Milliomosok uborkából ne legyetek lekvárok!

Nem gondoltam volna, amikor a statisztika tudományával viaskodtam, hogy egyszer majd még szórakoztató dolognak fogom tartani. Persze most sem a tisztított és nyers arányszámok problematikája foglalkoztat, hanem a blog webstatisztikájának azon részére, ahol azt láthatom, mit írtak be a kedves olvasók, mielőtt az oldalra vetődtek volna.
Max elemzését olvasva jött meg a bátorságom, hogy én is kiteregessem a rendhagyó kulcsszavaimat. Vagyis az olvasóimét.
(A zárójelben csak reagálok, hátha segíthetek még valakinek.)

• érdekes felfújtak (A felfújt nehéz műfaj, ezért gyakran nekem is érdekesre sikerül…)
• kagyló, csiga étterem (Hol? Mikor?)
• üstökös bableves (Szerintem kuktában, behegesztett szeleppel biztosan sikerül!)
• elrontott mellimplantátumokról képek (Mindjárt körülnézek a befőttek között!)
• húsvétkor bárányt eszünk (Mi is!)
• kecsege beszerzése (Na, erre én is rákeresek)
• nem evett - elfenekeltem (Már értesítettem a gyámügyet!!!!!)
• dödölle 2008 (Nálam ugyanaz, mint a ’98-as, vagy a dödölle2.0-ás verzió)
• idézetek óvónéniknek Csukás Istvántól (Néha egy helyen vásárolok Csukás úrral, majd szólok neki, hogy csináljon egy pedagógiai weblapot. Egyébként nagyon ért a kocsonyahúshoz is, a saját szememmel láttam!)
• Karajos Imre (Nem rémlik, pedig szívesen barátkoznék ilyen nevű emberrel!)
• sörtészta nyárson (Nem tartom jó ötletnek. A gravitáció, az gravitáció.)
• az eredeti Jókai bableves (Ezt csak a Mester tudta, de magával vitte a titkot a Kerepesibe.)
• Jókai bableves ahogy Jókai szerette (Ezt is)
• császármorzsa vidáman (Csakis!)
• a pontyról idézetek („volt egyszer egy pinty, úszott mint a ponty”)
• Belgiumban ettem piteféle (Vízszintes, 5 betű?)
• becézgetés párok között (Porcukrocskám, édesem, itt a te kis tojásfehérjéd, gyere keveredjünk egyet!)
• sparhelten sült lepény (Hmm, jól hangzik.)
• karikás ostor használata (Már többször is volt a kezemben, de bizton állíthatom, ezt nem lehet interneten keresztül megtanulni!)
• macska hasmenése (Ez nálunk is gond.)
• felfújt macska képek (Mondom!)
• milliomos leszek (Gratulálok!)
• milliomosok uborkából (Ilyen jól menne a savanyítás?)
• ne legyetek lekvárok! (Hajrá fiúk! Pláne a milliomosok!)
• tarhonyás kecsege (Jó ötlet. Felhívom a Tisza menti barátokat.)
• vidám hangya (Nálam a teraszon egész röhögő bolyok vannak. Rajtam röhögnek.)
• örökölni Svájcban (Nocsak, nálam lenne a recept?)
• ősmacska (Ős patkány, az igen. Terjeszt kórt.)
• kendermagból csokoládé (a Kukori - Kotkodás csoki lehet az, a 70-es évekből)
• szekrényajtó sajtákezűleg (biztosan saját levébent akartak írni)
• velőscsont sütése (próba szerencse!)
• miért fél a kutya a bárány hústól (Az én időmben még a bárányok féltek a farkastól.)
• köröm ápolás hu (Konyhában rövidre vágva és tisztán tartva. Nem csak .hu, külföldön is hasonló elírások vannak.)
• mennyit hízik évente egy ponty? (Attól függ, hogy afrikai vagy európai? És hogy töketlen-e?)
• "Pécs" gőzpároló ("Kékes" tévéről tudok, de már nehéz beszerezni)
• mi az a mártás???? (Gyere el hozzánk egy hétre, majd megtudod!)
• mi legyen a kutyánk neve? (Savanyúvíz! Esetleg Derelyemetsző.)
• kutyák fogainak száma (Kutya nem volt kéznél, de nekem így is kijött: megszámoltam a macska fogát, megszoroztam 1, 75-tel, gyököt vontam és bruttósítottam 125%-kal!)
• miért nem darál marhahúst a hentes? (Mert tudja, hogy igazi hobbiszakács maga darál otthon, biztos ami biztos.)
• zárjuk le a fejezetet (Jó. Akkor ennyi.)

Főzés vincellér módra

Úgy rémlik, akkor láttam meg a nyitott üveg somlói juhfarkot, amikor kiemeltem a hűtőből a korábban enyhén kiklopfolt és besózott 12 karajszeletet. Egy kis bor jól fog esni, gondoltam, ettől lendületesebben fogok alkotni. A somlói kicsit hideg volt, a pohár felét ittam csak meg, majd nekiláttam a munkának. Kinyitottam egy üveg testes vöröset, mert az kell majd a mártáshoz, addig is hadd szellőzzön, és persze meg is kóstoltam, mert tudvalevő, hogy a főzéshez csak jó minőségű borokat szabad felhasználni. Aki vacak borral főz, annak szomorú ízek fognak visszaköszönni a villájáról! Továbbá kinyitottam egy üveg fehéret is, könnyű illatos Léglit, mert az meg a hús párolásához kell, de nehogy már pont ezt ne kóstoljam meg! Mindent rendben találtam.

Úgy emlékszem, a húsokat lisztbe paskoltam és olajban mindkét oldalukat megkapattam, csak néhány percig. Ezután egy tepsibe fektettem őket, rátekertem minden szeletre egy kis őrölt borsot, és közéjük dobtam három babérlevelet. Hú, de meleg is lett ott a tűzhely mellett, pláne hogy közben bekapcsoltam a sütőt, tehát muszáj volt meginni a juhfark másik felét is. Jól esett az a hűvös ital. A tepsibe beleöntöttem a fehérboros üveg tartalmát, de hagytam magamnak két decit, mert hosszú még a nap. A hiányzó mennyiséget az apám rizlingjéből pótoltam (= „akali rettenetes”, ahogy ő nevezi). A tepsit lefedtem és a sütőbe toltam.

Azt hiszem, ezután kezdtem a közel 80 dkg piros és fehér szőlőt leszemezgetni, és egy szűrőtálban megmosni. Közben egy fürtöt el is fogyasztottam, jól esett a bor után. Kb. ekkor botorkáltam ki a bárszekrényhez, ahonnan előkotortam a sherryt és a konyakot. Utóbbit nem nagyon iszom, de úgy emlékszem, mintha vágyakozva szippantottam volna bele. Francia tölgyfahordók üzenetét kerestem benne, és meg is találtam! Egyébként, ha túl hangsúlyosnak érzem a bort, csak sherryt használok ehhez az ételhez. Amikor a hús majdnem megpuhult, levettem róla a fedőt és így pároltam tovább. Puhulás után beleborítottam a rengeteg szőlőt és ismét lefedtem. Ekkor a szemek megpárolódnak, de nem főnek már szét. Időnként meg kell rázogatni, hogy minden a helyére kerüljön.


Homályos emlékeim vannak a mártásról, amihez egy nyeles edényben a vajon 2 ek. cukrot karamellizáltam, majd zutty, beleöntöttem az egész üveg vörösbort. Nem hiszem, hogy kiittam volna az üveg alján maradt cseppeket, az méltatlan lenne hozzám. A boros lébe három evőkanál vörösborecet is kellett, és kevés só. Ezt a felére beforraltam. A tűzről lehúzva vízben elkevert keményítőt adtam hozzá, majd visszatettem a tűzre, hogy egyet rottyanjon és besűrűsödjön.
Elkélt már egy korty bor, nagy munka vége felé jártam! A tepsiről levettem a fedőt, és a húst meglocsoltam 5 cl konyakkal, így pihent azután. A kis mérőpoharam sarkaiba beleragadt egy kis nedű, kénytelen voltam kinyalogatni onnan, csakúgy, kármentésnek, úgysem iszom máskor konyakot.

Azt mesélték, hogy elővettem egy nagy tálat, a széleit kidíszítettem szőlőlevéllel (görög konzervlevéllel, mert nem volt otthon peronoszpóra-mentes hazai levelem). A tálra helyeztem a hússzeleteket és a szőlőszemeket, bevontam a mártás egy részével, amihez előzőleg hozzászűrtem a pecsenyelé felét. A maradékot szószos csészében tálaltam mellé. Burgonyakroketteket is sütött valaki, az került még az asztalra. Ez történt tegnap. De lehet hogy tegnapelőtt.

Sertésborda vincellér módra
A receptet innen tanultam és nagy sikerrel főzöm minden ősszel:
Lajos Mari – Hemző Károly: 99 magyaros étel — Bp.: Corvina, 1996.

Zamattal töltött őszibarack

Bandi bácsi, megérezve a világháború fenyegetését, még időben kivándorolt az Egyesült Államokba. Közben magával ragadott egy német hölgyet feleségnek, ezzel is jelezve: neki aztán nincsenek előítéletei! Ahogyan szerencsére a fraunak sem voltak. A fiatalok fityiszt mutattak az Európában dühöngő ordas eszméknek, és hamarosan gyermekek, később unokák népesítették be a kaliforniai házat. Az öregek pedig rendszeresen hazalátogattak. De szigorúan mindig csak augusztus végén, szeptember elején.

Egyszer Bandi bácsi megsúgta nekem, hogy miért pont ekkor. Mert ilyenkor érnek a legfinomabb gyümölcsök Magyarországon, főleg nagy kedvence, az őszibarack. A sárgabarackot is szerette, de azt hazavihette magával lekvár formájában. Na de pont az őszibarack, Bandi bácsi, kérdeztem, hiszen Kaliforniában térdig járnak a peachben meg a nektarinban, nem igaz? Na ja, kérlek szépen, van ott sok gyönyörű barackültetvény, hatalmas, hibátlan gyümölcsökkel, édesek, mint a méz! Hát akkor? Csodálkoztam. Mi hiányzik? Hát zamatuk, kérlek szépen, barackzamatuk, az nincs nekik, válaszolta.

Tavaly a Fertő-tónál kerékpároztunk körbe-körbe, mikor láttam, hogy az egyik kerti kapualjban egy idős bácsi őszibarackot árusít. Az osztrák sporttársak valamennyien a narancsszínű barackot vették, én pedig a kicsi, sápadt, fehérhúsúból kértem. A bácsi boldogan felkiáltott: „Na ugye! Mindig mondom hogy az a finomabb, de ezek nem hiszek el, mert a kinti boltokból csak ezt a pirosat ismerik.” Elszomorítottam azzal, hogy sajnos egyre inkább mi is csak azt ismerjük, de mivel a nagyapám kertjében még a fehér volt, ezért én ezt tartom igazi őszibaracknak. (Kaptam is a bácsitól két fürt szőlőt grátisz! Végre valahol megfizetik a szakértelmet.)

Most, hogy már harmadszorra vettem íztelen barackot, le kell vonni a tanulságot, vége a szezonnak. Feltörhettem volna őket kalapáccsal, nekikfeszülhettem volna vésővel, de aztán mégsem. Inkább beléjük tömtem egy kis ízt és megsütöttem őket. A recept nemzetközileg ismert, idegen nyelvű szakácskönyvek mindig jegyzik, több blogger is megénekelte már. Én kicsit átalakítgattam, pl. úgy gondoltam, hogy az amaretti keksz mellé még a mandula az már túlzás lesz, talán ha édes barackom lenne, akkor igen, de most inkább ne keseregjünk tovább. Ezért barnacukrot és diót tettem bele. Az arányok: egy tojás habját felvertem, a sárgáját hozzáadtam, ebbe szórtam a két kanál sötétbarna barnacukrot, a mozsárban összetört kb. 15 dkg amarettit, a marék daráltdiót. Az apró amarettipuszi a tetején, az már csak dísz a habon.

Bandi bácsi már Kaliforniánál is jóval messzebbre költözött, de minden nyár végén eszembe jut, amikor őszibarackot majszolok. Amerika meg amúgy is egyre inkább a saját Barackja felé fordul, ha hihetek az elnökválasztási előrejelzéseknek.