Az idei nyár még a mi kis hűvös kertünkben is nagyon meleg
volt. A növények pillanatok alatt átálltak túlélő üzemmódba, melynek lényege a
minimális szaporodás és a nagy levélfelületek – azaz a párolgás – csökkentése.
Szomorúan lógattam locsolócsövemet, mert jól tudom, hogy az abból jövő víz úgysem
ér fel egy jó áztató esővel. Valahogy az egész konyhakert megrekedt egy általános
júliusi állapotban és sehogy sem akarta végigvinni a szokásos protokollt. Éreztem, felborult a kis világom, bár a globális
felmelegedésben nem hiszek, valami magyarázat és útmutatás mégiscsak kell a
jövőre nézve.
Arra gondoltam, hogy itt hagyok mindent és zarándokútra
indulok, melynek végén feltárul előttem az élet valamennyi titka és mellesleg írhatok erről egy csodaszép regényt. De a
zarándokutakat is erősen süti a nap és sokba kerülnek. Akkor meg talán be kéne
ülni egy laptoppal valamelyik gyorskávézóba és ott megfejteni a megfejtendőt és mellesleg minden gondolatomat azonnal megosztani az olvasóimmal. De nincs laptopom. Netán beválogatódni egy valóságshowba és ország-világ előtt
megvilágosodni a valódi értékek felől? De hát utálok szerepelni. Így nem maradt
más, mint ücsörögni a kert árnyékos zugában és elmélkedni. És ott, az Artemisz
bab és a mángold között, egyszer csak minden világos lett! Láttam az utat, a
fényt és a szomszéd kutyáját. Jeleket kaptam, hogy osszam meg mindenkivel kerti filozófiai
rendszerem és életvezetési bédekkerem alapköveit.
- Van, ami kihívás, és van, ami nem az. Az élet kihívás. A kertészkedés kihívás. A kertészkedés az élet. Az élet kertészkedés. De mégis tudnod kell különbséget tenni az élet és a konyhakert között. Higgy magadban, ha nem vagy kertész, akkor is!
- Találd meg az erőt magadban ahhoz, hogy fel tudd emelni az ásót. Minden egyes rög maga az élet. A rög a mag bölcsője. A rög boldoggá teszi a magot, a kukacmentes répa meg téged.
- Indulj el az úton, és soha ne térj le róla! Ha az mégsem a te utad, mert a szomszéd beépítette, fordulj ügyvédhez!
- Haladj rendületlenül, fejedet makacsul leszegve, csak a következő lépésre koncentrálj! Ez tetőkerti gazdálkodásnál elég veszélyes, de izgalmas.
- Mindent alakíts át azzá, ami boldoggá tesz! Törd fel az ugart, de légy vele őszinte, ne áltasd azzal, hogy virágoskertté lesz. Találd meg az erőt magadban, mert ha nincs benned elég, rohadt nagy izomlázad lesz a kapálás másnapján.
- Ahhoz, hogy meg tudd tenni az első lépést a tetőkertben, lábaddal félre kell söpörni a macskát. Bízz benne. Akkor is, ha fekete és átszalad előtted. A macska maga az élet. Az élet sokszor egy nagy tarka macska. Elől kezdődik, és hátul végződik. Egyszer minden macskának meglátod a farkát.
- Lehet pihenni, de tudni kell, hogy mikor kell felállni, és menni tovább, haladni a gyomlálással. Lehet kertészkedni csukott szemmel, de meglehetősen balesetveszélyes. Láss és nézz! Nézz és láss!
- Az erő benned van. Ha veled van, az már plágium valamelyik filmből.
- Vannak időszakok, amikor az élet elválaszt a kerttől. De csak azért, hogy mindketten megértsétek: a gaz az úr!
- Engedd el az elvárásokat. Iratkozz le Bálint gazda hírleveléről! Légy önmagad, légy te magad a kert! Legyen a kert te magad! Sodródj! Ne azért szeresd, hogy ő majd viszonozza ezt. A céklának nincs szíve. De az őszi retek, az igen! Hagyd, hogy úgy szeressen, ahogyan neki jó.
- A csiga maga a jel. Hagyd, hogy végigjárja az ösvényt a maga tempójában a salátáig. Ez az ő útja. Hogy a fene enné meg valamennyit.
- Újra és újra fel kell kelned! Lábra állni, lépni egyet, ha elesel, leporolni magad, újra és újra. Ha a kaszába lépsz, lehet hogy nem kell többé felkelned. De akkor is tudd, hogy képes lettél volna a folytatásra. Tudd, hogy csak egyszer hibáztál. Csak egyetlenegyszer. Az sem kevés.
- Nem kell látni a holnapot ahhoz, hogy tervezhess és boldog lehess. A meteorológiai előrejelzést annál inkább.
- A hit a legfontosabb. Minden kaput kinyit. A szerszámos kamráét is. Csak higgy abban, hogy a zsebedbe tetted a kulcsát.
- Tudni kell elengedni. Meg kell tanulni bízni abban, hogy amikor el kell jönnie, el fog jönni. Ha ő, akkor ő, ha nem ő, akkor más. De lehet, hogy mégis.
- Ne félj a sebtől. A seb és a fájdalom megerősít. A vérmérgezés elgyengít. Használj Betadine oldatot!
- Ne rohanj nagyon előre, élvezd a pillanatot és időben végezd el a kerti munkát! Ha kapkodsz, a fagy bosszút áll rajtad. A fagy az élet. Meg a tűz. De tűz sosincs a kertben.
- A szíved a legjobb detektor. Van, ami szemmel szinte láthatatlan. Például a levéltetű.
- Van az a pillanat, ami hirtelen mindent szétszakít és új értékeket teremt az életedben. A kertészek ezt jégesőnek hívják. De te ne add fel! Az élet is csak egy gyorsan lecsapó jégeső. Mire felocsúdsz, már vége is van, csak a nyomok maradnak.
- A kártevőkben nem válogathatsz. A kártevők a sors követei. Szeresd, fogadd el őket, bármilyen nehéz is! Nevezd magad biokertésznek, akkor könnyebb elviselni őket! A vágyakozás mindent megöl, kivéve a kártevőket.
- Némely pasi és csaj olyan, mint a póréhagyma. Csak hántod, hántod le a rétegeket, míg eljutsz a semmihez.
- Az életet nem siettetheted. Az élet maga a lassúság. Türelmet kíván. Vagy műtrágyát. Ha ezt képes vagy elfogadni, jó kertész leszel.
- A fűkasza olyan, mint az élet. A fűkasza meg olyan, mint a szegélyvágó. Ez az élet misztériuma.
- Ne kérdezd, hogy miért éppen te. Ne kérdezd, hogy miért éppen a zöldbab. A halál sem kérdezi.
- Az ölelés szent dolog. Amikor ölelsz, önmagad vagy, ahogy akkor is, amikor nem ölelsz. Ilyenkor lelked és karod megnyílik, ezért tedd le kezedből a metszőollót. A sors sem más, mint egy metszőolló, egyszer békésen összecsukva, máskor fenyegetően szétnyitva. De te soha ne késs le a metszésről!
- Döntés kérdése minden kertészeti tevékenység. Mosollyal, hálával és hittel felvértezve indulj neki, ahogy az életnek is, avagy sem. Meg az őszinteség. És a szeretet.
Mángoldos tészta, egy kis kiegészítéssel
Egy nagy csokor mángoldot levelenként alaposan megmostam, majd egy nagy fazékba tettem. Hideg vizet öntöttem rá és felforraltam. Pár perc forralás után a leveleket leszűrtem, kinyomkodtam. Egy nagy serpenyőben kevés olajon két gerezd összezúzott fokhagymát megfuttattam, rádobtam a durvára vágott mángold leveleket. Kicsit pároltam, majd felöntöttem 3 dl tejszínnel. Sóztam, borsoztam és szerecsendiót reszeltem rá. Pár perc forralás után a mártás besűrűsödik, ha nem, egy kis kukoricakeményítővel lehet segíteni rajta.
A tésztát kifőztem és a mártásba forgattam.
A megtisztított tintahalat karikára vágtam, kukoricalisztbe forgattam és bő olajban kisütöttem. Enyhén megsóztam és a tészta mellé kínáltam.
Képek a kertről:
A gasztrokalandor naplója sok izgalmas kerti történettel ott lapul a vetőmagok között! Megrendelhető a könyv honlapján: http://sajatleveben.hu/konyv.html
Ez a filozófia igazi könyv után kiált!
VálaszTörlésSzívesen megtervezem!
...micsoda metafizikai dimenziókkal, spirituális kondíciókkal bírsz... - Ezek a barázdaszéli kertészzsebteóriák, vetőmagvasgondolatok(!) termékeny talajra találtak bennem... :))) (spajzcetli)
VálaszTörlésSpajcetli írná az előszót! :-)
VálaszTörlés