2009. február 9., hétfő

Féloldalas

Íme, megsütöttem a karácsonykor kapott báránybordát. Kicsit besóztam, a sütés felénél pedig rozmaringot adtam hozzá, valamint két fej fokhagymát (héjában!). Lefedve sült, csak a vége felé vettem le róla a fóliát. A bárányhús omlós és ízletes volt, éreztem rajta a szikes talaj valamennyi füvét, levelét, virágát, a pusztai szél simogatásának hatását. A bioságot nem éreztem, azt csak a tudatomban tároltam.

A rozmaringgal igen sok bajom van. Ha bent nevelgetem, rövid időn belül elsatnyul, levelei elszíneződnek. Ha kiültetem, akkor meg egy vendég kutya rendszeresen rápottyant, a macskák meg ráspriccelnek, fetrengenek rajta (rozmaringos masszázs?). Mindezt látom a konyhaablakból, de mire kirohanok, már régen oda a bokrom konyhakészsége.

Felajánlottam nekik cserébe az összes fűt, fát, bokrot, de rendületlenül a rozmaringhoz vonzódnak. Meg kell várnom, míg a bokrom túlnövi a négylábúak mar- vagy farmagasságát, ez az egyetlen védekezési mód. De hogyan, ha a minden télen kifagy szegény növény, mert nem túl mediterrán a kertünk mikroklímája? Jöhetne már az a rettegett globális felmelegedés!

3 megjegyzés:

Zsuzsi írta...

Jót nevettem:-) Nálam is a kutyák irtották ki.

Hobbiszakács írta...

A stockholmi konyhaablak(om)ban immár hat éve él cserépben egy rozmaringbokor. Jamienek hívjuk. Igénytelen növény, egy kívánsága van, mégpedig az, hogy simogassam. Néha jól meggyömöszölöm, ilyenkor a lakás megtelik az illatával. Szerintem túl fog élni...

:-)

Palócprovence írta...

:))
Én csak kiváncsiskodom:

http://palocprovence.blogspot.com/2009/02/mi-lennek-ha.html