Pedig bemondta a tévé, hogy vigyázat, melegfront jön, meg hőségriadó. Talán azért nem jutott el hozzám a hír, mert a készülékünk hangerő-szabályozója (is) elromlott, így gyanútlanul indultam el szombaton reggel a piacra. Azt hittem, ez is csak egy szokásos hétvégi zöldségvadászat lesz. De nem az lett.
A padlizsános kofa magából kikelve panaszkodott nekem, hogy amikor vevők elmennek a standja előtt, belecsipkednek a szilva-halomba, és mennek tovább. „Mit képzelnek?! Én sem csipkedem meg őket!”
Egy sima napon csak hallgattam volna, de ahogy Toldinak a veszély, nekem a melegfront hozza meg a bátorságomat: „Ne haragudjon már rájuk, de értse meg, nagyon bizalmatlanok, az idén még én is csak éretlen szilvát kaptam ezen a piacon!” Erre ő: „de legalább köszönnének és kérdeznék meg, hogy megkóstolhatják-e?” Na, ebben egyetértettünk.
Ezt a témát ugyan így előadta a barackos hölgy is, ő a nyomkodást kifogásolta, mert „aztán ott marad kérem szépen az ujjuk nyoma, azt meg már a kutya sem veszi meg!”
Mellette árult a középkorú nő, akitől rendszeresen vásárolok, ő viszont nem szólt egy szót sem, csak rámkacsintott és ujjaival kettétört egy ceruzababot. Olyan meggyőzően pattanós hangja volt, hogy azonnal otthagytam a nyomkodós témát és furakodtam, hogy vehessek belőle 1 kg-ot. A hentesnél egy nő három kiló csontot kért, erre a bajuszos hentes incselkedve visszakérdezett, hogy „Csak?” - „Megölöööööm…” sziszegte vissza a vevő. Közben a kolléga, akitől kértem, hogy csontozza ki a karajomat, hosszas előadásba kezdett arról, hogy miként kell őrizni a csontot, míg elérkezik a csontleves ideje. Nem akarok nagyképűnek látszani, de ez információ nekem a spanyolviasz nóvumértékével volt egyenlő.
A virágos néni pontos földhivatali kimutatást adott elő arról, hogy hol és hány m²-es kertje van, melyikkel mi a probléma, ki, hol nem segít neki kapálni.
A melegnek tulajdonítottam azt is, hogy ilyen kiírást láttam a szilvakupacok tetején: „szájérett”. Meg hogy „Stanley-besztercei isteni”. Itthon utána lapoztam a Brehmben, de ilyen állat nincs. Arra sem emlékszem, hogy a Beszterce ostromában Stanley gróf nevű szereplő feltűnt volna valamelyik fejezetben. Növény viszont van, azt írják a könyvek, de csak simán „Stanley szilva”. Szájérett – ilyet sem találtam, pedig bőszen kerestem a szájceruza és a szajha szavak között. Lehunytam hát a szemem, hogy ne is lássam a táblákat, és hogy visszaképzeljem magam az augusztusi szatmári tájba, ahol biciklizés közben le-lehúztam a fejemet, nehogy a gyümölcsökből egyet is leverjek, és láttam, ahogy a szilvafák roskadozó ágait favillával támasztják alá. Egyszerű kék szilva él ott, belül mézédes, a magja kifordul, nem kell a húsról lerágicsálni. Nem szedik le éretlenül, nem adnak neki hangzatos nevet. Magáért beszél az íze.
A piacról hazafelé az egyik kereszteződésben még leordított egy BMW-s, de azt hiszem ez független jelenség a melegfronttól.
A babot megmostam, a végeit lecsipkedtem. Kevés olívaolajon és vízben megpároltam, némi fokhagymával. Tűzálló edénybe öntöttem. Besamel-mártást készítettem, csak egy tojással, szerecsendióval. Ráöntöttem a babra, majd bacon csíkokat fektettem a tetejére. Sütőben addig sütöttem, míg a szalonnák szép pirosak nem lettek.
6 megjegyzés:
tényleg döbbenetesen meleg volt! node szájérett?? :))
Ennek a babnak (a késznek) szinte érzem az illatát...:-)))
Vajon ez nem "az a" Stanley, aki "Beszterce ostroma" alatt találkozott Livingstone doktorral?
"Dr. Livingstone, I presume?"
:-)
De, de, az eredeti kéziratban még úgy volt, aztán a hazafias cenzúra kihúzta.
Grenadine, meg is kérdeztem hogy mit jelent a szájérett, valami olyasmit hogy ehető.(?!)
Szájérett. Ez tetszik. Ági
Ezt találtam a szakirodalomban:
"A frissen szedett, már majdnem szájérett gyümölcsöt kínáló gazdáknak lehetnek tartós eladási esélyei." (http://www.szaktudas.hu/uploads/text/68/agrarium2008aug.pdf)
Na. Jó hogy végre ilyen gyümölcs is eljutott a piacra!
Megjegyzés küldése