérem szépen...
Elkezdtem inkább számolgatni, hogy aki pénteken biciklivel jön-megy dolgozni, és vasárnap még a Critical Massra is elmegy, az annyi kalóriát éget el, hogy nyugodtan megsüthet magának szombatra akár egy ökröt is! És ekkor, elsuhanás közben mintha azt olvastam volna egy hirdetőtáblán, hogy ökörsütés lesz a Lángoskertben! Vagy ez is csak olyan, mint a két villamos?...
Vagy olyan, mint a tiszacsegei csárda: a vándor lekerekezik 20-30 kilométert a Tisza gátján, beesik a csárdába, ott meg elé tesznek előételként egy adag friss haltepertőt, lilahagymával és házi kenyérrel. Hát lehet így egészséges életmódot élni?!
Ja, és egy kérés: kérem a város szerelmespárjait, hogy a következő sztrájk idején a hidakon és a szűk átjárókon ne egymás mellett andalogjanak, mert így a bicajosok nem tudnak mellettük biztonságosan elhaladni. Andalogjanak inkább egymás mögött, így legalább más oldaláról is megismerhetik kedvesüket.
Szép dolog lehet nap mint nap kerékpárral dolgozni menni, de vigyázat, félő hogy aki messze lakik a munkahelyétől, mire beér, könnyen fürödhet a saját levében!
Az úgy volt, hogy a békávés nehéz napon hallgattam a városi biciklis szerveződések és a tavasz hívó szavára, s legott nyeregbe pattantam. Átsuhantam a kihalt városon, teleszívtam tüdőmet az előző napi állott szmoggal és visszamosolyogtam minden vigyorgó biciklistára. Jó sokat kellett mosolyognom!
A reggelizés elmaradt, mert a munkahelyi büfében nem volt friss péksütemény. Nem is tudtam, hogy a kiflik is metróval szoktak bejönni! A zsemlék még begurultak volna, de inkább szabadságot vettek ki. Főnökük, a pék mondta nekik: ma meg se keljetek!
Hazafelé kis kitérőt tettem Buda közepén, hogy egy jótevőmet megjutalmazzam. Történt ugyanis, hogy a múltkori sztrájk idején leesett a bicikliláncom. Egyedül nem tudtam megszerelni, odatoltam hát a közeli békávés irodához és kértem az unatkozó sofőrök segítségét. Nem segítettek, pedig éves bérletem van. Emberbarát vagyok, nem hánytorgattam fel nekik, hogy voltaképpen ők juttattak ide. Szerencsére a közelben találtam egy gumisműhelyt, benne egy igazi mesterrel, aki azonnal segített. Ő és a boltja úgy néz ki, mintha megállt volna az idő az ötvenes évek elején. Hát most visszakarikáztam, egy csokival leróttam hálámat, és kicsit elbeszélgettünk. Jobb lett volna egy doboz saját süti, de az ember vagy süt, vagy teker.
Furcsa, hogy ha tömegközlekedek és a sok emberrel össze vagyok zárva, nincs annyi személyes kapcsolatom velük, mint így, magányos biciklistaként. Az elsuhanó villamosból nem látom az apró dolgokat, nem látom a hentesek kínálatát, az újonnan nyílt zöldségeseket, és azt a lángossütőt sem, amelynek sokat ígérő illat volt a cégére. Az sem tűnt fel eddig, hogy a piac mellett bicikliút van, talán azért nem, mert eddig ráparkoltam az autóval.
Utam legmegrázóbb pillanata az volt, amikor rádöbbentem, hogy súlyos topográfiai összesküvés áldozata lettem! A Hűvösvölgy ugyanis nem völgy, hanem hegy! Még csak nem is hűvös! Minél inkább tekertem, annál melegebb lett! Lehet hogy a szembejövőknek más volt a véleménye, de én határozottan így láttam. Aki nem hiszi, guruljon utána!
Ment persze a porhintés, hogy "Völgy utca", "Völgy utca", mindenhol ezt olvastam, de más dolog ezt ráfesteni egy utcatáblára, és más érezni a lábaimban.
És aztán mintha egyszer csak szembe jött volna velem egy 56-os villamos, néhány kókadozó utassal! Majd néhány perc múlva az ellenkező irányból megérkezett egy 18-as! Mi ez? Délibáb vagy sztrájktörés? Ha az utóbbi, arról inkább nem akarok tudni, senki ne írja meg kommentben, kérem szépen...
Elkezdtem inkább számolgatni, hogy aki pénteken biciklivel jön-megy dolgozni, és vasárnap még a Critical Massra is elmegy, az annyi kalóriát éget el, hogy nyugodtan megsüthet magának szombatra akár egy ökröt is! És ekkor, elsuhanás közben mintha azt olvastam volna egy hirdetőtáblán, hogy ökörsütés lesz a Lángoskertben! Vagy ez is csak olyan, mint a két villamos?...
Vagy olyan, mint a tiszacsegei csárda: a vándor lekerekezik 20-30 kilométert a Tisza gátján, beesik a csárdába, ott meg elé tesznek előételként egy adag friss haltepertőt, lilahagymával és házi kenyérrel. Hát lehet így egészséges életmódot élni?!
Ja, és egy kérés: kérem a város szerelmespárjait, hogy a következő sztrájk idején a hidakon és a szűk átjárókon ne egymás mellett andalogjanak, mert így a bicajosok nem tudnak mellettük biztonságosan elhaladni. Andalogjanak inkább egymás mögött, így legalább más oldaláról is megismerhetik kedvesüket.
A költők bezzeg egyedül andalognak, nekik titkos és/vagy beteljesületlen szerelmeik vannak, ezért is írnak olyan szívtépő verseket. A költők kézirattal-teli táskájában mindig van egy-egy friss verseskötet, amit azonnal dedikálnak is a nyeregben ülő ismerőseiknek. Lám-lám, a metróból nem látszanak a Duna-parton andalgó költők sem!
Mohai V. Lajos: Kilazult kő (ld.itt)
És végül újabb barát: a Gyermekvasútnál egy biciklis sorstársba ütköztem (csak képletesen), aki azonnal meghívott egy hátizsákos dobozos sörre, hiszen egy vérből valók vagyunk, ő meg én.Mohai V. Lajos: Kilazult kő (ld.itt)
Szép dolog lehet nap mint nap kerékpárral dolgozni menni, de vigyázat, félő hogy aki messze lakik a munkahelyétől, mire beér, könnyen fürödhet a saját levében!