Egy király likőr

Számtalan hasonlatosságot fedeztem fel már jómagam és Napóleon között. A két legjellemzőbb a Marengói csirke és a Maraschino likőr szeretete. A szeretet kiteljesedését elősegítendő ajánlatos közel születni a Földközi-tengerhez, de ha ez mégsem adatott meg nekünk, akkor is ott a lehetőség az érintett országok leigázása utáni odaköltözésre. Kényelmesebb, ha sikerül rokonsági kapcsolatba kerülni egy kistermetű, de annál nagyobb ambícióval megáldott hadvezérrel, és csak idő kérdése hogy sikeres hadjáratai után mikor nevez ki bennünket Liguria királyának vagy a Ciszalpin birodalom fejének. 

A koronázásig magunknak kell a Maraschino beszerzését megoldani, de ez egyáltalán nem nehéz! Le kell menni Dalmáciába, ott beugrani az első samoposluživanjeba azzal az ürüggyel, hogy csak egy üveg vizet akarunk venni, majd kijönni a boltból, kezünkben a likőrrel. Pénztártól való távozás után reklamálni szerencsére nem lehet, ha megvette, hadd igya! (Egy 0,7-es üveg kb. 90 kuna.) Az üveg méretétől és saját fogyasztásunktól függ, hogy mennyi idő múlva kell ismét visszatérnünk dalmát földre. Én három ínséges évet húztam ki a legutóbbi üveggel, igaz, az 1 literes volt.

Ezt a likőrt eredetileg Zadar környékén készítették, mivel ott terem a jellegzetes marasca-cseresznye, de ahogy lenni szokott egy szemfüles olasz lenyúlta a receptet, így egy ideje már Olaszországban is gyártják. Szerte a világon megfigyelhető, hogy minden kifinomult italt szerzetesek vagy gyógyszerészek  találtak fel, a maraschino atyjai is dominikánus szerzetesek voltak és a XVI. században pattant ki fejükből ez a remek recept.

Tény, hogy az alkohol egészségtelen dolog, de a cseresznye nem az, sem a méz, amivel erjesztik a likőrt, és ez már mindjárt 2:1 az egészséges összetevők javára. Plusz ha hozzávesszük, hogy ami a testnek jó, az a léleknek is, és mivel ép lélek ép testben  szeret tanyát verni, következésképpen a finom ital előbb-utóbb tökéletes embert farag belőlünk! És vajon mire vágyik minden leigázott nép, ha nem egy testileg-lelkileg egészséges, kiegyensúlyozott királyra?

Napóleoni idők a konyhámban

Tigris a dalmát kenyérben