2013. április 21., vasárnap

A parasztmacaron


 

Ez a finomság az 
  • az élelmiszerek országába, 
  • a sütemények törzsébe, 
  • az aprósütemények osztályába, 
  • az édes aprósütemények rendjébe, 
  • a roppanós sütik családjába, 
  • a habcsókosok nemzetségébe, 
  • a felülmúlhatatlanság netovábbjának fajába tartozik. 
Latin neve: non plus ultra. 
Távoli oldalági rokona az olasz (vagy francia?) macaronnak. 

Szerkezeti felépítése: két kis omlóstészta-korong, melyeket a tetejükre nyomott habcsókmasszával együtt sütünk meg, majd kihűlésük után baracklekvárral ragasztjuk össze, szerkezeti és íz béli harmóniát teremtve ezzel. Ugyanis a ráharapáskor először a roppanós habcsókot érezni, aztán a habcsók enyhén átázott talpát, ami a tésztából áradó nedvességet magába szívta. A tészta erősen vajas, de beépíti magába a lekvárt is. Tehát a habcsók érzet után jön a tészta omlása a szájban, melyet jól lezár a barack íze. Még egy-két elmélyült rágás és a sokféleség teljesen betölti az ember száját. 

Bár a címben leparasztoztam szegényt, de ez nálam, függőkerti parasztnál, nem negatív jelző. Igazából azért tettem, hogy megkülönböztessem a mostanában felkapott távoli rokonától, és felhívjam a figyelmet arra, hogy itt a természetesség non plus ultrája figyelhető meg: ételfesték sehol, ahogy egzotikus krém és sosem látott gyümölcsök leve sem. Sőt, nincs napja, sem honlapja, nincs híres francia menedzsere, megtervezett arculata, sem pedig elkötelezett rajongótábora. Valamiért leginkább vidéki, sőt falusi vendégségben, lakodalmakon találkoztam vele, bár minden régi polgári szakácskönyvben ott van. 

Igazi, szó szerinti apró aprósütemény. Aki igazán komolyan veszi, egészen kicsi pogácsaszaggatóval szaggatja a tésztát és odaadóan pepecsel a habbal. Én úgy ismerem, hogy a hab a tetején inkább lapos, ezért miután rányomom habzsákkal az anyagot a tésztakorongra, nedves ujjal lenyomkodom a hab csúcsát. Míg egy 85 éves rokonom úgy tanulta, hogy kenőkéssel bele kell kapni a habba és csúcsot húzni felfelé. Az egyik régi szakácskönyvem szerint csak tojásmázat kell rásütni, (Móra Ferencné: csak „cukorjeget”), ezt úgy lehet elérni, ha nem verjük fel a tojásfehérjét, csak kikeverjük. Ha igazi és friss tojással dolgozom, akkor a tojásmáz is annyira felemelkedik, mint egy jobb testű macaron. Hiába koppintok nedves ujjal a fejére, felfelé tör, duzzad. 

Másik változata ennek a süteménynek, amikor a habba darált diót, mandulát kevernek, és azt púpozzák a korongra sütés előtt. Szintén baracklekvárral ajánlatos összeragasztani. Vagy ribizlivel. Vagy meggyel. Mindegy, felülmúlhatatlan, utolérhetetlen lesz akkor is. 


Non plus ultra 

15 dkg finomlisztet, 15 dkg réteslisztet, csipet sót, 8 dkg porcukrot, 1 tk. vaníliaesszenciát elmorzsoltam 10 dkg vajjal és 5 dkg zsírral. (Lehet csak 20 dkg vajjal is.) Két tojás sárgájával összegyúrtam. (Ha nem állna össze a tészta, hideg vizet kell hozzáadni.) A tésztát hűtőszekrényben kb. 1 órán át pihentettem. 

A sütőt 175º-ra bekapcsoltam. A tésztát késfok vastagságúra kinyújtottam és kis pogácsaszaggatóval korongokat szaggattam belőle, sütőpapíros tepsibe fektettem őket. A két tojásfehérjét felvertem, kb. 15 dkg porcukrot adtam hozzá, egy kk. ecetet és 1 tk. kukoricakeményítőt, tehát mintha habcsókot készítettem volna. A sűrű, lassan cseppenő masszát habzsákba töltöttem és minden korongra pöttyentettem egy kupac habot. Vizes ujjal lenyomkodtam a csúcsokat és a sütőben aranysárgára sütöttem. Ha nagyon barnulva, alacsonyabb hőfokra kell venni. Kihűlés után baracklekvárral összeragasztottam őket, kis papírkapszlikban kínáltam.  

7 megjegyzés:

phzs írta...

Off komment:
Most fedeztem fel az aktuális idézetben a Billiárd fél tízkort. Valószínűleg tudnám folytatni, egészen addig, hogy "sosem ízlett igazán". Nekem ez a könyv.... Elmondhatatlan.

Névtelen írta...

… számomra nem csak ez a hófehér kapszliba –mint valami nászágyba- ültetett légies „képződmény”, de maga az írás is finoman érzéki… Az összeragasztott habcsókos tésztafelek valamiféle primer androgün viszonyra utalnak. A lekvár a szexuson inneni-túli, magasabb rendű érzések „közvetítője”, a habkupolák pedig felfelé törnek, duzzadnak, hiába koppintasz a fejükre. Szóval, a két fél egyesítésével ismét helyreáll az ősi, „egylényűség” rendje. Szerintem nem véletlen, hogy a falusi eljegyzések, lakodalmak elmaradhatatlan édessége… :) (spajzcetli)

IZs írta...

Köszönöm a receptet, gyerek-korom kedvence, egy nagynénim sütött non plus ultrát, remélem sikerül visszahozni azt a régi ízt az unokáimnak:))

Susannicon írta...

Anyósom is nagyon tudja ezt...
Eddig azt hittem, hogy a saját találmánya. :-)

Torma Cauli írta...

Tudomásom szerint a GABISZ (Gasztrobiológusok Szövetsége) legutóbbi ülésén új névvel bejegyezte ezt a változatot: Non plus ultra var. sajatleveben. :-)

"saját levében" írta...

A tudomány és a hedonizmus találkozása a konyhaasztalon!

Zsuzsa írta...

Kérlek, nézz el a házam tája felé, virtuális virágcsokrot ajándékoztam Neked! :) :) :)