Megáll az idő, avagy klónparadicsomok a konyhaablakban

Szilveszteri koktélparadicsomaim állaga mit sem változott az elmúlt hetekben. Már éppen nekiálltam megkeresni a gardróbban az úvéfiltered szkafanderemet hogy biztonságban beszállíthassam őket a KFKI-ba, mikor rápillantottam az asztalomon heverő folyóirat legújabb számára: "Acta Archaeologica Gastronomiae". Ennek egyik tanulmánya éppen arról számol be, hogy az ókori egyiptomiak spanyol koktélparadicsomok viselkedésének megfigyelésével kísérletezték ki a múmia-balzsamozás technológiáját. Ennek lényege, hogy import paradicsomokból olyan anyagot vontak ki, mely bespriccelve a királyi hullákba, azonnal leállította a bomlást.

A tanulmányból az is kiderült, hogy a múmiák mellé elhelyezett ételek és italok között, amelyek az örökélethez adtak táperőt még napjainkban is találnak friss, ropogós koktélparadicsomokat, de ezeket a régész-segédek azonnal bekapják, így soha nem kerülnek katalogizálásra.

Ha a kölcsönmacskáim meglátják a konyhaablakban a papírtálcát, hatalmasat fújnak rá. Ebből arra következtetek, hogy az ókori egyiptomi szent macskák és az ókori egyiptomi koktélparadicsomok között lehetett valami szakrális rivalizálás.

A január óta tartó konyhai kísérletem eddigi eredménye azért szomorú, mert szerettem volna a blogban sorozatot gondozni a témáról, de most már bizonyos, hogy akármeddig is élek, a paradicsomok túl fognak tenni rajtam. Így legfeljebb ők írnak majd rólam, hogy pfuj, még csak száz éves és milyen romlandó!