 |
| "Recept": babapiskóta + eper + mascarpone tejszínnel, cukorral és eperlikőrrel kikeverve + csokireszelék |
Két hete még pufajkában szedtük az epret a szedd magadon,
miután rám szólt a szedd magados néni, hogy aranyos, nem lesz így egy kicsit hűvös
magának? Anyám helyett. És valóban, az eperbokrok közötti hajlongás és guggolás sem
pótolta a napfény melegét, az esős idő pedig nem pótolhatta a cukrot az eperben, de ezt én
megtettem helyette. Eperszedés közben, megfázás ellen folyamatosan szedtem a
C-vitamint: egyet a ládába, egyet a számba, egyet a ládába, egyet a számba. A
ládában 21 kg eper lett a végén. De cukorhiány ide, sarkvidéki áramlatok oda,
azt az eperillatot, ami az autóban keletkezett, amikor szállítottuk haza a termést, hát azt nem lehet leírni!
Azon a hétvégén, a lekváron kívül csak egyszerű epres édességeket készítettem, semmi hőkezelés, mert a legjobb ha önmagában esszük a gyümölcsöt, úgy ahogy van.
Ezt a kijelentést a most induló meggyszezonra visszavonom, mert ilyenkor néha rummal
és barnacukorral bolondítom meg a meggyet, és lehűtve eszegetem az afrikai
levegőtől izzó teraszon.
Izzás Pünkösdkor is volt rendesen a Hortobágyon és a Tisza
környékén. A növényzet viszont még gyönyörűen dús volt, a lovak nyakig álltak a
legelnivalóban, a bivalyok akár vízi balettezhettek is volna a mély vízben. A
nyalka legényeket, aki a pásztorversenyen mérték össze szaktudásukat és
erejüket, nem zavarta a meleg, illetve dehogynem, csak nem mutatták ki, mert a nyalkaság
mellett a dacos keménység is jellemző rájuk. A pásztorok főzőversenyén végigettük a szokásos menüt:
birkapörkölt, szürkemarha pörkölt, slambuc -, majd este halászlé, hogy oldja valami a
felgyülemlett zsírokat és visszapótoljuk a kerékpározás közben elveszített
sókészletünket.
A gasztronómiai szaksajtóban mindig olvasható, hogy azon a
környéken a tiszacsegei halászcsárda a legelismertebb halas intézmény, de ne legyen a
nevem saját levem, ha saját érzékszerveim által nem ismerném fel a legfinomabb
halászlét, amit szerintem a Patkós csárdában főznek arrafelé, már sok éve.
Letettem mellette a garast, meg a Szép-kártyát. És a halászléből
kikapcsolódásképpen meglátogattam egy halas blogger kollégát, aki a helyi
halakat tálalja a nagyérdeműnek.
