2008. március 29., szombat

Dödölle. Ettél már belőle? ( VKF! XIV.)

Sok oka van annak, hogy miért indulok most a Maci által meghirdetett VKF-n, pl.
- mert eddig is érdeklődéssel figyeltem a versenyt,
- hogy ezzel is őrizzem a hagyományokat, hiszen ezért is indítottam a blogot,
- hogy megelőzzem a feltartóztatatlanul közelgő újkrumplit,
- hogy eloszlassak néhány tévhitet,
- hogy az alább bemutatott étellel leboruljak őrségi őseim emléke előtt,
-hogy kedvet csináljak ahhoz, hogy olvasóim még ma szállást foglaljanak valahol az Őrségben, amely szerintem az ország egyik legszebb tája. (ld. ezt) Ráadásul arrafelé beszerezhetjük az évi tökmagolaj szükségletünket is, mert ehhez ott értenek igazán. Konyhánk pedig újabb fazekas termékekkel gazdagodhat.

Óvónénik százai és ovisok ezrei éneklik az ismert dalocskát: „egy tál dödölle, ettél belőle…”, miközben sokuknak fogalma sincs arról, hogy miről énekelnek. Hasonló a helyzet a csicseriborsóval is, a bablencsés dalban. Jómagam már három óvónénit is felvilágosítottam ez ügyben, mert nem tudták hogy a dödölle finom őrségi, göcseji paraszti étel, amelyet mint a népi eledeleket általában a kényszer szülte, azaz kevés, olcsó alapanyagból kellett minél laktatóbb, de ízletes ételt készíteni. Arrafelé bizony az agyagos föld nem sok örömöt tartogatott a földműveseknek, annál inkább a fazekasoknak.

Hasonló étket főznek Szatmárban is, cinke néven, még fesztivált is rendeznek a tiszteletére Szatmárcsekén, minden év februárjában. Jó hely az, nagyon értenek a szilvalekvárhoz és a pálinkafőzéshez, és persze a költészethez is!
Önálló ételként fogyasztják, de köretnek is megfelel, pl. vadételek mellé. Kérdezzük csak meg a vas megyei vendéglősöket és osztrák vendégeiket!

Szomorúan olvastam nemrég egy cikket a mindmegette.hu-n arról, hogy a dödölle, a tócsi, tocsni, berét, pacsni, lapcsánka, bogat, cicege, hremzli, gánica, cinke, prósza, röszti mind ugyanazt az ételfajtát fedi. Igen, valóban mind krumpliból készül.

nem látszik, de őrségi tálban tálaltam!

Dödölle

Kb. 1 kg öreg burgonyát kockára vágok, felteszem sós vízben főni. Csak annyi vízzel, amennyi éppen hogy ellepi. Amíg finoman rotyog, 3-4 fej vöröshagymát nagyon apróra vágok és zsírban megpirítom, annyira hogy barna színű legyen, de ne keseredjen meg.
Amikor megfőtt a krumpli, még megsózom, kézi burgonyatörővel összenyomkodom, bele a vizébe, a saját levébe! Ha kásásra szétnyomtam, elkezdek lisztet belekanalazni, kb. 30-40 dkg-ot, de ez a krumpli lisztességétől függ. (Ezért sem érdemes újkrumplival próbálkozni.) Fakanállal erőteljes mozdulatokkal keverem a tűzön, jónéhány percig, nem könnyű munka! Addig kavarom, míg nehezen keverhető sűrű krémállaga nem lesz. Néhány percig hagyom (magamat is) pihenni és pöfögni.
Most jön a szaggatás: egy evőkanalat belemártok a hagymás zsírba és a krumplis masszából kiemelek egy kanálnyit, galuskányit. Egy másik zsíros kanállal felülről is megsimogatom. Tűzálló tálba vagy serpenyőbe teszem egymás mellé és vagy tűzhelyen vagy a sütőben megpirítom. Tejföllel pöttyözve tálalom.

Közben elgondolkodhatunk azon, hogy miért voltak a parasztasszonyok és a menyecskék olyan dúsvállúak és keblűek? Mert dolgoztak a földeken és az állatok körül, nehéz ruhadarabokat mostak a patakban vagy a kútnál, emelgették a gyerekeket és a beteg öregeket, de nem utolsó sorban dödöllét kevertek a tűzhelyen. Nem is volt szükségük edzőtermekre, pushup melltartókra és mellfeszesítő beavatkozásokra!

11 megjegyzés:

  1. Dödölle! Imádom:))) Az Őrség? Szerelmes vagyok bele, féltve őrzöm az onnan beszerzett fazekaimat. Gratulálok! Mara

    VálaszTörlés
  2. Kedvenceim közé tartozik ez a nem éppen kalóriaszegény eledel. S hogy növeljem a kalóriák számát, a hagymához, tejfölhöz még nem átallok finom göröngyös túrót is tenni. Mifelénk ezt az étket ganca, gánica néven ismerik.
    Zsuzsa

    VálaszTörlés
  3. Úgy tudom, a gánicában pirított liszt van, de lehet hogy rosszul tudom. A túró igen, a cinkések is tesznek mellé.

    VálaszTörlés
  4. Szentgyörgyvölgyben él egy fazekasmester, akinél fantasztikus cserépedényeket lehet venni. Sajnos eltörtem az utolsót is.
    Dorka

    VálaszTörlés
  5. Utoljára és akkor először pacalpörkölt mellé készítette az uram, majdnem így nézett ki, mint a fotódon. Mint mondjak, nem egy diétás vacsora, de szerettük, mind megettük...KK

    VálaszTörlés
  6. Kedves KK! Pacal mellé?! Ez igen! Gondolom utána még megmásztátok a Himaláját.

    VálaszTörlés
  7. De kicsi a világ!! véletlenül akadtam erre a blogra egy receptet keresve, aztán ittragadtam, aztán hát látom ám, hogy az "én" Őrségemet, és az "én" TeleHázamat emlegetik itten:)
    Jó helyre vetődtem:)
    Üdv nektek!!
    Kriszta

    VálaszTörlés
  8. Kedves Hudi! Nem is egyszer emlegetem! Lásd legutóbb itt:

    http://sajatleveben.blogspot.com/2009/10/egy-varazslatos-nap.html

    VálaszTörlés
  9. A dödölle egy kitűnő étel. A különböző őrségi éttermekben nem pontosan egyformán készítik.

    http://sajatleveben.blogspot.com/2008/03/ddlle-ettl-mr-belle-vkf-xiv.html

    De azért az őrségi dödölle nem azonos a zalai prószával, vagy a tiszántúli lepcsánkával. S különösen nem azonos a szintén tiszántúli krumplispogácsával és a krumplispalacsintával - amelyeken olyan boldogan felnőttem Hajdú-Biharban.

    Az igaz, hogy krumpliból és lisztből készül mindegyik, de az asszonyok még hozzátesznek valamit, egy technológiai sajátosságot, amitől mindegyik más lesz.

    S attól kezdve már a kiegészítők sem lehetnek azonosak. A dödölére például lehet tejfölt rakni, de a krumplispalacsintára lekvárt kell tenni.

    Mindegyik laktató és finom, ajánlom a végigkóstolásukat! Kell hozzá egy hét, amíg mindegyik elkészül és meg is tudod enni.

    VálaszTörlés
  10. A linkeket elkevertem. Őrségi éttermek helyesen: http://csinyalohaz.hu/index.php/orsegi-ettermek/233-bevezetes-rsegi-ettermek

    VálaszTörlés
  11. Igen, természetesen nem azonosak a dödöllével, pont ez a baj, hogy sok helyen egybemossák. Furcsa dolgokat láttam már - városi éttermekben - dödölle néven előadva.

    VálaszTörlés