A pitabőrbe bújt bárány

Maradék bárányhús – ez az amiről csak álmodik az ember, hogy beletehesse a szendvicsébe vagy hogy ráforgácsolhassa a salátájára! Hogy csak dermedjen ott a hűtőben még pár napig! A kevésbé szerencséseknek csak egyszer egy évben adatik meg ez az állapot, így húsvét után. Azt hiszem, idén megérdemeltük ezt az ajándékot, mert a bárány beszerzése kemény küzdelem volt.

Hónom alatt egy összecsukott óriásesernyővel és iratmappával indultam bárányvadászatra. A hírre a piac iszonyú ellentámadásba lendült! Két hentesnél pl. egyáltalán nem volt kiszolgálás, az egyiknél a raktárban pakolgattak, a másiknál szolidan kávéztak. A bárányok meg csak hallgattak a pultban. Oda csoportosítottam erőimet, ahol a legkevesebb ellenállást és a legszebb húsokat sejtettem. Köszöntem és bejelentettem, hogy bárányhúst szeretnék. Erre az eladó zavartan elszaladt – talán az esernyőm ijesztette meg vagy a mappa miatt adóellenőrnek nézett – és kiküldött maga helyett egy okleveles bárányszakértőt. Vagy talán ő lehetett a fizetőhentes? Ki tudja. Tehát nekiálltunk az üzlet megkötésének, ami abból állt, hogy folyamatosan próbált lebeszélni arról a gyönyörű báránygerincről, amit kinéztem, de ami a végén mégiscsak az enyém lett. Ááá, nem lesz az jó, nehéz szeletelni, túl száraz, nem elég ízletes, vegyem meg inkább azt a (ronda és cafatos! – a szerk.) nyakban végződő másikat, de csak úgy hogy semmiképpen nem fordítja felém a másik végét. Megnyugtattam, hogy jó lesz nekem az a szép is, csak adja ide, megoldom majd a szaftosságát házi körülmények között és még fizetek is érte, nem is keveset. Nagy nehezen ideadta, tényleg nem keveset fizettem. Még hazafelé egy kapualjban lopva megszagoltam de mindent rendben találtam. Hogy miért nem akart megszabadulni ettől a húsdarabtól, azt máig csak találgatom.

Ezután két- vagyis húsvét után egy héttel a hideg báránysültet előkaptam és egy csontozókéssel minden létező húsdarabkát lefaragtam a gerincről, a bordákról. Apróra vágtam a húst és egy kis olívaolajon átpirítottam. Ó, azok a kis enyhén zsíros falatkák is milyen jól jöttek most! Nem kellett már fűszerezni, mert eredetileg rozmaringgal készült a sült, a pecsenyeléből pedig egy paradicsommártást rittyentettem, mindezt polentával körítve, de nem ez e poszt témája.

Hanem az, hogy Limara receptje alapján sütöttem néhány pitát és úgy csináltunk, mintha az utcán lennék: ebéd gyanánt mindenkinek a kezébe nyomtam egy gyros /kebab utánzatot, joghurtos szósszal, zöldségekkel, ahogy kell. A pita készítésénél megpróbálkoztam a rácson és a sütőlapon való sütéssel is (győzött a rács), a 220º-kal és a 200º-kal (győztes az előbbi), továbbá a tészta megfordításával (nem kell megfordítani). Mindenkinek ajánlom a kipróbálását, nagyon izgalmas, amikor a meleg levegő elkezdi felfújni a tésztát és sikerül minden hobbiszakács álma: lyukat sütni!