Levendula, mámor, Provence |
Divathírek
A Franciaországban tett néhány ezer kilométernyi autózás és hosszú séták közben azt figyeltem meg, hogy a franciák egyáltalán nem követik a divatot. Régimódiak, mondhatni
maradiak. Még mindig ott tartanak, hogy: cukor, fehér liszt, tej, tejszín, vaj,
zsír, hús, hal stb. Sőt, egyes országrészekben szinte hömpölyög a sok
belsőség a hentespultokon, a bárányvese és a csontvelő alapfelszerelés. (Ekkor
döntöttem el, ha egyszer sor kerül rá, mindenképpen ide fogok emigrálni.) A franciák
fittyet hánynak a trendekre. Sehol nem láttam szénhidrátcsökkentett liszttel
készült bagettet, light margarinnal hajtogatott croissant-t és egy pincér sem
kérdezte meg hogy zabtejjel kérem-e a café au lait-emet. Viszont divatban van még a macaron, valóságos
kiállítótermeket kreálnak ennek az édességnek, sőt ahol van valami helyi
finomság, még azt is hozzácsatolják. Az ízesített éclaireket, Bordeaux-ban például a canelé-t (vagy cannelé). Ó, azok a helyes kis
réz sütőformák, amiknek az aljába lecsorog a sütemény cukros leve és kicsit oda
is karamellizálódik!..
"Mert a várost elfoglalta / Sok ezernyi artizán!"
Ezt a dalt dúdolgatom a szűk kis utcákon lődörögve. Vagy nem így
van a dalszöveg? Mindegy, arról jutott eszembe, hogy sajnos a kézművesek ezt a népet is
ütik rendesen! Artisan a pék, a fagyis, a pástétomos, a macaronos. Szégyen ezt
külön feltüntetni a gasztronómia paradicsomában.
Fougasse, sajttal és helyi szalonnával - igazi kézműves, még a kéz is látszik rajta! |
Na de itt
vannak már a hunok, akik odapörkölnek majd minden álságos kézművesnek!
Savanyú a szőlő
Legalábbis a bordeauxi. Több helyen megkóstolom. Belépek a
fazonra vágott sorok közé, de előtte alaposan körülnézek, nehogy elcsapjon egy
arra járó permetező vagy tetőző (tetejező) traktor, és lecsippentek pár szemet
a fürtökről.
Földönkívüli permetez Saint-Émilionban |
A fürtök csak az alsó kordonrészről lógnak, tudományosan megkomponálva, hogy ne érjenek egymáshoz, állítólag ez egy viszonylag új termesztési eljárás. A szőlőszemek nagy ellenállás után roppannak össze a fogam alatt, a belőle kibuggyanó lé pedig az összes pórusomat összehúzza.
- Mikor szüretelnek itt? - kérdezem.
- Szeptember végén.
Hát nem tudom, talán kéne venni egy kis cukrot a Carrefourban. A borok mégis olyan fantasztikus ízeket hoznak, amiket korábban nem tapasztaltam.
Borhűtés Aix-en-Provence-ben |
Luberoni reggeli
Délen vagyunk, édes reggelit kapunk minden nap, de annyira
finomak a péksütemények, hogy ez felülírja a sült szalonna vagy tojás utáni
vágyunkat. A házinéni nagyon büszke a lekvárjaira. T. mégis oldalba bök:
- Idehozhatom a te baracklekvárodat az autóból?
- Eszedbe ne jusson! Az nagy sértés lenne, bírd ki ezt a pár napot!
- Ez sem rossz, de inkább csak édes, nem jön az otthoni barack íze.
- Egyél fügelekvárt és levendulás mézet. Az isteni!
Itt tankoljunk fel olajjal - javasolta a szállásadónk |
Luberoni ebéd
A kisváros piacterén ócskapiac van. Kapható minden, mint minden jó zsibvásáron, még magyar kitüntetések és III. Napóleon korabeli ágytálak
is.
Konyhafelszerelés |
Odapillantok egy párra, akik az árusítást felfüggesztve harapnak egy kis
gyors ebédet. Feketekagyló sült krumplival és egy kis bor. Elmosolyodok a
látványon, hogy milyen jóízűen esznek, hogy nekik ez a sült kolbász vagy a lángos. A férfi int, ha megvárom míg megtörli a
száját, akár le is fényképezhetem őket.
Piaci halleves |
Provence-i ebéd
Egyszerű ételnek tűnik, de nem az! A 15 cm-es garnéla húsa
csodálatosan át van itatva az ánizs ízével. Ánizskapor, édeskömény, mindenhol
van, valóságos gyomnövény. „Jean, kérem menjen dolgozni, az ánizskapor már egészen
felverte a kertet!” - gondolom ezzel küldik munkába a lusta kertészt errefelé. Óvatosan
kérdezem a pincérlányt, aki diák lehet, és szerencsére tud angolul:
- Pastisszal készült?
Felcsillan a szeme:
- Igen! Érzi? Azzal flambírozzuk!
- Igen! Érzi? Azzal flambírozzuk!
D. kér egy provence-i hamburgert. Feltételezem, attól
provence-i, hogy beledolgozzák a szokásos helyi fűszerkeveréket a húsba. De nem, tévedek!
A finom helyi marhahús pogácsára egy vastag kecskesajtot olvasztanak!
Aquitán reggeli
Feljebb jövünk a térképen, vége az édes reggeliknek.
- Tegyenek vajat a roquefort alá! - szól a házinéni. Aztán kicsit visszariad parancsnoki
stílusától és finomít: - Mi így szoktuk. Így a legjobb.
Bólogatunk, alákenünk, tényleg jó. Nem tudjuk elmagyarázni, hogy ha ilyen bagettünk
és ilyen vajunk lenne otthon, az ilyen roquefortunk alá mi is tennénk szívesen.
A háttérben megy a tévé. Aggodalmas riportok a spanyol nagyüzemi zöldség- és gyümölcstermesztésről, ami meg fogja fojtani a franciát. Nem tudom
elmesélni nekik, hogy magam is igyekszem kerülni ezeket a termékeket, főleg
amióta láttam a holland melegházakat.
Másnap klasszikus reggeli matinéműsorba futunk bele, olyan
mint nálunk: zöldségaprítót reklámoznak, celebek illegetik magukat, de aztán
közel tízperces riportfilm következik Léon Blum életéről! Színes ingbe öltözött
történész színesen szól hozzá a stúdióban. Közszolgálat.
Útszéli piac |
Gironde-i vacsora
Este van, megérkezünk, bemutatkozunk.
- Kérnek enni valamit? - kérdezik a harmadik mondatban, pedig csak reggeli van
a szolgáltatások között.
- Nem, köszönjük, nem vagyunk éhesek.
- De akkor legalább igyanak valamit!
Valami = vörösbor. És akkor már egy kis sajtot is hoznak, és akkor meg már egy
kis bagettet is. A bagett vége villaszerű, kétágú. De jó! Így egy négytagú
családban már nem veszekednek a csücskökön!
Kulturális reggeli
Együtt reggelizünk egy belga-portugál házaspárral. Tetszik,
ahogy a gyerekeikről beszélnek, akikkel évente megjárják oda-vissza a két
ország közötti hosszú autóutat, és boldogok, hogy eközben mennyiféle kulturális
hatás éri a lányokat. (És milyen jókat ehetnek közben! - villan be egy önző
gondolat.) Jártak Magyarországon is, nagyon tetszett nekik. Budapest
csodálatos, a sok könyvesbolt és kávéház magas fokú kulturáltságot jelez. Na és
az a fantasztikus szokás, hogy az emberek munka után meleg fürdőkbe mennek
lazítani és ott sakkoznak!..
- Én munka után mosok, főzök, takarítok
- rúgom szét az országimázst.
A belga nő felnevet.
Borboltban szőlőt is vehetünk |
Európai vacsora
Vendéglátóink meghívnak bennünket vacsorázni. Ők hárman csak
franciául beszélnek, a három angol vendég tud franciául, de e téren
szégyenlősek, és jön egy német - francia házaspár is a szomszédból. A hamburgi
francia férfi szeme felcsillan, amikor bemutatkozunk:
- Akkor beszélhetünk németül?
Németüüül? – megrémülök az ötlettől. Ismerve a hagyományos ellenérzéseket és a látva, hogy minden faluban ott vannak az első ás
második világháborús emlékművek. T. bólint, lehet németül is igen. Gyorsan oldalba bököm, nem kéne ezt
szorgalmazni, éppen ma silabizáltam ki az emléktáblát a templomban, miszerint a
helyi plébánost a németek ölték meg '44
augusztusában! De hát éppen a francia ragaszkodik ahhoz, hogy németül,
angolul és franciául társalogjunk. Aztán a hangulat és a vacsora feloldja a
nyelvi problémákat. Leülünk és ő rögtön ezzel kezdi:
- Most lesz a német határnyitás évfordulója, amit a magyaroknak köszönhetünk, ugye tudják?
Tudjuk. Büszkeség. A többieknek is elmondja, látszik hogy ők is tudják. Az angol vendégek megjegyzik: - Budapest gyönyörű! Na és azok a gyógyfürdők, ahol az
emberek sakkoznak munka után!..
Mosolygunk, bólogatunk. Befogom számat egy kanál tabouléval.
Ebben a faluban csakis rendes emberek lakhatnak! |
Európai vacsora – a menü
A ház ahol lakunk és vacsoravendégek vagyunk, nagyon izgalmas, klasszikus kis kastély 1820-ból, most
panzióként üzemel. A konyha hatalmas, megvan a nyitott tűzhely, amiben régen
főztek, ahol forgatták a nyársat. Elmélázom, hogy én hogyan rendezném be, és
bizonyára használnám a kandalló-szerű tűzhelyet, hogy ne kelljen nyárig várni a
parázs-keltette ízekre. Másnap ezt a konyhát használja a házhoz jövő
kutyakozmetikus is. Minden nagy, tágas, eddig csak szűk belső tereket,
szállodai szobákat láttam ebben az országban. A bútorok is nagyok, vagy csak
arányosak a házhoz, a pohárszéken a röviditalok kétliteres üvegekben várnak
minket. Tisztára Gulliver-érzetem van!
Az ételek: semmi különleges, de minden finom. Quiche
Lorraine, taboulé, sárgadinnye, serrano jellegű (de francia!) sonka, reszelt
sárgarépa vinaigrette-ben, sült csirke, fokhagymával párolt ceruzabab, többféle
bagett. A desszert: sajtok,
gyümölcssaláta pálmalevél keksszel. Az innivalók annál érdekesebbek!
Aperitifként én a pastist vállalom, T. boldog hogy végre japán whiskyt
kóstolhat, amiről már annyit olvasott, bordóiból kedvencüket, valamilyen közeli szuperiort hoznak. Hogy mire iszunk? Természetesen Franciaországra!
(A házigazdák kezdeményezésére.) Evés közben bor, bor, bor, a desszertnél
előkerül a pezsgő. Nagyon finom, pedig én általában a bort többre értékelem.
- Hozhatom a kávét? - fordul hozzám Jean-Claude a vacsora végén.
Nem értem, miért csak hozzám.
- Kávét? Mindjárt éjfél, ilyenkor nem iszom kávét - magyarázom.
- Neeeem? – kérdezi nagy szemeket meresztve – de hát akkor hogy fogja meginni
az armagnacot?!
Olyan szeretetteljesen öleli magához jókora méretű baszk palackját, hogy nincs
szívem megmondani neki az igazságot. Inkább ezt mondom:
- Megiszom anélkül!
Jól megdönti az üveget. Az ital igazán finom. De erről meg eszükbe jut, hogy
valaki szaladjon ki a kamrába, az armagnacban eltett szilváért! (Úgysem tudtunk
elmenni Agenbe, pedig E. javasolta, mert az a szilva hazája.)
- Csak kapjanak be párat, mi tettük el! - noszogatnak bennünket.
Bekapok. Közben gondolatban végigmodellezem, hogyan fogok azon a szabálytalan
és meredek kőlépcsőn feljutni a szobánkba.
Piaci tízórai
A piacon látom ezt a furcsa sütit, integet az árus hogy
menjek közelebb és kóstoljam meg. Finom, ropogós, ragacsos, a tésztával sült
csonthéjasok íze jól érezhető. Felírom az édesség nevét, mert ezt idegen füllel
lehetetlen megjegyezni: Gâteau à la broche
Azt írja valaki a neten, hogy olyan, mint
a kürtős kalács. Igen, olyan, amennyiben nyárson forgatják, és édesség – több
hasonlóságot nem tudok felmutatni köztük. Szerintem diós vagy mogyorós tojásos
vajas tészta, kb. palacsinta-sűrűséggel, ami többszöri kanalazás közben
szépen rásül a forgó tengelyre, rétegről rétegre. Amikor kész, leveszik, leütik
a nyársról és karikára szeletelik. Ahogy elnézem, egy henger egy egész falunak
elegendő.
Késes étkezések
Mindenhol előjön a jellegzetes evőeszköz, főleg a kés, ami
több francia festményt is felidéz. Csendélet hallal, gyümölccsel, sajttal, és mindig ott a jellegzetes alakú kés. A Laguiole kései közül a légy/méh mintájúval találkozunk mindenhol, elcsodálkozom
hogy milyen jó fogása van, és a látvány valahogy olyan nagyon-nagyon klasszikus.
Veszek is egy
hatos készletet, persze viszonylag olcsót, egyszerűt, mert csak arra kell, hogy
az otthoni reggelik és vacsorák alatt előjöjjenek a szép franciaországi emlékek.
A termékről kimerítő leírást, a késekről szép képeket találtam ezen a magyar blogon.
Térképes uzsonna
A kisváros főterén majszolom a péknél vásárolt éclairt, közben nézegetem a térképet. Csupa ismerős
utcanév: Saint-Exupéry, Rousseau, Voltaire, Montaigne, Montesquieu, V. Hugo. Olyan
mintha egy egyetemes történelem vagy irodalom szigorlat tételsorát olvasgatnám. Olyan, mint amikor otthon, törölgetés
közben végigfut a szemem a könyvek gerincén.
Jövünk-megyünk, sok ezer kilométert autózunk és sétálunk.
GPS-t nyomogatunk és térképeket lapozgatunk. Mindig az
ízeket ígérő földrajzi neveken akad meg a szemem: Cognac, Armagnac, Médoc,
Bordeaux, Champagne, Burgundia, Calvados, Arborio, Prosecco. Összefut a nyál a
GPS-en!
Csak a legszükségesebbek |