 |
| A csirke éppen fedezékben van a ragu alatt! |
Bizonyos okok miatt, melyeket még
nem árulhatok el, mostanában át kellett néznem az egész blogot, kiemelni belőle
bizonyos szövegrészleteket és kicsit reszelgetni rajtuk. Így, négy küzdelmes év
után, felülről szagolhattam bele a „saját levében” párolódott dolgokba. És most
tűnt csak fel, hogy ez bizony ez egy ízig-vérig bonapartista gasztroblog! Na
jó, vérig nem, de ízig mindenképpen, hiszen Napóleon integet mindenfelől, vagy
emeli poharát valamire. Két eset lehetséges: maradandó
sérüléseket okoztak bennem történelmi tanulmányaim, vagy ő volt olyan nagy
ínyenc, hogy emléke megkerülhetetlen egy gasztroblogban. Ezt döntsék el majd a blogtörténészek.
A „Csirke marengói módra” biztos
siker az ebédlőasztalon, pedig születése éppúgy a véletlennek köszönhető, mint
sok más híres recepté. Egyesek ugyebár az almatortát ejtették le és fordították
meg, mások a kelt tésztát csöppentették a forró olajba, megint mások finomnak
és egészségesnek kiáltották ki a megsavanyodott káposztát. És van egy tippem a
tojásos nokedlire is, valaki valahol valamikor valamiért összekevert két
ételmaradékot.
Az osztrák és a francia csapatok 1800.
június 14-én csaptak össze – az addig történelmileg jelentéktelen –
észak-itáliai Marengo falu mellett. Az
ütközet reménytelen vállalkozásnak tűnt a francia sereg számára, az osztrákok
viszont annyira magabiztosak voltak, hogy már a csata befejeződése előtt,
délután három órakor követet küldtek Bécsbe a győzelem hírével, a katonák pedig
leültek ebédelni. Csakhogy közben a franciák fordítottak, dacára annak, hogy felszerelés-
és emberhátrányban voltak. (Figyelem!
Buktató vizsgakérdés! Marengónál sírt Napóleon először nyilvánosan, mikor
megtudta, hogy kedvenc tábornoka Desaix elesett a csatában. Másodszor is
bajtársat siratott, évekkel később Lannes tábornokot.)
Az osztrák hadak vezetőjét
Melasnak hívták, ez azért jó hír a gasztrobloggereknek, mert ha tényleg az
osztrákok győztek volna, és nem kerekedik ki a marengói csirke legendája, a
Melas névvel még mindig lehetne mit kezdeni. De nem így történt, hanem úgy hogy
amikor a futár meghozta a nem várt győzelem hírét a francia táborba, Napóleon
szakácsa, monsieur Durand annyira megdöbbent, hogy a paradicsomos ragut
véletlenül ráborította a sült csirkére. Új étel főzésére már nem volt lehetőség, fel
kellett szolgálnia a vacsorát a vezérkarnak, hiszen mindannyian tudjuk mennyire
meg tud éhezni az ember egy kiadós lovassági roham után. Azt viszont nem
tudhatjuk, hogy a szakács főzőtudományának vagy kiváló kommunikációs érzékének
köszönhette-e, hogy simán el tudta adni az új receptet főnökének, az első
konzulnak.
De mivel ez nem egy felületes kereskedelmi
gasztroblog, hanem szigorúan hagyományőrző közszolgálati ízszertesugárzó
netintézmény, álljon itt a kevésbé romantikus verzió is: Durand tudatosan
megtervezett menüvel ünnepelte a csata estéjét, és abból főzött, amit a hadtáp
biztosított neki: csirkéből, paradicsomból, gombából, olajbogyóból, rákból,
vajból, zsemléből, tojásból. Hiszen mindannyian tudjuk, hogy egy isten háta
mögötti katonai táborban, néhány nappal a Szent Bernát-hágón való átkelés után,
ha más nem is, de friss rák, zsemle és tojás biztosan akad.
Marengói csirke kicsit másképpen
Az eredeti recepttől kicsit
eltérően készítem ezt az ételt, és ha van egy kis aszaltparadicsomos maradék
olaj, akkor még inkább eltérek.
A feldarabolt csirkét kicsit
besózom és állni hagyom. Majd lisztbe forgatom és olajban hirtelen mindkét
oldalát megpirítom. Beleteszem egy tepsibe, borsot tekerek rá, kevés vizet
öntök alá és 190º-on sütöm kb. 25 percig lefedve, azután fedő nélkül. Közben
elkészítem a ragut, amibe majd a végén beleteszem a húsdarabokat.
5 dkg vajat és egy kis olajat (ha
van az aszaltparadicsomosból!) serpenyőben összeolvasztok, beleteszek egy fej
apróra vágott hagymát és 40 dkg karikára vágott gombát, így pirítom őket
együtt. Kb. 10 perccel később beleforgatok 4 gerezd felaprított fokhagymát, és
ráöntök 1 doboz hámozott-paradicsom konzervet, ha paradicsomszezon van, 6 db
érett, leforrázott és meghámozott paradicsomot. Ha van aszaltparadicsom, azt is
teszek bele néhány darabot, felaprítva. Lassú tűzön párolom és közben hozzáadok
egy marék magozott és félbevágott fekete olajbogyót, sót, frissen őrölt borsot,
1 dl fehérbort és a legvégén fél csokor felaprított petrezselymet.
A csirkéket kiveszem a
pecsenyeléből, a pecsenyelevet beleszűröm a paradicsomos mártásba és még egyet
forralok rajta. A húst beleteszem a mártásba és leveszem a tűzről. Polentával
tálalom. (Vízben megfőzött kukoricadara, amelybe a végén vajat és reszelt
parmezánt keverek.)