Strapás dolog a napi gondoskodás akkor is, ha minden a
szokott kerékvágásban halad: megetetni a madarakat, a mókusokat, a macskákat, a
családot, a barátokat, megöntözni a kertet és az elvetett magokat, edzeni a palántákat,
kenegetni a megcsonkolt fák sebét, elvégezni az összes tavaszváró kerti
munkát. De ha az odafigyelés és a felelősségteljes munkálkodás során mégis az
látszik, mintha idén minden megborult volna, akkor is igyekezni kell úgy tenni, mintha ez lenne a normális állapot.
A növények idén előre tudták, hogy nem lesz kirobbanó korai
tavasz, így csak lustán hajtogattak kifelé a földből, a magok is
csak akkor kezdtek mozgolódni az ültető-korongokban, amikor már éppen ki akartam
dobni őket. A turbolya olyan helyen nőtt ki, ahol soha nem jártak elődei, bezzeg a mángold magok még mindig téli álmot alszanak. Rövid nyomozás után kiderült, hogy a madáretetőbe mókusok járnak
csemegézni. Egy nap a tányéromból a macska lopott el valamit, miközben azt figyeltem, ahogy a macskatányérból a
dolmányos varjú kapja fel a maradék csirkezúzát. A csigák valamiért idén nem isszák a
csigasört, megittuk hát mi, bár pont a legolcsóbb vacakot vettem nekik, lehet
hogy ez volt a baj. Aztán napokig ordított egy harkály az egyik fán, de olyan
szívbemarkolóan, hogy T. kitalálta, bizonyára elveszített párját siratja. Ettől
a gondolattól valamennyien ötnapos letargiába estünk, bár én mint optimista hobbiornitológus
pedzegettem, hogy talán pont most keres párt, azért kiabál és illeget, hogy
termékenyítse már meg valaki, mire letorkolltak a többiek hogy hogy lehetek
ilyen profán?! És lám, egy nap a másik ágon megjelent egy jóképű harkálylegény,
kis násztánc után eltűntek és azóta csend van. Csak néha hallatszik egy kis diszkrét
kopogtatás.
Kiderült, hogy egerek laknak a vízelvezetőben, de amikor észreveszik a macskákat, felnyomják magukat a redőnytokok szivacsos vájataiba,
ahol csak a rózsaszín lábacskáikat látom kikandikálni, úgy 170 cm-es magasságban, így szinte hallom is heves
szívverésüket, miközben Findusz és Főcica odalent a lábamnál őrjöngnek. Várható, hogy idén ezer rágcsáló lep el bennünket, hiszen a kert tele van fahalmokkal,
azaz egérvárakkal. De nem baj, mert erre viszont ugranak majd a baglyok, a nagy
kedvenceink. Abból is macskabaglyot tartunk inkább, hogy ne legyen túl nagy a
biodiverzitás.
Az újonnan vásárolt nagynyomású tisztítógéppel lemostuk a
teraszt, azóta csak hegesztőszemüveggel lehet odakint közlekedni. Így viszont az
éjszakánként elejtett állatok vére jobban látszik a mészkőburkolaton, azt
semmilyen gép nem veszi ki onnan, de hát így jár aki ragadozókkal osztja meg otthonát! Illetve fordítva, ők osztják meg velünk.
Már szinte meg sem lepődünk, de az őszi nagy befogóakció után a vaddisznók visszatértek, pont most hogy éppen cukkiniföldet
telepítek a kidőlt fák miatt keletkezett tisztáson. A vaddisznóknak erős
szociális kötőerejük van, felbukkanásuk után olyan szeretettel köszöntöttük
egymást az önkormányzati vadfelelőssel a telefonban, mintha évszázados rokoni
kapcsolat kötne össze bennünket. (Jó
napot kívánok! Hogy tetszenek lenni? / Jó
hallani a maga hangját is! / Láttam az e-mailt! Mire taksálja az állatot? Nagy a
koca? / Nagy ám! Nem februárban született az biztos! / Úgy gondolja? / Persze! /
Lehet hogy az őszi kondából maradtak itt. / Nem hinném, nem ismerősek. Viszont
ezek sem félnek tőlünk. Felvenne bennünket a befogókonténeres
várólistára? / Hát sajnos tele van, de persze!
Kaphatok egy fotót róluk? / Hogyne, odakészítem az ablakhoz a nagy objektívet!
/Igazán kedves.)
Tehát a természet zavaros körforgásba kezdett, de majd csak
kisimul ez is.
 |
| Mi? Még hogy én ettem meg a madárcsemegét?! |
Húsvéti tavaszimitáció
Húsvétra készítettem ezeket a kis tortácskákat, azért ebben
a méretben, hogy kényelmesen be lehessen kapni őket. De hogy ne száradjanak ki
túl gyorsan, bőven kenegettem őket alkohollal és sziruppal az egyes fázisokban.
Az ünnep előtt egyáltalán nem volt időm, érthetetlen hogy miért kezdtem bele az
időigényes díszítésbe, de megérte, mert mindenkinek nagyon tetszett.
A tészta:
20 dkg vajat kikevertem 20 dkg cukorral és egy csipet sóval.
Öntöttem bele egy kis narancslikőrt, belereszeltem egy bio narancs héját, beletettem a fél narancs levét, majd
egyesével beleeregettem 5 tojás sárgáját és 10 dkg darált mandulát. A
fehérjéket külön felvertem és óvatosan a masszához kevertem, majd hozzáadtam 25
dkg réteslisztet, amelyben elkevertem fél zacskó sütőport. Muffin formákba kanalaztam, de csak annyit,
hogy ne púposodjanak ki a sütés után a kapszlikból. 175º-on sütöttem. Még
langyosak voltak, amikor megkenegettem őket egy rumos cukorsziruppal (cukor +
víz beforralva, kis rummal felöntve).
Kihűlés után ismét megkentem őket.
A díszítés:
Kész fondantot nyújtottam ki és vágtam akkorára, mint amekkora
a muffin átmérője volt. Ahhoz, hogy ráragadjon a tésztára, cukorsziruppal
kentem meg, ahogy az egyes kis marcipánvirágok és tojások hátulját is. Jó móka
volt!
