2013. április 2., kedd

A szerencsés halacska


Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer az északi Óperenciás tengeren egy kacsalábon úszó halászhajó. Olyan, de olyan szép volt, hogy a Napra lehetett nézni, de rá nem! Mivel egész évben úgyis sűrű köd lebegett a tenger felett, ezt a tevékenységet a halászati dolgozók szemészeti üzemorvosa sem ellenezte. Egyszer, egy ilyen szép ködös nyálkás napon, az egyik halász, aki a révkalauz legkisebb gyermeke volt és évtizedek óta a helyi cégnél próbált szerencsét, kifogott egy csodaszép halacskát. Miután kihúzta az összegabalyodott hálót, a hal vidáman vergődött a hátsó fedélzeten, repült ide-oda, majd kiugrott a bőréből. A halász felemelte és azt mondta neki: 
- Ide figyelj te hal, ma jó napom van. Tegnap este finom bundás tőkehalat ettünk chipsszel, a sör is jó volt, az asszony is kedves volt hozzám, tudod mit, most az egyszer lehet három kívánságod! 
A halacska ettől a hírtől még boldogabb lett, lelkesen tátogott, a farkával csapkodott ide-oda. 
- Jaj de jó! Mindig erről álmodtam, de azt hittem ilyen csak a mesében van! Az első, amit kérek, hogy ne dobj vissza ebbe a nagy vízbe, ahol állandóan kerülgetnem kell az olajfoltokat meg a nagy halakat. A második, hogy szeretnék igazi nevet magamnak, mert mindenki csak úgy szólít, hogy "tengeri hal". Harmadszor, nagyon szeretnék világot látni, külföldre kerülni, nagy hegyeket és völgyeket bejárni! 

A halász, ahogy az legalább a mesékben lenni szokott, megtartotta ígéretét. A meseszépen hangzó Heilbutt nevet adta neki, betette egy nagy fehér dobozba, dobott rá egy kis jeget és feltette a kamionra. A kamion bejárt hegyet - völgyet - külföldet. A halacska hegyet addig csak felülről látott, de ha megpróbált a völgyekbe lemerülni, anyukája ráripakodott: „meg ne próbáld, mert megesz a mélytengeri szörny!” Ezek a külföldi hegyek viszont elérhetetlen magasságban voltak, ráadásul a tengerszint felett. Az Alpokban végre havat is látott, de ez is csalódást okozott neki, mert erősen hasonlított a dobozban levő jégkásához. 

Szerencséjére, egy éppen arra járó halszerető gasztrokalandor rátalált, és sok-sok csengő-bongó eurókrajcárt adott érte. Csodaszép csillogó fóliazacskóba fektették, úgy bocsátották további útjára. Hogy ne változzon testhőmérséklete, új gazdája betette a síboxba, a sílécek és a hólapát közé. Ez sem volt túl érdekes számára, mert ugyanolyan sötét és hideg volt, mint a tengerben. Gurultak, gurultak hetedhét határon keresztül, mígnem megérkeztek. Dél körül a gasztrokalandor előkészítette a serpenyőt, kibontotta a fóliazacskót és a Heilbuttot  megszórta tengeri sóval, hogy az könnyebben vissza tudja pörgetni élete filmjét. 
- Itt a vége, süss meg végre! - ez volt a halacska negyedik kívánsága. 


Óriás laposhal petrezselymes mártásban, vadrizzsel

A halfilét nagyobb darabokra vágtam, besóztam és megcsöpögtettem citromlével. Később leitattam róla a nedvességet és lisztbe forgattam. A felhevített olajban megsütöttem az egyik felét, majd megfordítottam és egy darabka vajat dobtam mellé.
A vadrizst meggőzöltem.
A mártáshoz két csomó petrezselymet felaprítottam, rádobtam 5 dkg vajra és egy kis olívaolajra. Folyamatosan kevergettem, hogy az íze a hő hatására kioldódjon. Kevés lisztet szórtam rá és enyhén megpirítottam. 2 dl tejszínt és egy kis fehérbort öntöttem bele, habverővel elkevertem. Megsóztam, beforraltam és citromlével ízesítettem.