Mivel a tészta rejtélyes íze csak a kifőzés után dőlt el, olyan feltétet találtam ki ami mindkettőhöz megy: kapribogyós szardíniásat. Nem kevés olívaolajon megfuttattam néhány ajókát és két magjától megfosztott chili paprikát – hátha mégiscsak paradicsomos a tészta. Merészen belekevertem egy nagyobb doboz natúr szardíniakonzervet, 1 ek. sós lében eltett kapribogyót és két gerezd összezúzott fokhagymát. A végén durvára vágott petrezselymet szórtam rá, tetejére mozzarellát tépkedtem.
A tészta íze összességében leginkább PIROS volt. És hurrráááá!!!!!!! Csípős is! Az alap csípősség mellé időnként bejelentkezett a paprika, a sós kapribogyó szétpukkant a fogaim között, vidám szardínia rajok hancúroztak a szájpadlásom alatt, majd a mozzarella semlegesítette az ízkavalkádot, de csak azért hogy ismét nekifuthassak a következő falatnak. A bor is jól csúszott mellé és valahogy még a kikötő felől fújó szél illata is felidéződött az orromban. Sajnos a főzés után kicsit kifakult a spagetti, de úgy is megközelíthetem a dolgot, hogy ezek szerint színfixálót nem tettek bele. Mondjuk ez nem is volt jelezve a csomagoláson, sem kívül sem belül.
3 megjegyzés:
Kék ízt miben találnál? Régóta vágyam a Roald Dahl féle boszorkány-nedv (ne nevezzük nevén) kivitelezése, üde édesség formájában.
…na, végre!...
(ma délutánra kaptam időpontot az addiktológustól. Már mondom is le…)
Nahát, azt a pincért megnéztem volna magamnak!
Megjegyzés küldése