Aki élete egy bizonyos szakaszát Vas megyében tölthette, annak később mindig ott zubog a vérében a vashiány. Megkérdeztem orvosomat, gyógyszerészemet, hogy miként lehet ezt leküzdeni? Időnként utazzunk oda, szívjuk be a jó levegőt, hitetlenkedjünk a sok barátságos ember láttán és ne utasítsuk vissza a környék termékeit! – javallották.
Múlt héten megjöttek a vasi barátok, kezükben földi jókkal töltött zöldséges ládával és egy hűtőtáskával, melyben jegelt kacsák bújtak össze egy kakassal. Az egyik kacsát hamar meg is sütöttem, mellé a ládából előkerült cukkiniből készült lepényke és egy kis metélőhagymás majonéz járult. A gyökérzöldségeket – melyek földben(!) fejlődtek – biztonságba helyeztem, a céklákat balzsamecettel és kevés cukorral megsütöttem, már csak a kecskesajtot várják. A paradicsomok és az őszibarackok még magukhoz sem tértek az utazásból, máris átgurultak az Örök Vadászmezőkre. Áthatolhatatlan sűrűségű, szőlőízű vörösbor is érkezett Vaskeresztesről, mely kétszeresen is alkalmas a vashiány kezelésre.
De ha már ennyire belejöttünk, hétvégén irány Eger, nézzünk ott is a vasra! Tízpontos szarvaspörkölt sztrapacskával és bikavérrel – így folytattuk a kúrát. Másnap újabb baráti küldemény érkezett a Mátrából, három láda szeder formájában. Gurultak a szedrek ide-oda, ki a mélyhűtőbe, ki a lekvárba, ki meg a szedres pitébe!
Vérünkben immáron a felső határt döngeti a vas, jöhet a nyálkás ősz, meg a köhögős tél! Most már csak egy ellenségünk van: a rozsda.
Kacsasült és cukkinis lepénykék
Jó kacsához nem kell semmi más, csak egy kis só és mindenképpen lefedve kell sütni. A sütés vége felé veszem le a fedőt róla, hogy a ropogós bőr meglegyen.
Ezúttal sűrű palacsintatésztába kevertem a sajtreszelőn lereszelt cukkiniket, két fokhagymagerezddel ízt is adtam bele. Egy órát állni hagytam és olajban kisütöttem. Krumplis változatban is finom!

Ez a vaspótló diéta nekem is jó esne :-)
VálaszTörlésAkkor nekem biztosan nincs vashiányom??:DDD
VálaszTörlésTrin., neked persze könnyű! Tökmagolaj folyik az ereidben.
VálaszTörlésJáték:
VálaszTörléshttp://ludanyo.blogspot.com/2009/08/konyves-jate.html
Csak azért, hogy megtudjam mit olvasol :)