2014. október 17., péntek

Kofapszichológia


Fogynak a kereskedők rendesen! Hónapról hónapra csökken a számuk és hol van még az év vége! Na, nem járvány tizedeli őket, hanem ők maguk. Úgy viselkednek, hogy az ember nem tehet mást, mint kifordul a boltjukból, el a pultjuktól, majd előveszi képzeletbeli noteszét (mert az igazit nem cipeli magával és azt amúgy sem szennyezné be ilyesmivel) és rá, a nevükre odavés két vastag vonalat, egymást alaposan keresztezve . Ez annyit tesz, hogy „na ide sem jövök többé!”

Például ahhoz a zöldségárushoz, akit biztattam: nyugodtan tegyen a zacskóba néhány sárgább fürtöt is saszlából, sőt, egy bordót is! „Majd ha odaérek azokhoz a fürtökhöz. Mert sorban, egymás után adom” - mondta, de sajnos nem ért oda. Tőlem meg csak ennyi telt: „Azt hittem, hogy azok is eladók” Megalkuvó, a hiánygazdálkodásban szocializálódott vevőként elkullogtam onnan. Nem számoltam ki, hányadik vevő után kellene sorba állnom ahhoz, hogy pont a bordóhoz jussak.

A nemrég nyílt kenyérboltban 820 Ft-t kellett fizetnem, de csak tízezresem volt. „Nem tudunk visszaadni” - mondta kéjesen az eladó, akinek alig pár másodperce bocsátottam meg azt, hogy egyáltalán nem érdekelte melyik kenyérből és mennyit akartam eredetileg venni. Elővettem szociálpszichológia-tanárom tanítását, miszerint ilyenkor nem a vevőnek kell intézkedni és pénzt váltani, hanem a kereskedőnek, ezt pedig úgy adhatjuk értésére, ha csak állunk és nézünk bambán. Álltam és bambultam, közben átfutott az agyamon, hogy a tanárom mintha amerikai szakirodalomra építette volna a kurzusát. Mögöttünk mozgolódni kezdett a többi vevő. „Bankkártyával fizethetek?”- adtam fel a tanítást, mert addigra már éreztem, hogy el kell lépnem az amerikai mintától. ”Azzal nem lehet.” - jött a válasz. Még egyet bambultam, hátha mégis beérik a tudás fája. „Nem tud visszajönni holnap?” - kérdezte az eladó. „De - mondtam - csak ma is szerettünk volna vacsorázni”. Üres kézzel jöttem ki a boltból. 

A sok csalódás a kiskereskedőktől elhajt valamelyik önkiszolgáló élelmiszerboltba, mostanság már lassan csak egy bizonyos céghez, mert az egész környéket ők bitorolják. De ott meg olyan zenékkel bombázzák a vevők füleit, ami arra sarkall, hogy csak gyorsan végigsprinteljem a boltot, fizessek (bárhogyan!) és minél előbb elhagyjam a terepet, szolidáris pillantást küldve az üveges szemekkel néző pénztárosoknak. Állítólag a guantánamói börtönben is kínoznak zenével.



De nemrég megtört az átok! Egy isten háta mögötti piacon, egy csendes szombat reggelen, egy halk szavú kofától helyes, lapos lilahagymákat vettem. Annyit és olyat, amennyit és amilyet akartam. A vásárlás kellemes légkörben, teljes érdekazonosság mellett zajlott. Másnap megsütöttem a hagymákat, a formájuk miatt sokkal könnyebb volt bánni velük, a pecsenye mellett nagyon látványosak voltak. Pár nappal később megírta valaki, hogy már évek óta meghalt a szociálpszichológia-tanárom.



Sült lilahagyma

A hagymákat megpucoltam, a gyökerüknél laposra vágtam, hogy egyenesen üljenek a fenekükön. A tetejükön csillag alakú bevágást ejtettem úgy, hogy ne vágjam át a fejeket. Vajat és sót tömködtem a kitágított résekbe.
Egy tűzálló tálat kiolajoztam, abba ültettem a hagymákat. 200 fokos sütőben sütöttem, félúton némelyikbe rozmaring ágacskát tűztem. Néha meglocsoltam őket a a tálban összegyűlt vajjal és saját levükkel!


11 megjegyzés:

Zsuzsa írta...

"...állunk és nézünk bambán..."
(akárcsak én-szoktam közölni, hogy nyugodtan váltsák fel, megvárom! :)))
És akkor csodálkozik bárki is, hogy inkább letudjuk egy óra alatt a (kénytelen-kelletlen) "nagy-bevásárlásokat" a "nagy-boltokban", mintsem, hogy napi szinten vívjunk kisebb-nagyobb harcokat a piaci (legtöbbször korántsem őstermelő) árusokkal?!
Egyébiránt hagyma-rajongó (is :) vagyok-nagyon szívmelengető látvány számomra a sült-látványuk; sokszor készítek én is hasonlókat! :) :) :)

Névtelen írta...

Bakker. Ma láttam a Lehel piacon egy táblát, miszerint: Ha saját maga akarja válogatni az árút, akkor 200,-Ft felárat számolunk! Nagyon durva! Üdv, Berni

pinkóci írta...

Annyira ismerem amiről írtál!
És annyira utálom... miért kell úgy éreznünk, hogy szívességet teszünk nekik azzal, hogy vásárolunk? Képtelen vagyok felfogni, hogyan engedheti meg magának manapság BÁRKI, aki emberekből él, az efféle hozzáállást. Hát nem veszik észre, hogy még normális viselkedés mellett is annyi konkurenciájuk van, amivel nem tudják felvenni a versenyt?!

Őrület...

"saját levében" írta...

Az is szomorú, hogy sok kereskedőnek fogalma sincs arról hogy mit árul. Nem ismeri a krumpli-, vagy az almafajtákat. De mindenre azt mondja hogy nagyon finom, ilyet még nem evett, mézédes, ja és minden magyar!

Névtelen írta...

…piaci szükségleteim beszerzése közben –spajzcetlivel a kezemben- én is csak hökkenve állok az árusok standja előtt, amikor azok „városinak” néznek: Bellarosa krumplit Balatoni rózsának, ánizskaprot kapornak, Gála almát Jonagoldnak, görög oregánó palántát majorannának akarnak nekem eladni…

Planet Susannia írta...

Már csomagolták össze az árut a hétvégi piac terén, hogy átadják a helyüket egy rendezvénynek.
Akkor láttam meg a zsenge, kanyagós kis uborkákat egy ládában.
Kaphatnék egy párat még ebből?-kérdeztem az eladót.
Sajnos már nem, mert már elcsomagoltuk a kasszát - jött a válasz.
Csalódott arckifejezésemet látva azonban hozzáfűzte: Válasszon magának egy szépet. Ajándékba adjuk - mosolygott hozzá.

(Dél-Németország 2014.)



Hobbiszakács írta...

A piac veszélyes hely... Stockholm központjában, a Széna téren (Hötorget) Ali úgy átver, hogy észre sem veszed. Előfordult, hogy az ép, aranysárga rókagomba otthon szürke törmelékként került elő a zacskóból, és az átlátszó műanyag dobozban árult, több szögből megvizsgált eper penészes lett a hazáig vezető úton.


"saját levében" írta...

Hát akkor nem marad más, mint saját kertjeinkben termelni! Ööööö....

Csrke írta...

Pontról pontra.
Nálunk viszont jó sok éve rájött a legnagyobb zöldséges, hogy megéri neki mindent szedegethetősre kirakni.
És még normálisak is. Csak az a baj, hogy nem pörög azért annyira az áru, mint a piacon.
Én lassan lemondok a piacozásról, kivétel talán a szombati Csörsz utcai.

Névtelen írta...

évek óta halott?

Névtelen írta...

Pekingben bementem a henteshez, kértem tőle tizenöt deka bélszínt, kétszer átdarálva. A hentes mosolyogva levágta a darabot, kétszer átdarálta, becsomagolta.
– Házhoz szállítsam? – kérdezte.
Budapesten bementem a henteshez, kértem tőle fél kiló bélszínt, kétszer átdarálva.
– Fél kilót nem adhatok, csak egészet – mondta, de nem mosolygott.
– De nekem csak fél kiló kell – feleltem.
Megvonta vállát, akkor nincs üzlet.
– És nem is daráltam volna le – tette hozzá.
Így volt teljes a kép

Forrás: ÉS - LVI. évfolyam, 41. szám, 2012. október 12.
- odze -