Tűzzel, vassal

Mire jó egy gasztroblog? Például hogy a barátok innen értesüljenek arról: zománcos bográcsom van, amiben fakanállal kergetem a pörkölt alkatrészeit. Madarat tolláról, embert bográcsáról - vallják a cimborák és eltűnődtek azon, hogy megszakítsák-e velem végleg a kapcsolatot vagy kistafírozzanak? Szerencsére utóbbi mellett döntöttek, beszereztek nekem egy vasbográcsot és most kapaszkodjon aki szédül: csináltattak hozzá egy fémkanalat is! Olyat, amivel a pusztai emberek főznek! Bonuszként kaptam egy-egy zsák házi tarhonyát és tésztát, valamint paprikát. Új fejezet indulhat gasztro egyedfejlődésemben: úton a tökéletes slambuc és pásztortarhonya előállítása felé.

De előbb megyek, bevetem magam a szakácskönyveim közé és kikutatom a "vasbogrács kiégetése első használat előtt" című tudományos kérdést. Mert eddig ahány emberrel beszéltem annyiféle megoldást javasoltak. Jóbarátok leszünk ezzel az edénnyel, már látom. Sok időt fogunk együtt tölteni, főleg mosogatás közben. A mosogatáshoz, úgy tudom, be kell szereznem egy kis homokot is meg tiszta mangalica zsírt. És úgy meg fogok izmosodni, hogy simán nyerem majd a helyi fekvenyomó bajnokságot.

Most már megnyugodtak a barátok. Nem olvassák többé a blogomat. Azt hiszik, minden rendben van velem. Úgyhogy csendben bevallhatom: van még egy bográcsom. Azt is ajándékba kaptam. A pincében rejtegetem. Még sohasem használtam. Rozsdamentes acél. Szendvicstalpas. Fedős. Direkt marketingben értékesített. Nem ég le benne semmi. Sőt, fele annyi idő alatt megfő benne az étel. Egy híres edénygyártó cég műve. Nagy Z betű van rajta.
Én kérek elnézést az egész nemzettől...

előzmények: Pásztorételek és előítéletek

VKF! XXV. - Liptói burgonya

A Cukroskata által kiírt 25. Vigyázz! Kész! Főzz! verseny témája a krumpli lett. Cseles gondolat ez így újkrumpli idején! Néhány napja véletlenül találtam egy általam nem ismert receptet Láng György "Klasszikus magyar konyha" című könyvében (Bp.: Corvina, 1992.). A könyvet pedig néhány hete találtam egy antikváriumban. Az étel neve: Liptói burgonya. Egyszerű egytálételnek tűnik, de köretnek is kiváló. Az elfogyasztása után néhány órával pedig már abban is biztos vagyok, hogy sörkorcsolyának is elsőrangú...

És remek lehetőség ez a felbosszantásomra is, hiszen manapság rendes juhtúrót találni a boltokban komoly kihívás. Nem tudom az amerikai olvasók - mert hogy a könyv eredetileg ott jelent meg 1971-ben - hogyan boldogulnak a juhtúró vadászattal és mit mondanak amikor megkóstolják ezt az ételt? Gyanítom, hogy azt amit a mi kitántorgott rokonunk szokott:
"Hú, gyerekek! Ez egy kicsit rich lett!"

Liptói burgonya

A sütőt 180 fokra befűtöttem. 1,25 kg krumplit héjában megfőztem, megpucoltam és karikára vágtam. 35 dkg juhtúrót 15 dkg olvasztott vajjal és egy marék összevágott kaporral összekevertem. 3 szelet füstölt szalonnát kockára vágtam és kiolvasztottam a zsírját. A krumplit óvatosan összeforgattam a túróval. Azt írja a recept, hogy csak a szalonnát keverjük majd az ételbe, bár a vajat lehet helyettesíteni zsírral is. Ebből arra következtettem, hogy eredetileg szó sem volt vajról, csak az amerikaiak kedvéért vajazunk. Úgyhogy én a vaj mellett a kisült szalonnazsírral is meglocsolgattam a masszát.

Egy tortaformát kivajaztam és kiöblögettem zsemlemorzsával. Ebbe öntöttem bele a keveréket, elsimítottam hogy ne legyenek rések benne. A tetejét is megszórtam zsemlemorzsával, bár ezt nem írták, de én a rakott krumplit is így szoktam, egy kedves idős néni tanításának hatására.
A sütőben kb. 40-45 percig sütöttem. Tortaszeletként vágtam fel.