2011. szeptember 2., péntek

Egy király likőr


Számtalan hasonlatosságot fedeztem fel már jómagam és Napóleon között. A két legjellemzőbb a Marengói csirke és a Maraschino likőr szeretete. A szeretet kiteljesedését elősegítendő ajánlatos közel születni a Földközi-tengerhez, de ha ez mégsem adatott meg nekünk, akkor is ott a lehetőség az érintett országok leigázása utáni odaköltözésre. Kényelmesebb, ha sikerül rokonsági kapcsolatba kerülni egy kistermetű, de annál nagyobb ambícióval megáldott hadvezérrel, és csak idő kérdése hogy sikeres hadjáratai után mikor nevez ki bennünket Liguria királyának vagy a Ciszalpin birodalom fejének. 

A koronázásig magunknak kell a Maraschino beszerzését megoldani, de ez egyáltalán nem nehéz! Le kell menni Dalmáciába, ott beugrani az első samoposluživanjeba azzal az ürüggyel, hogy csak egy üveg vizet akarunk venni, majd kijönni a boltból, kezünkben a likőrrel. Pénztártól való távozás után reklamálni szerencsére nem lehet, ha megvette, hadd igya! (Egy 0,7-es üveg kb. 90 kuna.) Az üveg méretétől és saját fogyasztásunktól függ, hogy mennyi idő múlva kell ismét visszatérnünk dalmát földre. Én három ínséges évet húztam ki a legutóbbi üveggel, igaz, az 1 literes volt.

Ezt a likőrt eredetileg Zadar környékén készítették, mivel ott terem a jellegzetes marasca-cseresznye, de ahogy lenni szokott egy szemfüles olasz lenyúlta a receptet, így egy ideje már Olaszországban is gyártják. Szerte a világon megfigyelhető, hogy minden kifinomult italt szerzetesek vagy gyógyszerészek  találtak fel, a maraschino atyjai is dominikánus szerzetesek voltak és a XVI. században pattant ki fejükből ez a remek recept.

Tény, hogy az alkohol egészségtelen dolog, de a cseresznye nem az, sem a méz, amivel erjesztik a likőrt, és ez már mindjárt 2:1 az egészséges összetevők javára. Plusz ha hozzávesszük, hogy ami a testnek jó, az a léleknek is, és mivel ép lélek ép testben  szeret tanyát verni, következésképpen a finom ital előbb-utóbb tökéletes embert farag belőlünk! És vajon mire vágyik minden leigázott nép, ha nem egy testileg-lelkileg egészséges, kiegyensúlyozott királyra?


2011. augusztus 28., vasárnap

Paradicsom a forró bádogtetőn


Mi tagadás, a címet Tennessee Williams drámájából plagizáltam (Macska a forró bádogtetőn), melyből sikeres film is készült. Nálunk nem csak hogy macska és macskabagoly, hanem sok egyéb is van a bádogtetőn. Mindjárt maga a bádog, mely a lapos, enyhén lejtő tetőt fedi, megbotránkoztatva ezzel a cseréphívőket és a munka nélkül maradó nádfedeles vállalkozókat.

A fém fedél hátránya, hogy hangosabban szól az eső és a kényelmes járás miatt elég nagy a jövés-menés rajta. Néhány évi itt lakás után már simán meg tudjuk becsülni hány kilós és hány lábú élőlény sétálgat a fejünk felett. Az éjszakai vendégek karmai és körmei változatos hangokat adnak a fémen, így aztán horrorfilmek kikölcsönzése a videó tárból teljesen kiiktatható a családi költségvetésből. És ott van a legfontosabb, a konyhai világítóablak. Ez arra hivatott, hogy világosabb legyen a konyhában, és ha felnézek esténként lássam a teliholdat vagy valami tetőjáró állat érdeklődő pofáját, tappancsát alulról. Ellenben az istenek is belelátnak a fazekamba, ők pedig tudvalevőleg kérlelhetetlenebbek bármelyik étteremkritikusnál.


Mivel bérből és fizetésből élő ember nem tud napon szárított paradicsomot vásárolni magának, ellenben a garázstetős konyhakert ontja a zamatos paradicsomokat, megpróbálkoztam a tetős aszalással. Amúgy is az alternatív energiaforrások időszakát éljük, a fém tető pedig alulról is süti az aszalványokat. Már megvan a fejemben egy bizonyos aszalótálca vázlata, keresem hozzá a megfelelő asztalost, de addig is marad a tepsi. (Az asztalos a tálca elkészítéshez kell, nem aszalványnak!)

Sütőpapírt terítek bele, félbe vágom a nem lédús fajtákat, kikaparom a folyékony belsejüket, a tepsibe ültetem őket és megsózom. Így olvastam a talján szakirodalomban, ők meg csak tudják! Ha van 1mx1m-es géz azzal, ha nincs, egy nagyobb méretű mullpólyával takarom le a tepsit, már csak a nagy tetői forgalom miatt is. Ettől persze van némi kórházi hangulata a látványnak, de legalább steril a produktum, ha erre jár egy élelmiszer-ellenőr, semmit nem szólhat.


Kimászni a tetőre nem nehéz és kellemesen átmozgatja az embert. A leesés nem fenyeget, nálunk a kéményseprő akár le is heveredhet és kinyújtózhat, ha akar. Éjszakára behozom a tálcát, így 2-3 nap alatt megvan az eredmény: a víz kimegy, a nap bemegy a paradicsomba, fantasztikusan koncentrált ízt eredményezve.  Nagyon kellemes nassolnivaló, vagy olajban eltéve főzéshez, szendvicsekhez felhasználható.



A kikapart belsőt megsózom, egy kis fokhagymát reszelek bele, meglocsolom őrségi tökmagolajjal. Kiülök a teraszra, amit még véd a tető és az este kisült kenyerem pirított szeleteivel megeszem. Bele is lehet tunkolni a kenyérdarabkákat…
 

 Csillagtökök a bádogtetőn: itt!