Történt egyszer, hogy látogatóban voltunk frankfurti barátainknál, akik örömmel vették, hogy este én főzök. Azaz sütök. (Másnap ők készítettek egy finom kolbászvacsorát, klasszikus német kolbászokból, édes bajor mustárokkal, de erről majd máskor.)
A gyerekpopulációra és a közkívánatra való tekintettel a hagymás lepényemet adtam elő. Vettünk is lisztet a helyi boltban - bevallom a legolcsóbbat - mert arra minek költsünk? A tészta szépen megkelt, (ahogy itthon is), megsütöttem (ahogy itthon is), feltálaltam, beleharaptam, (ahogy itthon is) - de megálljunk! Megállt a számban a falat! Hihetetlen rusztikus gabonaíz terjedt szét ízlelőbimbóimon! Családtagjaim is feljajdultak és hitetlenkedve kérdezték: ez ugyanaz a recept, amit otthon használsz?!
A gyerekpopulációra és a közkívánatra való tekintettel a hagymás lepényemet adtam elő. Vettünk is lisztet a helyi boltban - bevallom a legolcsóbbat - mert arra minek költsünk? A tészta szépen megkelt, (ahogy itthon is), megsütöttem (ahogy itthon is), feltálaltam, beleharaptam, (ahogy itthon is) - de megálljunk! Megállt a számban a falat! Hihetetlen rusztikus gabonaíz terjedt szét ízlelőbimbóimon! Családtagjaim is feljajdultak és hitetlenkedve kérdezték: ez ugyanaz a recept, amit otthon használsz?!
Tudjuk, hogy a régi magyar búzafajták a háború után eltűntek, mert bár nagyon jó minőségűek voltak, alacsony volt a termőképességük. Az öregek szerint azóta nincs íze a kenyérnek, azóta nem lehet a rétest rendesen nyújtani. Manapság nincs háború utáni éhínség, sem szovjet export-kényszer, akkor nem lehetne rendes búzát termeszteni? Vagy a lisztet nem nagyon-nagyon feldolgozni? Én azt a megoldást választottam, hogy különösen a kelt tésztákhoz a bio-üzletekben beszerezhető sikérport adagolok (az enyém made in Österreich). Ettől már majdnem olyan, mint amilyennek lennie kellene.
Barátaink néhány hónappal később ellátogattak hozzánk. Hogy mit hoztak ajándékba? Finom német kávét? Csokit? Bort? Nem. Hat kiló lisztet! Kerekítettem is gyorsan egy kis nyelvtörőt: Ha hesseni liszt nincs, az osztrák sikérpótló-poros liszt is igencsak nagy kincs!
Ma vettem észre, hogy a lisztszitám meg "made in DDR":
Hagymás lepény
Ez egy sima pizzatészta, amelynek tetején sok-sok párolt hagyma fekszik, némi tejfölös tojáságyon.
Tészta: 40 dkg liszt, kevés só, langyos enyhén cukros vízben megfuttatott élesztő (3 dkg) és egy loccsintás olivaolaj. Hagyom megkelni, majd két cipóra osztom és kinyújtom lapos tésztává őket. Kivajazott alacsonyszélű tepsibe/pizzasütőre fektetem úgy, hogy pereme legyen a tésztának.
Hagyma: 4-5 nagy fej hagymát félbevágva majd hosszában vékonyan elszeletelek, nagyon kevés olajon megpárolom. Kevés vizet lehet adni hozzá, hogy ne ragadjon le. Nem kell nagyon puhára, csak úgy hogy ne ropogjon.
Tojás: 2 felvert tojás kevés tejföllel összekeverve, kevés sóval.
Összeállítás: A tésztára rákenem a tojásos keveréket, majd a lecsöpögtetett hagymát szétterítem rajta. Lehet rátenni sok apró bacon-szalonna kockát is!
Sütés: 170º-on, amíg megfelelő színe nem lesz. Tálalás: szeletekre vagy cikkekre vágom, és a tetejére még ilyenkor is lehet egy kis tejfölt locsolgatni.
Bejegyzések
8 megjegyzés:
Hát igen, már a liszt sem a régi!
Azért a hetvenesévekig még voltak jó lisztek, de akkor is már morogtak a szüleim, ez tény. Én a ferencvárosit veszem.
Üdv. Jozs.
A tanyavilágban, megvan az már vagy negyvenegy éve is, a tabdi mamáéknak volt egy kemencéjük. Búbos, ha jól gondolom, mindenesetre hatalmas hasa volt, fehérre meszelve, s a padkájára előírásszerűen oda lehetett kucorodni. Úgy emlékszem, hetente egyszer sütöttek kenyeret, de az frissen kitartott egy hétig. A dagasztásra emlékszem, meg a kendővel letakart teknőben puffadó tésztagömböcökre, meg arra, amikor a hosszú nyelű lapáttal kivették a kész kenyereket. Az aljuk kicsit bekormolódott, és vastag volt a héjuk, de az illatuk utánozhatatlan. A papa még áldást is mondott, amikor este az asztalnál megszelt belőlük egyet. Ő vetette, ő aratta a búzát is hozzá. A nők csak marokszedők voltak. Meg délben hozták a levest, az uborkát, s a friss kenyeret. Libazsírral, és lesütött hús zsírjával volt a legfinomabb. Meg a héja, ahogy szétroppant a szájpadlás alatt.
No, ezért is érdemes blogot csinálni.
Re-Ervin: Haladéktalanul fel kell találnunk a Digitális Ízmegőrző Portált!
Tömörített ízkapszulákat töltenénk fel egy parafenomenális szerverre vegeta kiterjesztéssel; persze csak regisztrált kóstolók férhetnének hozzá: letöltenék az állományt, az maga kicsomagolná magát, s már csak mikrózni kellene, vagy sparhelten, lassú tűzön kiengedni...
Szuper a blog és a hozzászólások is! A liszt-témához kapcsolódnék. Mi (anyósom és én) is a ferencvárosi malom lisztjét használjuk, anyám szerint (aki lisztellenőrként ment nyugdíjba, és nem ettől a cégtől), ez a legjobb. A tabdiiaknak is viszünk néha belőle. Sajnos a mintaboltjuk megszűnt egy hónapja, most a Ráday utca 31/K-ba költöztek.
Hajrá főzés, a képek szépek, többet is elviselnék belőlük.
A nagyapámnak nagy péküzeme volt, mígnem az ötvenes években "önként" felajánlotta a népgazdaságnak. Amikor a bolti kenyereket két kézzel összenyomta és megszagolta, mindig cinikus mosoly jelent meg a szája szegletében.
Én is a ferencvárosi lisztre sküszöm. Ócska ősi flaszterkoptató családból származom, úgyhogy megszeppenve olvastam a közvetett és közvetlen emlékeket régi szépés jó kenyerekről. Gyermekkoromtól csak a barna kenyeret szeretem. Akkor még (ötvenes, hatvanas évek) lehetett azért jó kenyeret kapni Pesten is. Persze nem arra gondolok, amikor a látszólag megnyugtatóan ruganyos kenyeret másnap megcsodálod milyen átalakuláson tud átmenni. Elég a kést megmutatni a "kenyérnek" és legnagyobb csodálkozásodra atomjaira omlik szét. Most nem térek ki a puffasztott zsemlékre. Köszönet a jó receptekért, képekért, remek stílusért.
Megjegyzés küldése