2009. december 23., szerda

Tervezte Ő, a Nagy Formatervező

A Nagy Formatervező leginkább a tengerhez vonzódott. Bár megbízatása három szintre szólt: föld, levegő és víz, valahogy mégis inkább az utóbbiban alkotott nagyot. Kéjesen húzogatta a csigák és kagylók vonalait, napokig elszöszmötölt a korallok ágacskáival, a rákok páncéljával és amikor alkotói csúcsán volt, akkor kanyarította oda a tengeri csillagot meg a medúzát.

A Föld-programban már alvállalkozókat vett fel, itt olyan dolgok keletkeztek, amelyek mintája vagy a levegőből vagy a tengerből jött, tehát többsége egyszerű koppintás. A Nagy Formatervező azonban még néha bele-belenyúlt a tervezésbe és időnként csak úgy a maga szórakoztatására a maga képére tervezett néhány kiváló alkotást. Hogy mire gondolok? Természetesen a dióra!


Törjük csak fel: belül ott van a két agyfélteke, a kanyargósan barázdált agy, felületén az agyhártya, majd a csontos koponya és végül a puha zöld, később barna fejbőr. Tartalmilag is tökéletes, teljes értékű táplálék, ki lehet húzni vele mindenféle nehéz helyzetet: katasztrófát, várostromot, koncertkörutat. Kár hogy a forró égöv szigetein nem terem meg, így hajótöréskor diótörésre ritkán kerülhet sor.

Nálunk a családi pagonyban a legtöbb termést adó fa furcsa piros színű diót terem. Ennek köszönhetően minden adventem és karácsonyom azzal megy el, hogy állandóan magyarázkodom a vendégeknek és a megajándékozottaknak, hogy "nem, nem én festettem meg a diót, ez ilyen fajta, nem, nem a blogokból vettem az új divatot, nem, nem Kínában gyártották, ne aggódjatok." (Ezúton kérem, senki ne írja meg kommentben, hogy te szerencsétlen, nem veszed észre hogy egy atomtemető van a kertetek alatt?!)

A folyamatos dió-ellátást tisztességes üzlettel biztosítom, a rokonok sarkában vagyok, hogy: Felszedtétek? Kiterítettétek? Szárazon van? Bezsákoltátok? Elvihetem? Elhozzátok? Van még? De nem kell ám sajnálni őket, egész évben jobbnál jobb diós süteményeket juttatok nekik.

A diótöréstől sokan tartanak, pedig nem árt néha 1-2 órára leülni és pucolgatni. Ez a tevékenység egy komplett lelki fitnesz (ezt a marhaságot valami női lapban olvastam). A kalapáccsal legalább gondolatban odacsapok azoknak, akiknek az életben nem merek, majd elmélázva vadászom a dióbelet. Negyedóránként két kézzel belenyúlok a dióbélbe és tapogatom egy kicsit. Kézi fitnesz – mondanám, de félek hogy valaki egyszer majd jól meghivatkozik és utólag szégyellni fogom.

Zserbó szelet (magyarul: Gerbaud)

Több régi szakácskönyv receptjét summáztam a saját receptemben. Mindenkinek ajánlom hogy bátran fogjon neki, mert a látszat ellenére könnyen elkészíthető és hihetetlenül kiadós. A fotó hiányos, mert a baracklekvár mellől hiányzik a ribizlilekvár. De csak a képről, mert a sütiben benne van.
A tészta:

Kevés tejben pici cukorral és a tetejére szórt liszttel megfuttatok 2 dkg élesztőt. 50 dkg lisztet összekeverek 8-10 dkg porcukorral, kevés sóval és belemorzsolok 10 dkg zsírt + 10 dkg vajat. Beleütök egy tojást, beleöntöm az élesztőt és annyi tejfölt amennyivel kellemesen selymes tésztagolyót tudok gyúrni. Ez kb. 1,5 dl. Négy részre osztom és letakarva állni hagyom a deszkán.
Ledarálok 25 dkg diót 15 dkg cukorral és előkészítek egy üveg barack- és egy üveg ribizlilekvárt. Lehet csak barackot is használni, de így finomabb szerintem.

Kivajazok egy tepsit (32x32cm). A tésztagolyókat egyenként ekkora téglalapra nyújtom. Belefektetem az első tésztalapot, erre baracklekvárt kenek és megszórom a cukros dióval. A következő tésztalapra már ribizlilekvár kerül és a dió, majd a harmadikra szintén baracklekvár + dió. A negyedik lap a tető, természetesen üresen marad. Ezt csak megszurkálom és betolom a mérsékelten meleg sütőbe (175°). Ott még sütés közben kel egy kicsit, szépen kitölti az edényt.

Amikor szép világosbarna színe lesz kiveszem és megvárom míg kihűl. Ha jó állapotban vannak a csuklóim és sok bátorság van a szívemben, egy deszkával átfordítom, hogy az alja kerüljön felülre. 20 dkg étcsokoládét megolvasztok gőz fölött, kevés olajat keverek bele, ezzel vonom be a tésztát. A hagyomány szerint lehet a már megdermedt csokimázra 1-2 kanál csokoládét csurgatni vékonyan, köröket, hurkokat rajzolva.


Diós kocka

A Lajos Mari - Hemző Károly féle „66 karácsonyi édesség” című könyvből lestem el (Aquila Könyvkiadó, 1999). Nem piros dióval ajánlják, de ezzel még szebb.
Ez a könyv is lassan megérik már egy beutalóra a könyvkötőhöz, és némi papírtisztítás is elkélne, ha a zsírt és ujjlenyomatokat egyáltalán el tudják távolítani.

A tészta: 25 dkg vaj, 6 tojás (a fehérjét külön felverve!), 20 dkg cukor, 10 dkg liszt, 20 dkg felolvasztott étcsokoládé, kevés só, kb. fél zacskó mézeskalácsfűszer vagy ½- ½ kk őrölt fahéj és szegfűszeg, 20 dkg darált dió.

180°-on sütjük. Amikor kivesszük a sütőből átforrósított és leszűrt baracklekvárral kenjük meg és hagyjuk kihűlni. 10 dkg étcsokoládét (szerintem 15-öt) 1 ek. olajjal megolvasztunk és ezzel vonjuk be. Felezett diókat nyomunk óvatosan a dermedő csokira és úgy vágjuk fel hogy egy-egy kocka tetején pont egy dió legyen.

7 megjegyzés:

Vesta írta...

Mintha egy kis Halloweent csempésztél volna a Xmasba :)

Nagyon boldog karácsonyt kívánok nektek,szeretettel!

Wienermädel + Co írta...

Ein wunderschönes Weihnachtsfest wünschen wir aus Wien!!

Cukroskata írta...

Ez remek. Nem tudom vegetÁriánusok mit szólnak a piros diónak álcázott agyhoz, de nekem nagyon tetszett.

Boldog karácsonyt.

nokedli írta...

valld be, kikísérleteztél itt valami csoda piros diót és markentingozni fogod itt jövöre;-) a zserbó viszont nagy kedvencem. sajnos eddig csak egyszer sütöttem és jól el is csesztem, azóta sem merek nekiállni megint.

Teakert írta...

Magyarul Gerbaud??? Talán Gerbeaud...

"saját levében" írta...

Igen, bocsánat.. De azóta fejlődtem ám!

http://sajatleveben.blogspot.com/2011/05/desszertes-hely-pesten.html

Anikó írta...

Ha jól tudom ezt a piros héjú fajtát nevezik bételdiónak, ez egy extra fajta, de teljesen normális dió, nem tudjátok ki ültette, mikor, és honnan került hozzátok??? Csak az érdekesség miatt kérdem:-)))