Őszi - rózsa - cukor - szilva

Lilahangya beültette a hangyát a fülembe azzal az ötlettel, hogy a szilvát rózsavízzel keresztezte, keresztelte. Azért is foglalkoztatott ez az eljárás, mert az egyik kollégám nemrég tért haza a görög „Kos” szigetéről, kezében egy üveg rózsa ízű cukorkával. Ezt szopogatjuk azóta is a kollégákkal, persze úgy, hogy valaki mindig telefonképes legyen. Ahányszor bekapok egy ilyen selymes testű párnacukrot, mindig mellbe vág az az erőteljes kép, hogy éppen most haraptam rá egy bolgár rózsaolajos fiolára. Egyébiránt a leheletet is kiválóan frissíti, és nem csodálkoznék azon sem, ha kiderülne, hogy afrodiziákummal van dolgunk.

Amióta a történelem viharai kitekerték őseim kezéből az utolsó hét szilvafát is, saját lábúlag kell szilva után koslatnom a piacon. Hiába, mára már csak a név maradt, s magozáskor a magány. Magad uram, ha szolgád nincs!

A gyümölcsöt még nyersen megöntöztem rózsavízzel, megszórtam kevés fahéjjal és cukorral, majd állni hagytam. Két óra múlva feltettem a tűzre, és kb. 1 órán át rotyogtattam. Finom virág- és gyümölcsillat lebegte be a konyhát. A vége felé még löttyintettem bele egy kis rózsát, hogy erőteljesebb legyen, majd zselésítővel javítottam az állagán, aztán üvegekbe töltöttem.

Nagyon izgalmas dzsemféleség keletkezett. (Róla nem készítettem fotót, mert látványa nem versenghet ezekkel.) Semleges fonott kaláccsal különösen hangsúlyosnak mutatkozott. Vittem a munkahelyemre is belőle, azóta felváltva szopogatják a cukorral.
Kik a virágot szeretik, rossz kollégák nem lehetnek!