Dupla zöld

 

Zöldül a kert! Ahogy megjöttek az igazi április esők, megindultak a magok a földből, jelezve a kertésznek, hogy elmehet a fenébe a csapvizével és a locsolócsövével együtt, mert ami abból spriccel kifelé, az nem eléggé finom egy érzékeny lelkületű növénynek. Zöldülésben a paradicsom palánták vezetnek, mert a magjukat már február elején elvetettem. 

A palántákat edzeni kell, ez köztudott. Több héten át az volt az edzésterv, hogy ha jó volt az idő, reggel kitettem őket, este meg behoztam, közben sokat emelgettem, hajolgattam, rakosgattam, átmásztam az erkélykorláton, majd vissza. Most látom így leírva, hogy kinek is az edzésterve ez tulajdonképpen?! Ők közben kényelmesen ücsörögnek a cserepeikben, támaszkodnak a karóknak és várják a kiültetést, de ezt a fent említett áprilisi esők jelenleg hátráltatják. Addig is a csőszre bízom a palánták őrzését. Ő kicsit lusta és kövér, de fél szemét mindig a növényeken tartja. 

Findusz, a csősz

Palántanevelde

Ha a másik szemét meg a kerti papucsomon tartotta volna, akkor nem tűnt volna el a pár fele még ősszel a teraszról. 

Őszi fél papucs

A kerti papucsnak különben a világon semmi értelme, mert kertbe kertésznadrágban és bakancsban vagy csizmában kell menni, de a papucs arra kiváló, hogy az ember belelépjen és kilépjen egy kis zöld-fűszerért. Na de hogyan, ha a fránya vaddisznó vagy valami egyéb játékos jószág ellopja a papucsot? Tavalyelőtt is eltűnt az egyik fele, de pár nappal később megtaláltam a kerítés tövében. A mostani veszteség viszont végleges. De mit csinál az a vaddisznó-populáció – amelyikkel már két éve együtt élünk – egy fél papuccsal? Állítólag okos állatok, az összes vadász ismerősöm ezt állítja, de hogy számolni nem tudnak az biztos! Mert ezzel a lopással nekem csak egy papucsom hiányzik, nekik bezzeg tizenöt! (Összesen tizennyolc csülkünk van, csak az enyémek nem vadak.) 

Már lemondtam arról, hogy az önkormányzat segít megszabadulni tőlük, néha csak úgy megszokásból írok a vadfelelősnek egy e-emailt és ennyi. Gondolom, a leveleimet kinyomtatják, feltűzik egy faliújságra és a délutáni kávézás közben térdüket csapkodva hahotáznak rajtam. Bizonyára gúnynevem is van már, de ezt nem akarom tudni. Közben esténként, amikor az állatok rajtunk keresztül vonulnak át a szomszédba túrni, kilépek a teraszra és tapssal, füttyel elzavarom őket. Először megnyúlt pofával megnéznek, majd menekülőre fogják és nekiiramodnak a lejtőnek. Megható, ahogy bevárják egymást, minden akadály után visszanéznek, hogy átjutott-e mindenki. Mindig megindít ez a disznóságos viselkedés, ez a kondaszellem.

Spenót, zöld, papucs (új!)

Piros!

A legzöldebb zöld egyelőre a tavalyi petrezselyem és az idei spenót. Nagyon gyakran készítek mártást a petrezselyem zöldjéből, halételekhez szinte mindig. Most, amikor jó kis csípős rántott csirke szárnyakat sütöttem, aminek a bundája összetört kukoricapehely és a szilveszterről maradt tortilla morzsája volt, az jutott eszembe, mi lenne ha a zöldség gyökerét is felhasználnám a mártáshoz?

Dupla petrezselyemmártás

Öt szál petrezselyemgyökeret kockára vágtam és két diónyi vajon egy kis vízzel puhára pároltam. Összeturmixoltam a főzőlevével együtt, visszatettem a tűzre és beleszórtam egy csokor apróra vágott zöldpetrezselymet. Forraltam egy kicsit, hogy a zöldjéből is kijöjjenek az ízek, majd besűrítettem kukoricakeményítővel. Megsóztam és pár csepp citromlével ízesítettem. Egészen más az íze, mint a zöldjéből készült változatnak, erőteljesen átjön a gyökér édes, fűszeres íze, amit annyira szeretek.

A szószos tálka az Artemisz kiadó karácsonyi ajándéka!