Vegye meg bátran, nem fog engem megszólni érte! – mondta a néni a tiszafüredi piacon. Nem értettem a furcsa mondatot, pedig amikor megemeltem a konyhakész nyolc hetes csirkét és éreztem, hogy milyen súlyos, mennyivel sűrűbb a húsa mint ipari versenytársainak és milyen szépen természetesen sárga a bőre, gondolhattam volna, hogy tényleg nem fogom megszólni majd a nénit ezért. Mivel nem tudott visszaadni, megvettem még a 20 db. tojását is. Ehhez nem fűzött kommentárt, nem állította hogy bio, hogy gyönyörű a sárgája, hogy ökológiai gazdálkodásból van, hogy boldogok-e a tyúkok – a tojás az tojás, nincs mit ehhez hozzátenni. (25 Ft/db, csak bosszantásképpen mondom!)
Egyéb viszonylatokban is elaléltam a piactól. Pl. attól hogy egy kis standon is 10-15 féle paprikapalánta kapható, a paradicsomokról pedig hosszas előadássorozatot hallgattam végig. Meglepett, hogy mennyiféle szempont számít a megfelelő fajta kiválasztásánál. Meghatódtam az ismeretlen néni történetén, aki már harmadszorra veszi meg az évi 100 palántát, mert a vihar minduntalan tönkrevágja a kertjét, pedig ő a családi őröltpaprika-felelős, muszáj előteremtenie azt a néhány kilót. A palántaárus harmadszorra már nagyvonalú ajánlattal kedvezett a néninek.
A csirkével nem akartam sokat figurázni, gondoltam ha megsütöm, úgy érződik igazán majd az íze. Újkrumpli gőzben párolva, vajjal és (saját!) petrezselymemmel keverve, sült fokhagymagerezdek és (saját!) kaprommal készült mártás járt még mellé.
A nénit nem szólhatom meg. Becsületes üzletet kötöttünk, a szárnyas már sütéskor is kellemes illatot üzent, nem azt a vészjósló dögszag-utánérzést, amivel egyre gyakrabban találkozom a bolti csirkéknél. Térfogatvesztése normális volt, a húsa omlós és finom, élvezettel szopogattam le minden kis csontját. Magammal is kötök egy üzletet: eztán minden második csirkeevést kihagyok, az így megtakarított pénzt pedig falusi csirkére fogom költeni.
Nem szólhat meg senki ezért!
Egyéb viszonylatokban is elaléltam a piactól. Pl. attól hogy egy kis standon is 10-15 féle paprikapalánta kapható, a paradicsomokról pedig hosszas előadássorozatot hallgattam végig. Meglepett, hogy mennyiféle szempont számít a megfelelő fajta kiválasztásánál. Meghatódtam az ismeretlen néni történetén, aki már harmadszorra veszi meg az évi 100 palántát, mert a vihar minduntalan tönkrevágja a kertjét, pedig ő a családi őröltpaprika-felelős, muszáj előteremtenie azt a néhány kilót. A palántaárus harmadszorra már nagyvonalú ajánlattal kedvezett a néninek.
A csirkével nem akartam sokat figurázni, gondoltam ha megsütöm, úgy érződik igazán majd az íze. Újkrumpli gőzben párolva, vajjal és (saját!) petrezselymemmel keverve, sült fokhagymagerezdek és (saját!) kaprommal készült mártás járt még mellé.
A nénit nem szólhatom meg. Becsületes üzletet kötöttünk, a szárnyas már sütéskor is kellemes illatot üzent, nem azt a vészjósló dögszag-utánérzést, amivel egyre gyakrabban találkozom a bolti csirkéknél. Térfogatvesztése normális volt, a húsa omlós és finom, élvezettel szopogattam le minden kis csontját. Magammal is kötök egy üzletet: eztán minden második csirkeevést kihagyok, az így megtakarított pénzt pedig falusi csirkére fogom költeni.
Nem szólhat meg senki ezért!
