A hústekercsek végeláthatatlan verziókban görögnek a szakácskönyvek lapjain és az Interneten. Phzs-nál ("Ecet és olaj") is láttam egyet, a „Baconos csirkemelltekercset”, megtetszett és el is készítettem – szokás szerint majdnem az eredeti verziót. Történelmileg úgy alakult, hogy a netes forrásokból inkább csak ihletet merítek, míg a szakácskönyvek receptjeit szigorúan betartom, hogy minden olyan legyen, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Míg én élek, nem fellegzik be a Gutenberg-galaxisnak!
Tekercselés előtt ráakadtam egy darabka rokfortra a hűtőben és kockára vágva a húsra helyeztem. Megbeszéltem a sajttal, hogy mindenképpen maradjon ott bent a csirketekercsben, semmiképpen sem hagyhatja el a helyét! Mert ha megteszi, kénytelen leszek a rokforttal szennyezett pecsenyeléből mártást készíteni. Akkor meg már át kell nevezni az ételt, elővenni a kis habverőt, a szűrőt meg a szószos csészét. Na, azt már nem! Akkor inkább rádumálom a húst, hogy zárja magába a sajtot!
Sikerült is, feltekerés után megtűztem a menekülőnyílását egy hústűvel és onnan már ment minden úgy, ahogy phzs eleve elrendelte.
Ha nem akarjuk, hogy a fiókban szétszóródott hústűk Rubik Ernő-tervezte ördöglakatként működjenek, érdemes beleszúrni őket egy parafa dugóba. Az így keletkezett sünit könnyebb előcsalogatni bárhonnan. Főzés közben az alábbi nyelvtörőt alkottam nyelvművelők és színinövendékek számára:
Mit szúrsz s sütsz kis hústűsün? Hűs tűrt húst szúrsz s sütsz kis hústűsün?
(Aki tud jobbat, kérem írja le kommentben! A legszellemesebb beküldő 5 magánhangzót és egy bonusz csücsörítést nyer!)

Kérlek sürgősen gyere át és beszéld rá a kijevi csirkemellemet is, mert nem bírok vele!!
VálaszTörlésGren, bizonyára csontozáskor kivágtad a lelkét!
VálaszTörlés:-)))))
VálaszTörlésEzt a rokfortos változatot megjegyzem!
VálaszTörlésKi van zárva, hogy csontozzak. Lehet, eleve lelketlent vettem.
VálaszTörlésA csontokat kéretik összegyűjteni, levest főzni belőle és leszopogatni! Abban van a vitamin! Ja, nem. A héjában.
VálaszTörlésJó a meggyőzőkéd:))
VálaszTörlésSzerencsés vagy, hogy ilyen meggyőzhető csirkemellel akadtál össze. Embereken is tudod alkalmazni a meggyőzés eszközét?
VálaszTörlésNa azért én most ezt a mártást is megkívántam!
VálaszTörlésAz a mártás engem is érdekelne, nemcsak elvileg, de gyakorlatilag is:)
VálaszTörlésNagyon guszta lett!
VálaszTörlésA rokfort erősen dobhatott az ízén...
További szép napot!
Rokfort? Azzal még nem csináltam! A nyelvi leleménnyel pegig megint lenyűgöztél...
VálaszTörlésSzia, megcsináltam, igaz kis változtatással. Sertéscombból...és mivel lusta voltam hústűt keresgélni, csak sima feltekeréssel. Nem nyíltak szét a kis csomagjaim, de a sajt egy része kifolyt. Így a pecsenyelét felöntöttem fehérborral, tejszínnel egy kis keményítővel besűrítettem a legvégén még morzsoltam bele plusz rokfortot. Nagyon finom volt! alanie
VálaszTörlésAlanie! Pont így csináltam volna én is! Köszi hogy leírtad!
VálaszTörlés