Antivegetáriánus síparadicsom

Hófehér paradicsom

Korábban azt hittem, hogy a síelés túléléséhez elegendő egy csésze forró májgombócleves, vagy egy izmos bernáthegyi dupla rummal. De az idén olyasmit láttam, amit még soha: a sípálya melletti hütte előtt egy komplett süldő malac forgott a parázs felett. Azaz a lángok felett, meg is pörkölődött hamar a bőre, emiatt csúnya pillantásokat vetettem a főnökre, aki megértette az üzenetet, és gyorsan dobott egy kis havat a tűzre, mire az hipp-hopp lement parázsba. A malac illata erősen alkalmas volt arra, hogy elterelje a sportolók figyelmét fő tevékenységükről. Ahogy egyik rendszeres olvasóm mondaná: "Kúúúúl! Zsííííír!" hangulat uralkodott a pályán.

Azt mondják a tudatos vásárlók, hogy soha ne menjünk üres gyomorral vásárolni, mert az éhes ember hajlamos több felesleges élelmiszert venni. Hát én kiegészíteném a megfigyelést azzal, hogy ha olyan helyen lakunk, ahol csak hetente háromszor két órára nyitja ki a boltot a mosolygós bajuszos kereskedő, és ráadásul csak síléccel lehet megközelíteni az üzletet a többméteres hófalak között, nos akkor is garantált a tudatos vásárlás. Miután kiválasztottam az árucikkeket, összeraktam őket egy háromdimenziós puzzle-ba és rogyasztott térddel, hunyorított szemmel kivetítettem a hátizsákom űrtartalmára. Áááá, azonmód felértékelődtek az otthoni maradékok, és leértékelődött a tej, meg minden ami nagy helyet foglal. De miután kiderült hogy a boltos valójában hentes, az általa készített füstölt sonkából és tarjából is vettem 15-15 dkg-ot, mert az nem kíván sok helyet a hátamon. Vagy ha hazafelé a hó fogságába esek, ezekkel simán kihúzom pár napig.

Útban a bolt felé

Ideiglenes konyhámba, ami egy régi parasztházban volt, nagyobb adag marhapörkölttel érkeztem, amit itthon lábszárból főztem. Ezt egyszer mint önmagát tálaltam fel, a maradékot pedig áttranszformáltam gulyáslevessé. A zöldségeket külön főztem meg, és utólag rotyogtattam össze a pörkölttel. Tudom, hogy erre a Gundelek a szívükhöz kapnának, de egyik könyvükben sincs utalás arra, hogy fekete pályán hogyan főzzünk magyaros ételeket. Előkerült még a kosaramból egy dobozka, benne karácsonyi süteményválogatással, ezt eddig a mélyhűtőben rejtegettem és a hegyen pattintottam fel - mindenki nagy örömére.

Amikor már nincs hozott anyagom és kedvem a további főzőcskézéshez, akkor megtámadjuk a hüttéket. Jöhetnek a sült kolbászok, gőzgombócok, palacsintalevesek, rummal bélelt forró csokik. Kétezer méteren az ember nem gondol sovány csirkemellekre és könnyű salátákra.

Vigyázz! A tetőn dolgoznak!

Miután jóllakottan visszasiklok a pályákra, ott leginkább szemlélődni, a felvonókban pedig hallgatózni szeretek. Itt szoktam találkozni a Magyar Macsó Férfi típusával. Ennek itthoni háztartásomban híján vagyok, így ilyenkor gyönyörködöm ki magam benne. E típus alapvető jellemzői:

• csoportosan jár síelni, mert úgy kell neki a közönség, mint a tiszta hegyi levegő
• már az első napon kiderül, hogy ő a társaság középpontja, a helyi sztár
• a pálya szélén hangoskodik, jótanácsokat osztogat, kioktat
• bár nagy sportember, de dohányzik, laposüvegből iszik
• termoszból kávézik, mert őrajta aztán osztrák kocsmáros ne gazdagodjék! Különben is, ő ezt a kávét fele annyiból megfőzi otthon!
• örömmel csapja be a szállásadókat, ezt úgy mondja: "jó üzletet csináltam"
• történeteinek főhőse mindig ő maga, hihetetlen kalandok övezik életútját, mindenhol járt, mindenkit ismer, Európa valamennyi síterepét "levette"
• feleségét leszólja, gyermekeit megalázza, vicceinek örökös témája a nő
• nem mellesleg ő az autópályák ördöge is, tisztul előtte a sáv miközben vezet, de vezetési stílusát le lehet olvasni autója színéből és a kipufogójából is
• mindenhol szemetel, ledobja a hóra a magyar csokipapírt, ebből is látszik hogy européer, hiszen otthon érzi magát
• ő a legjobb országimázs: már messziről könnyen felismerhető, mással össze nem téveszthető
  

A Magyar Macsó Férfit soha senki nem látta síelni. Csak én. Szembefordult a lejtővel és rettenetes hóekében billegve, mindenkit letarolva, nyílegyenesen elindult lefelé.

5 könyv / 2008

A gasztrobloggereket méricskélő szociológusok most meg azt kérik, áruljuk el, hogy mely öt könyvre emlékszünk vissza szívesen az elmúlt évből?
Megmondom, de hogy ebből hogyan fogom kihozni a gasztrovonalat, azt még nem tudom.

Anthony Sheenard: A láthatatlan város

A.S. gyerekkori cimbora, ezért érdeklődéssel figyelem pályafutását. Csakhogy hiába imádom az irodalmat, sajnos a sci-fi nem vonz. Októberben együtt buliztunk Balatonfüreden - sült csülköt ettünk Holéczynél - ahonnan én fuvaroztam haza a 2007. év legjobb európai sci-fi íróját. Ahogy a ködös hajnalon elhaladtunk az alsóőrsi nádas mellett, határozottan éreztem hogy más dimenzióba kerültünk. Az ablaktörlő össze-vissza verdesett, a ventilátort nem lehetett beállítani, a fényszóró nem tudott megküzdeni a nedves aszfaltról visszaverődő csillogással, a rádió nem találta az állomásokat és furcsa lidérces fények villództak a tó felett. Anthony persze csak somolygott a bajusza alatt és szemmel láthatóan otthon érezte magát, pedig még nem is értünk haza. Bizony, már-már én is kezdtem érezni, hogy az igazság odaát van, valahol a déli parton.
Amikor kiszállt és elbúcsúztunk, ezt a könyvét ajánlotta, mert ez talán nem az a klasszikus sci-fi, amitől idegenkedem. Még hogy nem?! Hiszen az derül ki belőle, hogy az ember csak gyanútlanul jön-megy Budapesten, közben meg semmi sem az, aminek látszik. A könyv olvasása óta gyanakodva méregetem szomszédaimat, a kéregető hajléktalanokat, a két lányt és a cigányasszonyt a villamoson és mindenkit, aki egyszerű, hétköznapi emberi orcát öltött fel.
(A.S. egyébként erősen érdeklődik a gasztronómia iránt is.)


Szakács Eszter: Saudade .- Pécs: Jelenkor, 2006.

SZ.E. pécsi költőnő. Persze Pécsett könnyű költeni, én is éltem ott, tudom milyen a tavasz a székesegyház előtti parkban, és milyen a hóesés a Tettyén. Tavaly egy könyvespolc-átrendezés kapcsán huppantam le könyveivel és kezdtem újraolvasni őket. Ismét megéreztem, hogy milyen sokat számít, ha az ember más-más életkorban olvassa ugyanazokat a verseket.




Berniczky Éva: Méhe nélkül a bába .- Bp.: Magvető, 2007.

B.É. fiatal kárpátaljai írónő, akinek több könyvét is olvastam, de eddig ez tetszett a legjobban. Csak azt tudom mondani, a jövő klasszikusai köztünk élnek! Előttünk állnak a sorban a hentesnél, mellettünk zötyögnek a buszon, elmennek mellettünk a piacon. Ne hagyjuk őket elmenni! Ne akkor vegyük észre őket, amikor unokánk az életrajzukat magolja irodalomórára. Nem mellékesen addigra a könyveiket is drágábban árusítják majd, és egy első kiadású Berniczky akkor már hmm...



Grecsó Krisztián: Isten hozott .- Bp.: Magvető, 2008.

Nyaralás előtt örömmel vettem, hogy ismét egy Grecsóval több lesz a polcomon és a fejemben, de nem gondoltam hogy ez lesz számomra a legkedvesebb regénye. Bár most hogy visszagondolok a Pletykaanyura, arra is ezt mondtam. Meg a Tánciskolára is.
Grecsót azért is nagyra értékelem, mert a Pletykaanyu után saját faluja kis híján kaszaélre hányta, de ő nem adta fel, nem tette le a billentyűzetet!




Friderikusz eddig / int. kész. Mihancsik Zsófia .- Pécs: Alexandra, 2008.

Amikor letettem a könyvet, azt mérlegeltem, hogy most rögtön emigráljak ebből az országból vagy várjak holnap reggelig? De aztán hideg is volt, meg a lencse is be volt áztatva, úgyhogy maradtam. Megvárom, hátha egyszer még csinál nekünk egy nézhető közszolgálati tévét ez a Fridi, vagy valami online adást, amiben persze magas szakmai színvonalú főzős műsorok is lesznek.