2008. augusztus 4., hétfő

Diós pite bakter módra

Mostanában valóságos díjeső hullott rám: Kreatív és Yumyum. Napmátkától és Cserkétől. Egy díj, az lehet hogy csak véletlen, na de kettő? Abban már lehet valami! Úgy érzem, mintha hájjal kenegetnének – még jó hogy nem vagyok vegetáriánus. De ha objektívan nézem a trófeákat és a blogot, mégiscsak rá kellene már szolgálni! Sütni vagy főzni.

Íme ez a diós szelet, aminek nem tudom a hivatalos nevét, pedig békebeli sütemény. Így örököltem. Számomra ez igazi nyári süti. Nyáron döbbenek rá, hogy milyen sok dió van még itt-ott zsákokban, és vadul nekiállok fejbe koppintani őket. Amit nem használok fel a közeljövőben, bezacskózva a fagyasztóba fektetem, nehogy avasodni kezdjen.

Nyári azért is, mert jól bírja a meleget, a szállítást, hordozást. Kényelmes viselet buliban, strandon, kerti partin, tízórais dobozban vagy csak lazán otthon. A képen szereplőket Miskolcra vonatoztattam egy dobozkában, két rétegben egymásra rakosgatva. Kibírták a mozgólépcsős lökdösődést, és azt, amikor a vonaton beléjük rúgott egy útitárs, később szintén ő borította fel a hátizsákomat a kalaptartóban. Nem számít, a célcsoport nagy örömmel ette így is, lehet, hogy a megpróbáltatások még hozzá is adtak az ízéhez.

Én is kibírtam, hogy az említett útitárs beszámolóját hallgassam, és próbáljam megérteni őt, jeltolmács nélkül. Fogainak száma ugyanis egyenes arányban állt udvariassági szintjével. Amíg csak beszélt, elvoltunk, helyette is megszűrtem a szavakat, s közben nem mélyedtem vissza a kezemben levő könyvbe, nehogy megsértsem. Aztán eljött a perc, amikor kérdezett valamit. Előrehajolva, kezét a térdére támasztva várta a választ. Rémületemben elő akartam kapni a dobozt, hogy megkínáljam, mert amíg az omlós tésztát majszolja (fog nem kell hozzá), időt nyerek. De aztán úrrá lett rajtam az önzőség, és inkább szintén előrehajolva, bólogatva azt válaszoltam, hogy „hát, igen!”
Bejött! Elégedetten hátradőlt!
Azért van egy kis lelkiismeret furdalásom. Mi van, ha azt kérdezte Hatvannál, hogy „ugye ez már Miskolc?”


Diós pite
(két linzertészta réteg között van egy diós, kakaós tojáshab réteg)

32 dkg lisztet (jó, nem? Végre nem kerek a világ!) 15 dkg vajjal elmorzsolok (zsírral az igazi), teszek bele egy sütőport, csipet sót, 1 tojást és kevés tejet vagy hideg vizet hogy összeálljon. Ekkor már bekapcsolom a sütőt, középmelegre. Amíg a közepét kikeverem, a tészta pihen.

Töltelék: 4 tojás sárgáját összekeverek 16 dkg porcukorral (ez rímel a 32-re!), 2-3 teáskanál kakaóporral, 1 vaníliás cukorral, fél citrom reszelt héjával, kevés rummal. A fehérjéket felverem és lazán összekeverem az előbbi masszával. Végül 20 dkg darált diót teszek bele.


A tésztát két részre osztom, az egyik egy kicsit nagyobb legyen, ez kerül alulra. Kinyújtom a két lapot, 25x40-es kivajazott tepsibe fektetem, úgy, hogy az oldalait is befedje a tészta, kb 2 cm magasan. Kicsit megszurkálom. Beleöntöm a masszát, majd a kisebbik lappal lefedem. Itt nem lehet hibázni, elsőre el kell találni, hogy hova teszem, a masszán nem húzogatható már a tészta. Ekkor is megszurkálom és betolom a sütőbe. Lassú tűznél sütöm.

4 megjegyzés:

"saját levében" írta...

Azóta megtaláltam Móra Ferencné süteményes könyvében, ott is diós pite a neve. Ő nyolc tojással nyomja.

Renata írta...

Kár hogy ennyi sok tojás kell bele. De majd próbálkozok kitalálni valamit.
Az összekötő szövegeid meg elképesztőek :))))

Névtelen írta...

Férjemék családjában Csokis pite néven fut. Itt jegyzem meg, hogy totál rákattantam a blogodra. Volt egy délután múlt héten amikor idetévedtem, és azt vettem észre, hogy hirtelen este lett, és én még mindig téged olvaslak. Tatin

"saját levében" írta...

Kedves Tatin! Ennek nagyon-nagyon örülök! Írok még, hogy reggelig kitarts!