2014. június 14., szombat

Sarkvidéki és afrikai eredetű légtömegek

 "Recept": babapiskóta + eper + mascarpone tejszínnel, cukorral és eperlikőrrel kikeverve + csokireszelék

Két hete még pufajkában szedtük az epret a szedd magadon, miután rám szólt a szedd magados néni, hogy aranyos, nem lesz így egy kicsit hűvös magának? Anyám helyett. És valóban, az eperbokrok közötti hajlongás és guggolás sem pótolta a napfény melegét, az esős idő pedig nem pótolhatta a cukrot az eperben, de ezt én megtettem helyette. Eperszedés közben, megfázás ellen folyamatosan szedtem a C-vitamint: egyet a ládába, egyet a számba, egyet a ládába, egyet a számba. A ládában 21 kg eper lett a végén. De cukorhiány ide, sarkvidéki áramlatok oda, azt az eperillatot, ami az autóban keletkezett, amikor szállítottuk haza a termést, hát azt nem lehet leírni!

Azon a hétvégén, a lekváron kívül csak egyszerű epres édességeket készítettem, semmi hőkezelés, mert a legjobb ha önmagában esszük a gyümölcsöt, úgy ahogy van. Ezt a kijelentést a most induló meggyszezonra visszavonom, mert ilyenkor néha rummal és barnacukorral bolondítom meg a meggyet, és lehűtve eszegetem az afrikai levegőtől izzó teraszon.


Izzás Pünkösdkor is volt rendesen a Hortobágyon és a Tisza környékén. A növényzet viszont még gyönyörűen dús volt, a lovak nyakig álltak a legelnivalóban, a bivalyok akár vízi balettezhettek is volna a mély vízben. A nyalka legényeket, aki a pásztorversenyen mérték össze szaktudásukat és erejüket, nem zavarta a meleg, illetve dehogynem, csak nem mutatták ki, mert a nyalkaság mellett a dacos keménység is jellemző rájuk. A pásztorok főzőversenyén végigettük a szokásos menüt: birkapörkölt, szürkemarha pörkölt, slambuc -, majd este halászlé, hogy oldja valami a felgyülemlett zsírokat és visszapótoljuk a kerékpározás közben elveszített sókészletünket.







A gasztronómiai szaksajtóban mindig olvasható, hogy azon a környéken a tiszacsegei halászcsárda a legelismertebb halas intézmény, de ne legyen a nevem saját levem, ha saját érzékszerveim által nem ismerném fel a legfinomabb halászlét, amit szerintem a Patkós csárdában főznek arrafelé, már sok éve. Letettem mellette a garast, meg a Szép-kártyát. És a halászléből kikapcsolódásképpen meglátogattam egy halas blogger kollégát, aki a helyi halakat tálalja a nagyérdeműnek.