Lisztkaszt

Három helyen tartom a liszteket, aszerint hogy mit érdemelnek. Demokratikus kasztrendszer ez, hiszen nem az számít, hogy ki hova született, hanem az hogy ki mit tud? Azaz hogy sivár a sikér vagy sukár?

A száraz pincében kb. 10 kg-ot tárolok természeti- és humanitárius katasztrófák esetére, kiegészítve néhány zacskó szárított élesztővel. (Víz és tűz meg alkalomadtán csak kerül majd valahonnan!) Nem saját, hanem mások élettapasztalataira alapítottam ezt a stratégiát, bár mint az Öböl-háború kirobbanása előtti huzavona idején a sokat látott Terike nénitől megtudtam: háborús fenyegetéskor sót kell venni nagy mennyiségben. Tehát azt is tartok néhány kilót, remélem sosem tudom meg hogy miért. 

A konyhaszekrényben tartott univerzális liszt nem érdemel szót, azt csak előkapom ha hirtelen kell, rántáshoz, habaráshoz, lisztbeforgatáshoz. Az elit elkülönítve, a kamrában táborozik. Naná hogy közéjük is beférkőzött a külföldi, aki mindent jobban tud, szebb a csomagolása, euróért kelleti magát, pedig nincs benne semmi különös, csak ha belőle készítem a palacsintát, a család – megérezve annak gazdag ízét – felkiált, hogy nahát, ez sokkal finomabb mint máskor! Ahogy a kenyérféléknél is elhangzik a csodálkozás: ez ugye egy másik recept? A lisztjeim többsége persze itthoni termék: kenyérliszt, rozsliszt, rétesliszt, kukoricaliszt, graham és a többiek. De hogy igazából melyik a jó minőség, azt a fenti minőség-ellenőrző csoport jelezéséből tudom leszűrni, a tésztafélék nyújtásából, valamint az illatból, ami kiáramlik a sütőből.

Ehhez a kiflihez a teljes kiőrlésű rozslisztet átszitáltam, és a töretet külön szórtam rá, mert ettől olyan jó kis rusztikus hangulata lett Előzőleg a tésztába kevertem egy evőkanál olvadt libazsírt, mert kell egy kis íz-löket ezeknek a túl egészséges liszteknek, azontúl fulladás ellen is igen jó. Egy karácsonyi előbulira pedig Ízbolygó kacsazsíros perecét sütöttem meg, sok sós-lisztes mázzal, hogy legyen mit letörni borozgatás közben.

A zsírról jut eszembe, azt is mondta valamelyik idős rokon, vagy talán éppen a Terike néni, hogy amikor nehéz fellegek gyülekeznek a házaink felett, zsírban le kell sütni minél több húst vagy puccosabban szólva: konfitálni. Ilyen helyzetben hamar visszaállna a zsír becsülete, lemoshatná megalázott orcájáról a sok olaj- és margarinfoltot!

Ízbolygó receptje: ITT!

Teljes kiőrlésű kifli libazsírral

2 dkg élesztőt langyos, enyhén cukros vízben megfuttattam. A rozsliszt felét átszitáltam és a fennakadó töretet félretettem.

20 dkg finomlisztet összekevertem 20 dkg teljes kiőrlésű rozsliszttel, beleszórtam három csipet sót, az élesztős keveréket és egy púpos evőkanál libazsírt. Megdagasztottam, liszttel megszórtam és letakarva, langyos helyen fél órán át kelesztettem. Átgyúrtam, nagy körré nyújtottam kb. 4 mm vékonyra. Egy pizzavágóval 8 cikkre vágtam, feltekertem és sütőlapra helyeztem, húsz percig hagytam kelni. Bekapcsoltam a sütőt 190º-ra. Miután megkeltek, tetejüket megkentem langyos vízzel, de lehet hogy az olvadt zsír legközelebb jobb lenne, és megszórtam a törettel. Betoltam a sütőbe és megsütöttem. Valamilyen finom pecsenyezsír és a lilahagyma nagyon illik hozzá!