Kóstoló a múlt hétről

Múlt szerdán a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum népes előadótermében ültem, és egy érdekes előadást hallgattam. Biztos voltam abban, hogy rajtam kívül rejtőzködik ott még számos álruhás gasztroblogger, akik majd hírt adnak a hallottakról. Most hogy egy hét eltelt, látom, magamra kell vállalnom a krónikás szerepét. Nem baj, szívesen teszem. Annál is inkább mert a könyv, amire szeretném felhívni a figyelmet, hamarosan harmadik magyarországi kiadását fogja megérni. Címe: Kóstoló a múltból. Az előadó pedig maga az író, Körner András volt.

Most illene azt írnom, hogy ő egy építész, aki nem utolsó sorban hobbiszakács is, de inkább ezt írom: elsősorban hobbiszakács, kultúrtörténet- és szakácskönyvíró, családtörténész, illusztrátor és feltételezem, hogy tiszteletbeli levéltáros és könyvtáros is. Mellesleg az Egyesült Államokban élő építész.

A könyv egy XIX. századi mosoni zsidó gabonakereskedő család életét mutatja be, a háziasszony Riza néni konyháján keresztül. Ő az író dédnagymamája volt, aki 1869-ben 19 évesen jegyezte le a recepteket, valószínűleg a saját édesanyja útmutatása alapján. Körner András pedig összefésülte a fennmaradt dokumentumokat a leszármazottak visszaemlékezéseivel, a recepteket átdolgozta a mai kor ínyére, és helyes illusztrációkat is készített hozzájuk. Engem különösen meghat, hogy az egyes receptek mellé lerajzolta az ételek képét. Erre lehet, hogy én is ráállok, mert amióta a blogot írom, rájöttem, hogy az ételfotózásnál kevés nehezebb dolog van a világon. Ja, hogy nem tudok rajzolni?... Persze számos zsidó szakácskönyv létezik, nem is ezért különleges ez a könyv, hanem azért, mert jó példa arra, hogy a történelemhez nem csak háborúk és békeszerződések tapadnak, hanem kindlik és flódnik is – utóbbiak amúgy is jobban ragadnak. Riza néni háztartásának leírása és receptjei történelmi forrásként mutatják be egy zsidó középosztálybeli család mindennapjait.

A könyv eredetileg angolul jelent meg, később fordították le magyarra és adta ki a Vince kiadó. Az én példányomat már olyanok is elolvasták, akik nem főznek, és még soha nem vettek kézbe szakácskönyvet. És még egy kultúrtörténeti ínyencség könyvszeretőknek: az utolsó lapon feltüntetik a tipográfiai stílust, és megemlékeznek Misztótfalusi Kis Miklósról. (Piros pont!)

Az előadás után kóstoló volt a jelenben. Én a sóletbe, a zsidó tojásba ( = lengyel tojás) és a mákos tetejű kalácsba kóstoltam bele. A flódnit csak megszemléltem, és belehallgattam a közönség vitájába, amely arról szólt, hogy vajon ehető-e így háromrétegűen, vagy csak akkor, ha négyrétegű?