2012. szeptember 16., vasárnap

Macska, bagoly és egyéb újítások



Az idei konyhakerti szezon az újítások jegyében telt. Először is tudomásul kellett vennem, hogy macskabagoly barátunk, aki tavaly a konyhakert melletti fán ült hónapokon át reggeltől estig – estétől reggelig persze keményen dolgozott a megélhetésért –, szóval hogy ő nem akar többet itt nyaralni, mert tart a harsány szajkóktól, akik egyszer alaposan ellátták a baját. Hiányát két, un. gyökéröntözővel pótoltam, amelyet egy balatonalmádi fazekas készített. Lásd a fotót. 

Tavasszal kipróbáltam a kertészettudomány legmurisabb eszközét, a vetőszalagos vetőmagot. Háromféle salátát kínáltak egy zacskóban, de nem csak a saláta volt tépő, hanem a szalagok is, melyeket a perforáció mentén először szét kellett választani. 

Három az egyben
Azt hittem, ezzel a módszerrel nem kell betartani a szabályt, mely szerint vetni csak szélcsendes időben szabad. Tévedtem. A szalagok klasszul összegubancolódtak a szélben, alig tudtam lekábelezni őket az előkészített kis árkokban.

Magok a szélben
De végül sikerült, ezt az is bizonyítja, hogy egy-egy sorban csak azonos fajtájú saláták keletkeztek. És milyen finomak voltak! 
 

Idén is folytattam a zsákos krumplinevelést, de új fajtákkal próbálkozva. A kísérlet sikerült, de jövőre már tényleg nem teszem ki magam annak a sok csípős megjegyzésnek, miszerint ez mekkora hülyeség. Tényleg az, illetve nem nagyon éri meg a felhajtást az a 2-3 kg krumpli, de valahogy mégis jó érzés.
  
Krumplik naplementében

Krumplik gőzben párolva, majd petrezselymes vajban megforgatva
Krumplik konyhakészen
Tavasz elején vettem egy csenevész kis padlizsán palántát, ami a leírás szerint valóságos kis csoda, mert apró, helyes kis gömbterméseket hoz. Topf aubergine – ez állt a táblán, melynek hátulján egy szemcsiklandó, dús bokor is le volt fotózva. Ez az! – gondoltam –, kis konyhakertbe kis padlizsánt! Beültettem a kert sarkába, a mini paradicsomok mellé. A legeslegfontosabb szempontot magamnak sem vallottam be, de Piszke kimondta helyettem, mikor letekintett az ültetvényre: "lehet hogy íze nem lesz, de a fotókon jól mutat majd!"

Nehezen indult a beszoktatás. Rövid időn belül kétszer is újra kellett élesztenem a növényt egyszer a kiültetés után, másodszor pedig az első nagy kánikula idején. Már ebből gondoltam, hogy csak valami labortermék lehet ez, amiből kivonták a természetes-környezet faktort. Na de aztán összeszedte magát, szépen bokrosodni kezdett. A sok virág egészen elvakított, pár napig csak messziről néztem a növényt, ráadásul jött az eső, öntözni sem kellett. Majd egy gyomláláskor valami azt súgta, nézzek a dolgok mögé. Benégykézláboltam hát a bokor mögé, bekukkantottam a sűrű levélzet alá, és megpillantottam négy darab kigyúrt padlizsánt! Olyan öregek voltak, hogy már nem is emlékeztek golyókorukra. 


Ettől kezdve naponta járőröztem a bokor környékén és azonnal leszedtem a felbukkanó golyóbisokat. De mivel egyszerre csak 2-3 db. fejlődött ki, soha nem tudtam egy jól fotózható, látványos ételt készíteni belőlük. Tanulság: megvan, de nem írom le, hátha jövőre még összejön az a fotó.