Na nem mintha 2020. március 16-tól kezdve lenne jelentősége annak, hogy éppen milyen nap van. Egy ideig nem lesz különbség a hétfő és a vasárnap között, nem járja át munkáslelkünket a péntek délután egyedi eufóriája, buszbérleteinket álmodozva forgatjuk az ujjaink között, borostásak és fésületlenek leszünk és elpizsamásodunk, egyre messzebb kerül tudatunkban az iroda Szarvasi kávéfőzőjével főzött Omnia savüzenete, és még az is lehet, hogy pár nap múlva a munkahelyi éttermek vacak menüsorát is visszasírjuk. De nem! Az nem lehet hogy odáig eljussak, hogy a téliszalámis mackósajttal töltött rántott csirkemellről kezdjek fantáziálni!
Már januárban elkezdtem a felkészülést a márciusi karanténra, vállalva a kicikizést és a hátam mögötti összemosolygásokat. Visszagondoltam nagyszüleim, dédszüleim válsághelyzeteire (világháborúk, padlássöprés, államosítás, unokák nyaraltatása) valamint saját havas karantén-emlékeimre, és alaposan bespájzoltam. De e felkészültség mellett is úgy gondolom, hogy már az első naptól takarékos üzemmódba kell kapcsolni a konyhában, mert tényleg nem tudhatjuk. Ezen az első vasárnapon ez azt jelentette, hogy az alábbi maradékokat dolgoztam össze egy afféle babos raguvá:
- két szelet egyhetes sertéssült csíkokra vágva;
- a sült hús alatt maradt pecsenyezsír;
- egy doboz – két hónapja lejárt – paradicsomos bab;
- három fej – csírázásnak indult – vöröshagyma;
- a kakukkfű visszametszéséből visszamaradt ágacskák elmorzsolva;
- egy szelet összeszáradt kolozsvári szalonna, kerti fűrésszel kockára vágva;
- egy kis kolbászcsücsök, kockára vágva.
Sütöttem mellé naan kenyeret, mert ahhoz nem kell sok élesztő.
2017-es pannonhalmi pinot noir-t ittunk hozzá.
Chili con quarantena a´la Vesztegzár :-)
VálaszTörlésÖreg barátom mondogatta:
VálaszTörlésTanto i quaranta
- főleg így nyaranta.
(Egyikünk se tud olaszul, de valami efféle.)
Boldogabb Új Évet kívánok :-)
VálaszTörlésbracelet features a timeless link chain design, elegantly combined with intricate detailing that complements both casual and formal attire. Adjustable Fit: Equipped with a secure, adjustable clasp, this bracelet ensures a Golden bangle comfortable fit for all wrist sizes, providing both ease and eleganc Perfect for layering with other jewellery or wearing solo as a statement piece, this bracelet adds a touch of class to any occasion, whether it's a casual outing or a formal event. pearl bangle comfortable fit for all wrist sizes, providing both ease and eleganc Perfect for layering with other jewellery or wearing solo as a statement piece, this bracelet adds a touch of class to any occasion, whether it's a casual outing or a formal event.
VálaszTörlésLadies' watches have evolved into more than just timepieces; they are now versatile accessories that blend fashion, elegance, and functionality. Modern ladies' watches come in a variety of styles, casio watch for woman ranging from classic and minimalist to bold and trendy. Ladies branded watch are often crafted from high-quality materials like stainless steel, rose gold, ceramic, and leather, with options for both analog and digital displays.
VálaszTörlésFashion, bridal girl nose rings are a symbol of personal style and individuality. They are no longer confined to traditional or cultural contexts but have become a staple in modern jewelry collections. girl nose ring influencers have played a significant role in popularizing nose rings, showcasing them in various forms on red carpets, social media, and fashion magazines. nose ring, studs are small and can be adorned with diamonds, gemstones, or simple metallic designs. nose rings signify wealth and social status. Larger and more elaborate rings indicate higher social standing. In some African tribes, the size of the nose ring can also indicate the wealth of a woman's family.
VálaszTörlésJhoomar sets, originating from the rich cultural tapestry of South Asia, exude a sense of opulence and grace that transcends time. Crafted with meticulous attention to detail, these ornate sets typically feature a Golden jhoomar tikka also known as passa delicately suspended from the hair, accompanied by matching earrings and sometimes a tikka . The intricate designs, often embellished with pearls, kundan, or precious stones, capture the essence of traditional craftsmanship while offering a contemporary allure. jhoomar set holds cultural significance, symbolizing femininity, grace, and timeless beauty. It serves as a reminder of heritage and tradition, seamlessly blending the old-world charm with contemporary fashion sensibilities. In wearing a jhoomar set, a lady not only adorns herself with exquisite craftsmanship but also pays homage to a rich cultural legacy.
VálaszTörlés