 |
| A hólapátolás kellékei |
Szégyenkezve húzom a nyakamat, mert tudom hogy az emberek általában szeretnek vagy szeretnének rendszeresen síelni, különösen akkor ha olyan gyenge telekben van részünk, mint az idén, bár ki tudja mit hoz még a március! Tehát csak szűk körben merem kifejteni, hogy mivel ez a sport olyan jelzőkkel írható körül, miszerint: hideg, gyors, nedves, meredek, veszélyes és nagyon drága – hát akkor meg miért olyan vonzó? Bächer Iván is megmondta, hogy ha Isten azt akarta volna, hogy az ember síeljen, akkor sílécet teremtett volna a lábainkra. És ha még hozzáveszem, hogy a családanyákra micsoda nagy feladatokat ró ez a sport! Síruhába öltöztetett gyereket gyorsan megpisiltetni – a lehetetlen kategóriájába tartozik. Az utazás előtt napokig tartó pakolás, a felszerelés összekészítése, egy kis süti meg egy kis főzés, kint pedig a hosszan tartó reggeli készülődések, és ha kétszer elsoroljuk beöltözéskor a cseklistát, akkor is megszólal valaki 2000 méteren, hogy "nincs egy zsebkendőtök?" Vagy hogy "nem te tetted el a felvonóbérletemet?"
Másrészt szoros hasonlóságot látok egy másik nedves sporttal, a horgászattal. Nem jön a hal ha fúj a szél, vagy ha éppenséggel túl csendes a víz, ha erősen süt a nap, de akkor sem ha túl hideg van. Hát ugyanígy nem lehet síelni erős napsütésben, szürkületben, hóesésben, esőben, ködben. Ködben, dacára a mínusz 10 foknak, képes vagyok elveszteni a hidegvéremet, bepánikolok a tejbe esett légy érzéstől és menekülnék lefele, de nem tudom, hogy az merre is van pontosan, és egy tágas fennsíkon is klausztrofóbiás rohamot kapok attól, hogy csak én vagyok és a gravírozás a síszemüvegemen. Nincs ennél szorongatóbb és magányosabb érzés!
az első napon…
Idén abból is ízelítőt kaptam, milyen az, amikor a hó miatt nem lehet síelni, mert több napon át szakadatlanul esik, napi 70-100 cm-es újabb emelkedéssel. Az első napon leálltak a síliftek, aztán a közlekedés és az áruszállítás, aztán a vendégek cseréje lehetetlenült el. Gyorsan kiástuk a ház bejáratát, elkezdtünk barátkozni a harminc méteres körzetben elérhető embertársainkkal és beültünk egy hüttébe gőzgombócra és forralt borra.
Közben Zs. megüzente, ha tényleg nem áll el három napig az erős havazás és fennragadunk a hegyen, fogjak egy mormotát, azt a svájci hegyi parasztok ragunak elkészítve megeszik. Ki is mentem a ház elé kezemben a hólapáttal, hogy agyoncsapok egyet, de csak a helyi hentessel találkoztam, aki csöppnyi kis boltot üzemeltet, néhány órás délutáni nyitva tartással. Benne saját húskészítményei és alapvető élelmiszerek erősen redukált csomagolásban. A környéken dolgozó hókotrókezelők beugranak hozzá, le sem állítják a gépet a bolt előtt, a hentes csak kezükbe nyom egy császárzsömlét, benne egy vastag szelet húspástétommal. Megnyugodtam, mert sífelszerelésemhez hozzátartozik a hagyma, zsír, néhány fűszer, és más hozzávalók, és ha hentes is van, akkor baj nem lehet. De aztán mégis lett.
 |
| A hentes kisboltja |
a második napon…
A második napon a hentes már nem tudott feljönni a hegyre, a gépkezelők eltűntek a hófalak mögött, a gesperrt (lezárt) utakat próbálták nyitottá (geöffnet) tenni. Mi pedig maradtunk a hó fogságában, körbevéve nemzetközi társasággal, hegyi teakonyhámban egy kis sült tarjával, lencsével, kis darab szalonnával, fél diós-csokis kuglóffal, 3/4 pohár tejföllel, néhány száraz zsömlével és hat tojással. Mint sokatlátott (gasztro)kalandor akciótervet készítettem, hogy hogyan tudnék eljutni a másik boltig és nekiveselkedtem utat ásni.
 |
| Elszaladtam tejért és kenyérért |
A kis hegyi bolt polcai ki voltak fosztva, friss tej és péksütemény nem volt. Csalódottan vizsgáltam a boltocska hűtőjét, benne három dobozos gyerekkakaó és két doboz tejszín. Oldalba bökött egy osztrák úr, hogy mi lenne ha vennénk tejszínt, és vizet kevernénk hozzá? Az akkor tej lesz nem? Én inkább egy üveg sűrített tejet és egy csomag wasa kenyeret vásároltam, bár utóbbi nem igazán ment a hazai füstölt szalonnához, de vészhelyzetben mindegy. Hazahatoltam és ebédre lencsefőzeléket főztem, mert véletlenül volt nálam néhány friss babérlevél.
 |
| Pihen a lapát |
a harmadik napon…
A harmadik napon úgy tűnt, hogy kiszabadulunk. Ennek örömére reggel darabokra törtem a száraz zsömléket, a tojásokat felvertem a maradék tejföllel, a zsemletörmeléket beleforgattam és megsütöttem. Összecsomagoltunk. Geöffnet - gesperrt - geöffnet - gesperrt - ezt hallottuk a hatóságoktól, mert a lavinaveszély miatt percről percre változott az utak állapota, de elindulni nem tudtunk. Késő délután, a tizenötödik gesperrtnél a családfő kimondta: „Keressük elő a maradék lencsét!” Lencsefőzelék, soknapos tarja, wasa kenyér, csokis-diós kuglóf. Jóllakottan bepakoltunk az autóba és lementünk az útig. A hatóságok visszaküldtek bennünket a szállásra. Tisztálkodószerek és váltóruha nélkül, fél csomag wasa kenyérrel és negyed darab kuglóffal visszamásztunk a házig. Este elkezdtem felidézni a kovásztalan kenyér receptjét, és bár G. megüzente, hogy ahhoz jó ha forró sivatagi körülmények is rendelkezésre állnak, de reméltem hogy az indukciós főzőlap és a serpenyőm helyettesíti majd azt.
 |
| Hatóságok akcióban |
a negyedik napon...
A negyedik nap reggelén éppen hogy csak csipegettünk egy kis wasa- és kuglófmorzsát, és optimistán arra gondoltunk, hogy hamarosan egy remek autópálya-étteremben frissen roppanó kolbászt eszünk majd friss császárzsömlével és friss tejes kávét iszunk hozzá! „Gesperrt!” - intette le a rendőr minden reményünket az út felé mutatva, miután végre előrehatoltunk kb. 500 métert. Közel 5 órányi várakozás közben összebarátkoztunk a húsz méteres körzetben elérhető sorstárainkkal, láttam a boldog gyermekeket, akik felettünk laktak 200 méterrel és szállásadójuk – friss étel híján – vaníliaszósszal és chipsszel etette őket. Édesanyjuk felajánlott nekünk egy kis nutellás kekszet, de jobbnak láttuk tartalékolni. Volt egy pillanat, amikor az élet jeleit véltem felfedezni! A belehelt autóablakon kikandikálva megláttam, ahogy egy toporgó turista beleharapott egy fél szelet wiener schnitzelbe! Vagy csak a meggyötört képzeletem játszott velem?... "Geöffnet!" – jelezte a rendőr, és óvatosan elindultunk lefelé.
a négy és feledik napon...
A négy és feledik nap délutánján mégiscsak megálltunk, mert egy fenyőfa feküdt keresztben az úton. "Gesperrt!" - intettem a mögöttünk araszoló autósoknak.
Aztán jöttek a tűzoltók, nyomukban az osztrák híradó. Szétfűrészelték és félretolták a fát, fél szemmel a többi fát figyelve. "Tapsoljuk meg őket!" - kiáltotta a riporter és megtapsoltuk őket. "Wieder geöffnet" - nyilatkozta a tűzoltóparancsnok és nekilendültünk a lejtőnek. Lent az aggódó mentők, tűzoltók és rendőrök valamint a napok óta várakozó síelők hullámzó célbefutós üdvözlése várt bennünket.
 |
| Az ORF riportja |
Innen aztán már csak röpke nyolc óra kellett, hogy megtegyük az ötórás utat. Közben a mögöttünk haladó honfitársaink újabb geöffnetekről és gesperrtekről adtak hírt nekünk, amit én már nagy részvéttel olvastam a telefonomon, egy meleg és barátságos autópálya-étteremben, miközben éppen letöröltem a szám széléről a wiener melange habját.
Na de most tényleg, írjam le ide a lencsefőzelék receptjét?!
 |
| Ezt már hazafelé a völgyben fényképeztem az út mellett, de nem mertem kéni belőle egy bögrével |