2009. augusztus 31., hétfő

Citromos lazacos spagetti garnéla nélkül

Fából nem kerekedhet vaskarika, de garnélarákos spagettiből lazacos, az igen.
Recept:
Nyugaton kalandozva ha lehet a Nordseenél eszem, mert gyors, finom és halas. Nem. Helyesbítek, mert halas, finom és gyors. Van nekik egy citromos spagettijük, amiben - valami miatt úgy emlékeztem, hogy lazac van. Annyira begyógyult a fejembe ez a változat, hogy azonmód vettem két lapra szerelt lazacot a bútorboltban és otthon nekiláttam.

A lazacokat (összesen kb. 25 dkg-t nyomtak) olívaolajon kevés vízzel megpároltam, majd villával szétnyomkodtam. 5 tojás sárgáját 2 dl tejszínnel elkevertem és közben megfőztem a négy embernek elegendő tésztát. Amikor megfőtt, leöntöttem róla a főzővizet, amit félretettem. A tésztát még melegen, de nem teljesen forrón összekevertem a tojásos lével és a hallal, valamint rengeteg apróra vágott petrezselyemmel, majd sóztam, citromoztam, kóstolgattam és egy kevés főzővizet visszakanalaztam rá. Tálaltam.

Miközben ettük, egyszer csak elkezdtem keresgélni benne a garnélákat. Túrtam, fúrtam, emelgettem a tésztakupacot, de hiába. Akkor már tisztán láttam, ahogy ülök a klagenfurti Nordseeben, kint esik a hó, bent meg garnélák bújócskáznak a citromos spagettiben.
Igen, azt hiszem előbb kellett volna visszaidézni a múltat, esetleg ránézni a cég honlapjára, aztán vásárolni. Na, majd legközelebb.

6 megjegyzés:

Piszke írta...

Nekem jó lesz garnéla nélkül is.

trinity írta...

Én bevállalom így, fél-feltéttel is:)))

Vesta írta...

Újabban kicsit szétszórt vagy, nem ? :)

Cukroskata írta...

Én jobban szeretem a lazacot, mint a garnélát, ezt ki is fogom próbálni

"saját levében" írta...

Kata, köszönöm hogy legalizálod a zabigyerekemet!

timus írta...

Most komolyan! Ha nem szólsz, hogy a garnéla kimaradt, fel sem tűnik senkinek! Amúgy köszi, hogy visszahoztad a tudatomba a halas tésztákat. :)