2015. augusztus 12., szerda

Francia morzsák 2.

Ízes útinapló 2. rész – arról, hogy ameddig a szem ellát...


Ha az ember az év különböző időszakában jár egy adott területen, akkor azt mindig különbözőnek látja. Ősszel a szántás, télen a hó, tavasszal a vadvirágok látszanak inkább, most meg döbbenten konstatáltam, hogy Strasbourgtól Cherbourgig az ország egyetlen nagy búzamező, itt-ott megszakítva néhány kukoricatáblával és Párizzsal. Hullámzik a glutén a verduni és valmy-i csatatereken, a champagne-i szőlő tövében, a normandiai partraszállás helyszínén, a bretagne-i sziklák mögött, a Loire partján, de még Attila egykori catalaunumi táborában is, ahonnan leszakítottam egy kalászt és betettem a kesztyűtartóba, hadd áramoljon az őserő a hunok szívcsakrájából az autó B oszlopa felé!

  
Kör alakú, földből épült védmű, középen most már csak búzával

A gabonatáblákban – július lévén – porfelhőt gerjesztő traktorok dolgoztak éjjel-nappal, akár lámpafénynél is. Éjjel, ha kisebb településen aludtunk, felriadtunk a munkából hazafelé tartó vagy a szalmabálákat fuvarozó mezőgazdasági munkagépek zajára. Kell az alapanyag a sok bagettbe meg éclairbe, hajrá fiúk!

Egy kis bekötőúton haladva már egyenesen az volt az érzésem, hogy a GPS hibájából a fekete lyukon át egy másik bolygóra keveredtünk. Semmi más nem látszott a horizonton, mint gabona. Ha itt landolna egy Marsról küldött szonda, az alábbi jelentést küldené haza: 
  • a bolygó neve: Föld,
  • emberi civilizáció: nincs,
  • állati szervezet nyoma: nincs, 
  • növényi szervezet nyoma: gabona monokultúra,  
  • biológiai sokféleség mutatója: 1.
Ahogy gurultunk egyik faluból a másikba és a falu végén megkezdtük az újabb kalászostáblába való belefeledkezést, felötlött bennem, hogy hát miért nem mondta soha egyetlen történelemtanár sem, hogy gyerekek, az Elzász-Lotaringia térségért folytatott évszázados harc nem más, mint harc a lisztért! A mellveregető nacionalista és revizionista érzelmek mögött a telített kamra képe bújik meg! Azt hiszem, ezzel egy csapásra megértettük volna a problémát.


A normandiai tengerpart látványa nagyon meglepett, mert nem láttam még olyat, hogy a víztől néhány méterre már gabona vagy kukorica nőjön, és olyat sem, hogy sirályok tallóznak a tarlón. Ez annyira groteszk képnek tűnt, hogy elfelejtettem a fékre taposni és lefényképezni a jelenetet. Azóta már nem is vagyok biztos benne, hogy ez valóban megtörtént, ahogy telnek a hetek, egyre valószínűtlenebb az egész. Bár a sirályok huncut, mondhatni pofátlan jószágok, és sok mindenre képesek, ezt már néhányszor megtapasztaltam. És ezek szerint nem tartják a glutén-diétát. 

De most már mi is együnk valamit!

 
Ez itt a szokásos kis fougasse, kissé megtörve, a háttérben pedig desszertként a híres reims-i rózsaszínű piskóta, a biscuits roses de Reims. Könnyű, ropogós, a teteje finom cukorral van megszórva. Alig pár száz éve sütik. Pezsgőhöz fogyasztják, illetve abba mártogatják, hiszen Reims már a pezsgős régió, de a vörösborba mártogatás is elfogadott. Állítólag eredetileg világos színű volt, de amikor vaníliát is adtak hozzá, az megpöttyözte, így elfedésnek kevertek bele egy kis színt. A biscuit szó jelentése eredetileg kétszer sült (cuit deux fois).
itt lehet venni a legjobb minőséget: http://www.fossier.fr/fr/12-biscuits-roses

az előző rész tartalmából: arról, hogy ott komoly emberek laknak

4 megjegyzés:

  1. És sehol egy, legalább háztáji méretű árpatábla? Ha máshol nem is, de Elzász-Lotaringiában!
    Egy kétségbeesett sörivó

    VálaszTörlés
  2. De az is volt. Meg rozs. A többit meg úgysem ismerem fel. Egyébként meg az északi rész nem nekünk, kétségbeesett borivóknak való, de már nem akartunk emiatt visszafordulni.

    VálaszTörlés
  3. Megpöttyözte a vanília a sütit, ezért berózsaszínezték? Érdekes döntés... Mindegy, ha megkóstolom egyszer úgyis mártogatni fogom.

    VálaszTörlés