2009. május 15., péntek

Földszintes spárga-lasagne

A főzés legkreatívabb módja az, amikor nem cetlikkel vásárolunk, hanem csak kinyitjuk a hűtőszekrényt vagy teszünk egy kört a kamrában (én csak szemmel tudok ilyet tenni) és abból főzünk, amibe belebotlunk. Ez legalább olyan izgalmas dolog, mint amilyen veszélyes.

Szerdán este is ezt játszottam és az alábbiakat találtam: néhány maradék lasagne-lapot, pár csík hervadt bacont és egy erősen érett keménysajtot. Egy-egy csomag zöld és fehér spárgára pedig a táskámban akadtam rá, a hazacipelt könyvek és jegyzetpapírok között.


Egy lapos és széles tűzálló tálat kiolajoztam, belefektettem a tésztalapokat. Ezekre felváltva tettem egy-egy szál fehér illetve zöld enyhén előpárolt spárgát. Az éppen mászni induló sajt után vetettem magam, elkaptam, lereszeltem a nagylyukún és rászórtam a spárgára. Közben már rotyogott a gyors besamel, kevés szerecsendióval meghintve. A sajtos zöldségre ráfektettem a maradék tésztalapokat és az egészet leöntöttem a mártással. Tetejére pedig a szalonnákat teregettem. A sütőben addig sütöttem, míg a szalonnák nem jelezték, hogy most már elég(nek).
Nagyon-nagyon finom lett, még másnap hidegen is működött, afféle kézből ehető fast-foodként!

4 megjegyzés:

  1. Lasagnera újabb tipp-köszi! Spárgával még nem készült-nem is tudom, miért...

    VálaszTörlés
  2. Az a baj, hogy ilyenkor az ember indulhat lasagne lapokat, bacont, spárgát és erősen érett sajtot vásárolni :)

    VálaszTörlés
  3. Mondanám hogy gyere el hozzám, de már mindent felhasználtam!

    VálaszTörlés
  4. Most ettem (ráadásul spárgát), s már megint éhes vagyok...
    Nem maradt véletlenül??

    VálaszTörlés