Izgalmas vacsorán lakomán vettem részt nemrég, amelynek már a meghívója is figyelemreméltó volt: vésett kőtábla érkezett digitális formában, amely arról tájékoztatott, hogy három fiatal képzőművész megmutatná, mennyire mélyedt el az ókori római konyha világában, azon belül is elsősorban Marcus Apicius Gavius szakácsművészetében. Az esemény címe „MMXVI Saturnalia Prima” volt. Saturnalia ünnepét az ókorban a téli napforduló környékén, Szaturnusz isten tiszteletére tartották és fontos szerepet kapott benne az evés-ivás, lakomák megrendezése is. És mivel ilyenkor szerepcserékre, afféle fordított napra is sor kerülhetett akár úr és szolga között is, ugyan ki merné megkérdőjelezni, hogy mi, a tizennégy vacsoravendég, amúgy Fortuna kegyeltjei, nem voltunk-e legalább azon az estén teljes jogú római polgárok?! Ráadásul a vendégek között több ókortörténeti-művészeti szakértő is volt, egyenesen Pannoniából, így hát minden együtt volt az autentikus hangulathoz.
A vendéglátók Filp Csaba, Sütő Róbert és Szabó Attila nem csak képzőművészek, hanem egykori római lakosok, gasztrotörténészek, ínyencek, lelkes szakácsok, gasztrofilozófusok, levéltári kutatók, filológusok, sütőszerelők, fűszerkutatók- és kereskedők – hogy csak néhányat említsek a tevékenységi körükből.
 |
| Szabó Attila, Sütő Róbert és Filp Csaba |
Megnyugtató volt, hogy a sejtelmes helyszín (a Japán kávéház egykori kártyaszobája) felé közelítve már a lépcsőházban ígéretes illatok terjengtek, a házigazdák konyhai kötényén azonnal szemünkbe ötlött az „omne luxus” jelige, és az első percekben elhangzott ars poeticájuk alapvetése: a funkcionális hedonizmus. Még egy korty szicíliai bor és indulhatott is Saturnalia éjszakája!
Az ételsor:
- májpuding körtepürével és gránátalmával
- rákfasírt sült répán tálalva
- kacsamell alexandriai mártással
- oldalas pórékabátban, hagymamártással, római köményes tönkölykenyérrel
- mézes-ricottás-babérleveles lasagne (latinul placenta)
Mindezeket folyamatos tájékoztatással és kultúrtörténeti aláfestéssel körítve kaptuk, a szakácsok és egyben felszolgálók pedig nem hallgatták el az esetleges kudarcokat, hibákat sem. A menü elkészítésekor fő alapelvük az ókori eljárások alkalmazása és a korabeli alapanyagok, fűszerek használata volt, így pl. cukor helyett virágméz, só helyett garum (halszósz) került az ételekbe, ugyanakkor mellőzték a ma elengedhetetlennek tartott köreteket (ó, mennyit győzködtem erről gyerekkoromban a felnőtteket az étkezőasztalnál!), ellenben nyilvánosan is megtörtént a tunkolás legalizálása. (Nesze nektek magyar étkezési illemkódexek!)
A vacsora legizgalmasabb fűszere, az ún. bűzaszat (vagy bűzaszand), latinul Asa Foetida (népnyelven: ördöggyökér, aszandfű, aszandkóró; német népnyelven: ördögürülék), amit azért a komolyabb szakirodalmi munkák jegyeznek, de úgy mint ma már csak Indiában és Iránban használt fűszert, amely az ernyősvirágzatúak családjába tartozó növény gyökeréből nyert gyantakivonat, melyet szárítva és porrá törve árulnak jobb helyeken. Keserű és büdös, de finom és egészséges.
Ezzel a lakomával beigazolódott, hogy ha a 21. században, bocsánat, a XXI. században még mindig jó nekünk a rómaiak jogrendszere, még mindig ámulunk a művészeti alkotásaikat látva, és fejet hajtunk a társadalomszervező képességeik előtt, hát persze hogy abszolút passzolhat mindennapjainkba a konyhaművészetük is!
 |
| A főszakács műtermének ígéretes ajtaja |