2013. június 26., szerda

"...aztán nem is kell más!"


Mintha csak a magyar egészségügy helyzetét tükröznék, vagy általános állapotukkal a betegeket parodizálnák a kórházak udvarain élő macskák! Akármi is a motivációjuk, jónak láttam pár napig etetni őket, elvégre ők is Isten madarai. Úgy saccoltam, testsúlyuk alapján az otthoni jószágaimból négy ilyet is ki tudnék szabni, de ez persze csak elméleti méricskélés volt.  
A gyomrukat hamar elnyertem, nem úgy a bizalmukat, hiszen hat méternél nem jöttek közelebb, és fél szemüket evés közben is rajtam tartották. Az egyik kis feketének nem is volt más lehetősége, lévén hogy pofája kemény csaták nyomait viselte és már csak egy szeme volt. Beesett oldaluk, csomós és tépett szőrük mellett a legszörnyűbb az a reménytelen kitaszított tekintet, amit nem lehet elfeledni, ami beúszott a gondolataimba minden étkezésnél. Elkeseredésük annyira mélységes volt, hogy még a kórházi margarint is habzsolva nyalták be, félretéve minden, az ősi macskaörökségre és az egészséges táplálkozásra vonatkozó ösztönüket, mely szerint ebből a kategóriából csak a valódi vaj jöhet szóba. Bár ennek is vannak mellékhatásai, ahogy erre Gazdag Erzsi felhívta figyelmünket:

"Tarka cica,
fehér cica
egyet ugrott, haj!
S nyelve hegyén
elolvadt a vaj.

A gazdasszony
haragjában
seprűt fogott, hej!
S kopogott a fehér cica,
tarka cicafej."

Alultápláltságuk a tápláléklánc szabályainak betartásában is akadályozta őket, mert bár a galambokkal még csak-csak megküzdöttek amikor azok ki akarták szemezni a bácskai rizses hús maradékát, de ahogy heves szárnycsapással leszálláshoz készülődött a dolmányos varjú, valamennyien bemenekültek a bokrok alá és onnan nézték, ahogy a peckes madár kopogó csőrrel kieszi a tányérból az összes whiskast, mert a dolmányos varjúk whiskast vennének, ezt a megfigyelést talán jelentenem kéne a madártani egyesületnek.

A betegek élelmezése megközelítette egy jobb menza színvonalát, de messze elmaradt a magyar ember igényeitől. Ezért hamar megindult a hadifogolytáborokból ismert gyakorlat: a fejben főzés. Itt a kiindulópont az egyes tájegységek és a családok receptjeinek feltérképezése volt: 
„Icuka, maguk felé hogyan főzik a zöldbabot? Vöröshagymát is reszelnek bele? Nahát! Mi csak fokhagymával, aztán behabarjuk.” „Tudja Marika, már eltettem több kiló zöldborsót, de hogy mi lesz a cseresznyével, azt nem tudom, mert azt lusta leszedni a család, én meg ha haza is kerülök hamarosan, nem tudok létrára mászni.” 
Aztán jött a réteses fejezet, ami nagyon ínycsiklandó volt, különösen Terike előadásában, ő ugyanis kemencében süti, majd következett az ételkiszállító cégek alázása, és azoké, akik ilyen szolgáltatást igénybe vesznek. Lankadó figyelmemet kedvenc virágom, a kapor emlegetése törte meg:
„Ááá, az én unokáim meg nem eszik a kaprot! Pedig micsoda finom étel az a kapros-túrós lepény!” Erre Annuska, aki addig csak hallgatott, kimondta a megrendíthetetlen házasság receptjét:
"Kapros-juhtúrós galuska! Na, azt szereti nagyon az uram. Kis szalonna alája, aztán nem is kell más!"

Másnap a macskaetetés és varjú-hessegetés után vettem egy kis juhtúrót, otthon előkaptam a kerti ollót, levágtam a friss kaprot, szalonnát olvasztottam és bekevertem a galuska tésztáját. Sajnos lefényképezni már csak a maradékot tudtam, de még ezt is hogy elcsipegetnék azok az éhenkórász  kórházi galambok!

Kapros-juhtúrós galuska (nokedli)

Egy nagy lábosban vizet forraltam, forrás után beledobtam egy nagyobb csipet sót. Fejenként két szelet füstölt szalonnát kis kockákra vágtam és egy lábosban kiolvasztottam. A szalonnazsír egy részét a lábosban hagytam, a kockákat és a zsírt egy nagy tálba öntöttem.
Készítettem egy hagyományos galuska tésztát: 50 dkg rétesliszt, 2 tojás, 1,5 dl tej, 2 ek. olaj, só és annyi langyos víz, hogy lágy tészta keletkezzen. Belekevertem egy csokor apróra vágott kaprot. A víz fölött kiszaggattam a nokedlit. Pár percnyi főzés után szűrőbetéttel kiemeltem, lecsöpögtettem és a meleg szalonnás zsírra szedtem. Hozzákevertem 20 dkg juhtúrót, és még egy kis szalonnazsírt. Tálaláskor megszórtam friss kaporral és tejfölt kínáltam mellé.

3 megjegyzés:

  1. Üdvözöllek, Kedves Bloggertársné!
    Remélem, nincs nagy baj (vagy leginkább semmi), hogy "kórházi jószágokat etetsz"?!
    A múltkoriban tejfölös, juhtúrós, kapros sztrapacska volt nálunk, de megosztani még ennyit sem tudtam belőle, mint Te-csak én a fránya "robot" miatt.
    :D :D :D

    VálaszTörlés
  2. Hiába no, a kórház mindig ontja a témát!
    Szegény cicák! Nagy a baj, ha már a kórházi macsekok is éheznek, és nincs folyamatosan beteg, aki táplálná őket.

    VálaszTörlés
  3. Mi történt? Jól vagy már?
    Én még minden kórházi tartózkodásom alatt leadtam két kilót.

    VálaszTörlés