Amikor megpillantottam ezt a helyes kis halpikkelyezőt a vasedényben, felderült a lelkem, mert eszembe jutottak azok az elszánt balatoni horgászok, akik esküdtek a söröskupakos pucolós módszerre. Az ügyesebbek applikáltak is maguknak valamilyen nyéllel ellátott söröskupakot.
Másrészt meghatódtam, hogy manapság még készít valaki ilyen szépen kimunkált eszközt, amivel biztos, hogy unokáink is pucolni fognak és kiteszik a gasztroblogjukra, mint „antik, 21. századi konyhai eszközt”. A kommentelők pedig hitetlenkedve nézik, és ezt írják majd:
„Klassz! Szup.! Wow! Lájk! No műanyag? Pikkely? Az mi?”
Valaki pedig online módon, pikkelyes hal tenyésztésébe kezd, melyet milliók követnek majd. TV-szakácsok kezdenek a gyári halrudak és az azonosíthatatlan filék ellen agitálni, ásatag tudósok tartanak előadást arról a korról, amikor még ilyen lények a szabad vizekben úszkáltak és azokat a kor embere elejtette, majd enkezével megtisztította!
A kellemes fogása mellett kiemelném, hogy ügyes kis íve van az élnek, így nem szalad bele a bőrbe és nem hasítja fel, mint a kés, és külön köszönet a csúcson elhelyezett fogacskákért, mert azzal pont oda lehet férni a hal hasához, az uszonyok tövéhez. Vettem egyet az anyukámnak is, ő jobbkezes, így majd évek múlva érdemes lesz cserélnünk, mire ő lekoptatja a jobb, én pedig a bal oldalát.
