2009. november 13., péntek

Márton-napok kisbaltával, libakeksszel és sok-sok birssel

Márton az idén nálunk hétvégére esett és több napig tartott. A liba adott volt, azaz kapott, egyenesen a Hortobágyról. Sajnos nincs videokamerám, pedig ha felvettem volna a hétvége eseményeit, ma már a horror-vígjáték kategória első helyén szerepelhetnék a home-videó eladási listán.

Pénteken kivettem a mélyhűtőből az állatot, mire az eldeformálódott fiókok és a hűtő falai nagy nyekléssel visszaálltak eredeti állapotukba. Becipeltem a konyhába és óriási dörrenés kíséretében belecsúsztattam a mosogatóba, majd kiürítettem a fél hűtőt, hogy beférjen és ott olvadozzon felfele.

Szombatra félig olvadt csak ki, ezek szerint nagy testnek nagy a hőtehetetlensége. Elkezdtem kirángatni a hasüregbe tett alkatrészeket, ott volt szépen a lába, zúzája stb. Közben a fél kezem lefagyott, a bőrömet csúnyán megkarcolta valami, de nem érdekelt, újult erővel rontottam neki és hatalmas oroszlánüvöltéssel kitéptem a szívét! A kőre csöpögő vércseppeket a szorgos macskanyelv azonnal eltávolította.

Érdemes rákattintani, még Szent György napján fényképeztem

A liba nyaka a végighúzódott a pulton, elért egészen a tűzhelyig, ott kezdett volna éppen bekanyarodni, ha elegendően hosszú lett volna. Késsel mentem neki az egyik csigolyának, ez látszott a leggyengébb láncszemnek, de beletörött a bicskám. A csirkeollóm most került véglegesen a szelektívbe, már korábban ki volt mondva rá az ítélet, de eddig felfüggesztettem a végrehajtást. Futás a garázsba a kisbaltáért és négy határozott mozdulattal máris elvált a nyak a törzstől. Tudom, illett volna az első csapás után kegyelmet adni neki, na de akkor meg mit főztem volna a libalevesbe?! A nyakbőr lenyúzásakor többen kifordultak a konyhából, hiába kiáltottam utánuk, hogy most mi a franc van veletek, a töltött libanyak nemzeti hagyományaink legszebbike! A szárnyak levágása már gyerekjáték volt, de a fene egy meg, miért nem tudta a Teremtő a csirke anatómiai mintája alapján elkészíteni az egész baromfiudvart?

A megcsonkított egyed visszament a hűtőbe, az aprólékból pedig elkezdtem bűvölni a levest, közben a zsiradékot kisütöttem. A nyakbőrt eltettem későbbre, addigra már nekem is elég volt a sokkból. Vasárnap reggel besóztam, a hasüregébe majorannát hintettem és két nagy megtisztított birsalmát tettem, négyet a tepsibe mellé is raktam. 4,5 órán át sütöttem, főleg lefedve, a vége felé szabadon, de locsolgatva. Amikor megnéztem az eredményt, beláttam, okos voltam hogy csak két vendéget hívtam, mert lehet hogy ebből sem fogunk jól lakni, annyira sok zsír sült ki belőle. Nagy ügy, legfeljebb kapnak zsíros kenyeret lilahagymával!

Három birsalmát kockára vágva megpároltam fehérborban kevés cukorral, villával összenyomkodtam és a polentába kevertem. Némi céklát is pároltam balzsamecetben, a végén rájuk pirítottam kevés barnacukorral, hogy kicsit odakozmáljanak.

A levesbe a szakirodalom útmutatásai alapján maceszgombócot főztem.

Még szombat este sütöttem néhány libakekszet omlós tésztából, ez lett a libadesszert díszítése. Vanília és karamelles kávékrém került a pohárba, tetején a krémet taposó libuskákkal. Van ám kacsa-kiszúróm is! És most fedeztem fel, hogy pulyka is, de amikor éppen e felett örömködtem, egy hidegfejű műszakis kivette a kezemből a formát, megfordította és lesújtóan ennyit mondott: mókus.

Vasárnap délután a vendégek elmentek, attól kezdve semmit sem csináltam. A mosogatást bizonytalan időre elhalasztottam, a dermedt libazsír jótékonyan befedte a konyhát. Kora este elbújtam a (nem libatollas!) paplan alá – mint Márton az őt kereső követség elől – és gyorsan átaludtam ami még a napból hátra volt. Másnap reggel kiszámoltam, hogy jaj de jó, még 364-et lehet aludni a következő Márton-napig!

13 megjegyzés:

Vesta írta...

Mostantól példaképemnek tekintelek!

spajzcetli írta...

… ez újfent egy kedves írás volt!...
Ma ismét szellemi-lelki nyereséggel végeztem be a napot! Köszönöm!
(A „pürített birskompót házassága a polentával” bővebb kifejtésével megtisztelnél itt vagy priváti?...)

"saját levében" írta...

Bár zord a harc,
megéri a libát,
ha az ember az marad ami volt:
nemes, küzdő, szabadlelkű szakács!

Ez most jutott eszembe, de nagyon jó, nem?

fakanal írta...

mókus:)))))))))))))))))))))))))))))

lúdanyó írta...

Élvezettel olvastalak megint. Még Libaként is :)

Belinda írta...

Remekül szórakoztam, köszi! Most pár napig gondolatban mókusokat meg pulykákat fogok forgatni, és a zsíros kenyér lila hagymával is befészkelte magát, és alattomosan terjed, de megérte! :)

"saját levében" írta...

:)))))
Jaj, ez a zsíros kenyér, így este tízkor...hess-hess!

Cserke írta...

Mennyire jó, ha az ember tart a háznál egy műszaki beállítottságú egyént, hogy az jól lelombozza:)

"saját levében" írta...

Cserke, a helyes térlátás elengedhetetlen a konyhában!

trinity írta...

Ajaj-azt hiszem, másra hagyom az egész libuska feldolgozását, hogy így végigolvastam gyötrelmeid:)) De azért kóstolót, azt kérnék belőle:))Ha már ennyit dolgoztál vele!

Cukroskata írta...

Sl, folytatva, vagyis inkább megelőzve, de ez csak rólam szól és nem rólad :-)

S én, vén szakács, szívem fölemelem
S így üdvözlöm a mindig újakat:
Föl, föl, fiúk, csak semmi félelem.

Adrien írta...

Gyönyörű az az élő liba. Nagyon jó lett a fénykép!
Eszembe juttatta, hogy fiatal házasokként a garázsból és sufniból kialakított csepp lakásban laktunk. Ez egészen a kert végében volt. A szomszédok ilyen szép szürke jószágokat tartottak, és ezek mindig lecsipegették a borostyánt, amit oda akartunk telepíteni, hogy kissé tompítsa az átlátást. Amikor pedig hazaérkeztünk, hangos sziszegéssel, gágogással "üdvözöltek" bennünket.

És mókus-pulyka süti mikor lesz, érdekelne a forma. (Úgy látom többünket!)

"saját levében" írta...

Oké, egyszer megsütöm az egész állatkertet!