Egy zeneiskola folyosóján rögzítettem az alábbiakat. Két 12 év körüli kislány beszélgetett mellettem.- Az én anyukám főz a legfinomabban, bár a nagyi húslevese jobb az övénél. De majd ezt is biztosan megtanulja.
- Azt nálunk is mindenki szereti. A nagymamám cérnás tésztát gyúr bele.
- Az anyu néha érdekes dolgokat főz, pl. mézes csirkét. Ez furcsán hangzik, de nagyon finom ám!
- Az enyém csak egyszerű kajákat szokott csinálni, pl. palacsintát, de az
i-s-t-e-n-i!!!!! - és a kislány rebegő szemhéjakkal nézett fel az Isten vélt lakhelyének irányába.
Ekkor sajnos egy komplett zenekar vonult át a folyosón, így hiába füleltem. Később így folytatódott a párbeszéd:
- Jaj, tudom! Mondtam az apunak is, hogy ne vegye meg, mert nem jó ízű! Az öcsi is csak beleharapott és ott hagyta.
- Pedig nagyon reklámozzák. De akkor is rossz.
- Igen. Nálunk a sulibüfében lehetett is kapni, de én soha nem vettem. Pedig klassz matrica is volt benne, de hát nem jó és kész.
- A másik sokkal jobb. Bár annak nincs ilyen csomagolása.
- Szerintem is.
Tehát, hogyan neveljünk ínyenceket és tudatos vásárlókat? Egyszerűen, csak főzzünk nekik! Nagyi húslevesét cérnametélttel, mézes csirkét, isteni palacsintát. Aztán a folyamat már megy magától.
Ti meg reszkessetek, matricás cukrosmultik!