Szabadságot a gasztrobloggereknek!

Hogy is lehettem annyira balga, hogy azt hittem, egy gasztroblogger simán szabadságra mehet? Letészi a klaviatúrát, nyugodjék, aztán néhány csokis keksszel beül az autóba és meg sem áll a festői Svájcig? Ez kérem szépen lehetetlen!
Mert mindjárt útba esnek azok a fránya linziek! Elegendő csak találomra leparkolni pont azon a téren, ahol a bio vásár van és még szinte ki sem teszem megmacskásodott lábaimat a járdára, amikor rögtön a kezembe nyomják a „Kis főzőfüzet tavaszra” valamint a „Kis főzőfüzet nyárra” című könyvecskéket. Nem-nem, kérem, én ide pihenni jöttem meg a kultúrát magamba szippantani, hagyjanak békén ezekkel a főzőizékkel…de várjunk csak, mi ez itt, egy raklett gép? És ez a sajtos stangli…meg ez a sokféle házilekvár…és egek micsoda sonkák….Na kóstoljuk csak meg!

Tavaly ilyenkor Bécsben ittam egy melanzsot (mi mást?) és a cukros tasakocskákról értesültem arról, hogy 2009-ben Linz lesz Európa kulturális fővárosa. Ugye milyen hasznos dolog a kávézás? A pécsiek meg nemrég csukták be kedvenc cukrászdámat a Caflisht! (Most nagyon csúnyán nézek.) Linzről nem meglepő módon mindig a linzertorta jut eszembe. És a Jindrák-féle cukrászda, ahol az érdeklődők befizethetnek egy linzertorta-sütő tanfolyamra. Erről az élményről most le kellett mondanom, de megnéztem a legjelentősebb kiállításokat és ezt a kedves, nagyon emberi várost. Meg a Jindrákot.

www.linzertorte.at

Raclette, de még nem Svájcban

A szabadságra menés Svájcban már sokkal simábban ment, mert azt tapasztaltam, itt kevés stimuláció éri a magyar ember ízlelőbimbóit. Az indiaiakét meg pláne, akik mellettünk ültek egy luzerni étteremben és jelezték a pincérnek, hogy most már hozzon valami fűszert, amit rászórhatnak az ételre! Viszont a kis falusi éttermekben többféle rösztit ajánlanak, az egyikben elő is kaptam a jegyzetfüzetet, hogy kimásoljam az étlapról a kínálatot: sima, tojásos, sonkás, sajtos „überback” módra.

Országimázs

De ne legyek szigorú, hiszen ebben az országban tehettem meg azt a világrengető felfedezést, mely szerint az ementáli sajthoz az Emmen folyó völgyében („tal”-jában) értenek a legjobban. Ahhoz képest, hogy Brüsszelen kívül esnek, elég rendesen pusztulnak a környéken a hagyományos családi gazdaságok. Szomorú pillanat volt, amikor végre megtaláltam az egyik híres sajtműhelyt és bekukucskálva az ablakon akciós mosógépvásárt láttam. A szomszéd néni csak legyintett, hogy ezek már két évvel ezelőtt megszűntek, nem jó az információm. A kert végében álló gyönyörű sajtszárítójukat bevéstem a retinámba, ki tudja, ha legközelebb erre járok, talán már fittnes központtá lesz átalakítva. Jaj, gyorsan el kéne menni Appenzellbe és Gruyèresbe – ötlött fel bennem – mielőtt ott is végleg lenyomja a tejipart az elöltöltősök új generációja!

Tartály és völgy

Az emmentáliak szerencsére legalább skanzeni szinten őrzik a hagyományokat, így a hipermodern affolterni sajtkészítő üzem mellett megnézhettünk egy korabeli bácsit korabeli házában, aki éppen melegítette a tejet egy óriási kondérban. A tejet tehenekből nyerik (!) – ők egész nap dús füvet legelnek. Kezelés nélkül 32º-ra melegítik a nyers tejet, folyamatos kevergetés mellett.

Modern bácsi

Korabeli bácsi

A kis műhelyben megmutatták a már préselés alatt fekvő sajtokat. A bácsi egy füst alatt kiakasztott néhány kolbászt is a gerendára, hogy legyen mit harapni a sajt mellé.

Korabeli műhely

Formázva, szorítva, préselve

A szakirodalmat előpattintva 2,5 éves sajtot kértem a kóstolásnál és valóban jól tanultam meg a leckét, mert tényleg az volt a legfinomabb, bár a hároméves enyhén megingatott. A legfiatalabb négy hónapos volt, de azt liliomtiprás lett volna bekapni.
Hogy mennyit értek még a sajtok az autó csomagtartójában, azt még az is tudni fogja, aki majd tőlünk vesz használt autót!

Füstölés a ballanbergi skanzenben

Fejés után a Rigi hegyen, Tell Vilmos vadászterületén

Szárító, tároló, érlelő - sajtoknak