2010. november 20., szombat

Doboztalan paradicsomos makréla


Nem friss hal volt, nem hajnalban fogták a plymouthi öböl déli csücskének harmadik beszögellésénél, az ívás után öt és fél hónappal. Nem én vittem haza a kikötőből, nem én pucoltam, így már sosem tudom meg hogy csillogott-e a szeme, nyálkás volt-e a teste, veres volt-e a kopoltyúja.
Sőt: testét zacskó fedte, amúgy gyönyörű csíkos bőrén jégkristályok csillogtak.
Sőt-sőt: órákig vártam hogy kiengedje szorításából a fagy.
Nagyon sőt: egy visszataszító kapitalista áruházlánc boltjában vettem.
Bevállalhatatlanul sőt: kifejezetten ezért megyek be oda, a fogyasztói társadalom könnyűszerkezetes szentélyébe, a bioételek megcsúfolójába, a tömegcikkek ránk ömlesztőjébe, a vak konzumidióták közé – akiknek eszébe sem jut, hogy vásárolhatnának a drága belvárosi ínyencboltokban vagy biopiacokon is – hogy bőrrel, fejjel, farokkal felszerelt tengeri halat kapjak. Az vesse rám az első gazdaságos kiszerelést, aki még sosem tett ilyet!

Doboztalan paradicsomos makréla

A makréla hazai élőhelye általában a konzervdoboz. Fajtái: makréla olajban, füstölt makréla olajban, makréla törzs ebben-abban, makréla paradicsomos mártásban.
Innen jött az ötlet, hogy áruházi halaimat belefektetem az sk. készített paradicsommártásba, amelynek alapanyagát sk. termeltem és így sütöm meg a halakat, csak még belekevertem a mártásba apró paszternák kockákat is. A mártás eleve rozmaringos és fokhagymás volt, de biztos ami biztos dobtam a tepsibe még egy rozmaringágat, és a sütés felénél, amikor egy nagy lapáttal óvatosan átfordítottam a halakat, rájuk reszeltem néhány fokhagymagerezdet.

Blinivel ettük, de inkább polentával kellett volna!