2010. július 27., kedd

Cukkínis haltekercs


Ez az utolsó előtti segélykiáltásom. Még van néhány méter a közelítő cukkíni indák és a ház között. Még ki tudjuk nyitni az ajtót, de már nem sokáig. Még bírom rezzenés nélkül, ha valaki megjegyzést tesz a többtenyérnyi levelekre. Még nem gond hogy rekkenő hőségben is hosszú nadrágban kell behatolnom a növények közé, különben agyonkarcolnak. Még csak kicsit súgnak össze a hátam mögött azok, akiknek bocsánatkérően odaajándékozom a felesleges termést.

Még van olyan nap, hogy csak 2-3 példányt szedek le, mert egyébként 5-6-ot szoktam. Fogalmam sincs hogy honnan nőnek, hogyan lehetséges hogy előző nap még sehol semmi, másnap pedig ott nyúlnak, tekeregnek – éretten, vastagon? Még úgy is, hogy a virágokat rendszeresen tizedeljük. Ezeket nem riasztja el semmi. Mit nekik gyomnövények, kánikula, recesszió! Csak nyomulnak és nyomulnak. Egymást is lenyomják, a sima haragos zöld a genetikai uralkodó a világos csíkossal szemben.


Az egyik kiváló védekezési mód a cukkínis haltekercs. Már hallom is, hogy na persze megint a halak, de azt mondom, hal nélkül lehet élni, de minek? Az ételhez bármilyen hal alkalmas, amiből viszonylag hosszú és vékony filé nyerhető. Ez itt most nyelvhal, de édesvízi is megteszi, készítettem már pisztrángból is. Ez az étel nagyon csiklandozza a kreativitást, lehet kombinálni sokféle fűszerrel, zöldséggel.


Cukkínis haltekercs

A filéket enyhén besóztam és citromlével meglocsoltam. A cukkíniket hosszában kb. 3 mm-es csíkokra vágtam (a héját természetesen rajta hagytam!) és gőzpárlóban néhány perc alatt előpároltam. Tepsiben, vagy nagyobb serpenyőben is meg lehet félig párolni, lényeg hogy ne essen szét, de hajlítható legyen.
Tűzálló tálat kiolajoztam, a halra ráfektettem egy csík cukkínit és óvatosan feltekertem. A tekercseket a tálba állítottam, úgy hogy egymást megtámasszák, ne nyíljanak szét. 8 tekercs készült.

A mártás, amelyben megsül:
A. verzió: 3 dl tejszín + 2 tojás + 2 reszelt fokhagymagerezd + kapor apróra vágva
vagy
B. verzió: főzök egy tejszínnel dúsított besamel mártást és ebbe teszem bele a fokhagymát, kaprot, de mehet bele szerecsendió, petrezselyem, kakukkfű is, ki mit szeret.

(Én utóbbira szavazok, mert szerintem ez finomabb, a tojásos „csőben sütés” viszont azért jó, mert a halból és a cukkíniből is sok víz jön ki, a tojás pedig szilárdít.)

A mártást ráöntöttem a tekercsekre és 180°-on kb. 50 percig sütöttem. Köretként párolt rizs, kuszkusz, vagy főtt krumpli illik hozzá. Ital: fehérbor.

18 megjegyzés:

Vesta írta...

Ismerem ezt az életérzést, a rokonok a mai napig szörnyülködve emlékeznek vissza a pár évvel ezelőtti töktermésemre! De hallal nem próbáltam elsütni :(

ex-Hobbiszakács írta...

Egy tipp a hitchkocki hangulatban megforgatott, tejszines szószban rotyogó tzukkinis haltekercshez: jó sok póréhagymával és valamiféle füstölt ízzel lehet felturbózni. Füstölt kolbászkarikák kíválóan alkalmasak erre. Más csak semleges ízű, reszelt sajttal kell jól megszórni. Deklarált halutálók kedvenc eledele. (Nem kell megmondani nekik, hogy van hal is benne.)

:-))

"saját levében" írta...

Hohóóóhobbiszakács! Akkor hol marad a hal íz, amiért élek-HALok?

Piszke írta...

Az én cukkinijaim sztrájkolnak. Sárgák az irigységtől...

Kata írta...

Én éppen ma akadtam ki a zöldségesnél cukkini ügyben, mert nem átallottak 350, azaz háromszázötven kemény forintot elkérni egy kilóért...mondtam, hogy július végén nem is szeretem a cukkinit ennyiért. És akkor jössz te és írod, hogy rövid idő alatt megnő....brrrrr!
Pedig ez a halas cucc nagyon jónak tűnik!

Cserke írta...

Ha szörnyen gondban lennél, még ennél is jobban, hogyan ritkítsd meg, tudok küldeni pár meztelencsigát.
Garantált a siker.

csíki sándor írta...

Cukkinivel jelenleg én is jól állok. Vélhetőleg valamiféle ex-Hobbiszakács féle, fajta étel lesz a végén a maradékból, talán tésztával, esetleg csőben sült étellé konvertálódik. :)

Attilajukkaja írta...

Ez a poszt nagyon a szivemhez szol! A stilusa pedig rendkivul elvezetes.
Amikor meg idos szuleim birtak a kertet, en is elveztem a friss zoldsegek es viragaik adta fantasztikus lehetosegeket. Apukam "szolgakent" vetette el az altalam idegen orszagokbol hozott magvakat, amelyek novenyeinek egy harmada igen jol is erezte magat a kertunkben. De az oreg meg a padlizsantol vagy a lucullus paradicsomtol is idegenkedett az elejen (olyasmi az o falujaban nem volt). Azota mar a szeme sem rebben, ha a cukkini viragjat tomom meg vagy mangoldos-kecskesajtos-kortes lasagne-t keszitek ebedre. Szivesen megeszi, mert izlik neki es tudja, hogy masnap birkaporkolt lesz ebedre :o)))

Attilajukkaja írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
Attilajukkaja írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
Attilajukkaja írta...

Bocsi a triplazasert. :o))))
Egy kezdo technikai hibaja....

Attilajukkaja írta...

Hobbiszakacs porehagymas receptjet szivesen kombinalnam a leirtakkal. Az egeszseges kompromisszum hivekent enyhen fustolt sajttal szornam meg, kolbasz kihagyva.
(Igaz, meg emlekszem Hobbiszakacs lazacos-kolbaszos receptjere, ami nagy sikert aratott a csaladban. De a szerzonek igaza van abban, hogy egy lagy cukkini-feher hal recepthez az agressziv izek nem passzolnak. Inkabb egy prosecco/pezsgos szoszt kepzelnek ala. Porehagyma johet!)

"saját levében" írta...

Kedves Attilajukkaja! Ha a mangoldos-kecskesajtos-körtés lasagne receptjét ide beböknéd, sok olvasónak szereznél örömöt vele! Már csak a gondolata is erősen megdobogtatta a szívemet!

Attilajukkaja írta...

Kedves "saját levében"

Nagyon kedves vagy :o)
En alapjaban veve egy pesco-ovo-lacto vegetarinaus vagyok (Joan Goodal-tol szabadon), ezert mindenfele sajat recept kitalalasara vagyok predesztinalva. Magyarul, nincs mas valasztasom, minthogy a magyar korulmenyekhez igazitsam a sajatos etrendemet. Innen jon a kortes-sajtos-mangoldos lasagne-m is.
Aki mar csinalt lasagne-t, az tudja, hogy egy vekony besamell szoszra kell ratenni az elso reteg tesztat. Utana teszem ra a vekonyra szeletelt kortet, keves morzsolt sajtot es ha a sajt nem eleg nedves, akkor meg egy kis besamelt. Utana kovetkezik a mangoldos-sajtos reteg. Itt lehet juhturo, kecskesajt vagy feta sajrol is beszelni. En barmelyik ketto kombinaciojara eskuszom,...
A mangoldot elotte egy kis hagyman megdinsztelem, utana osszekeverem a sajtkeverekkel. A szerecsendio egy elengedhetetlen fuszerezese a csodanak. Ne feljunk egy cseppel tobbet tenni ra, mint gondolnank. Lehetoleg mi reszeljuk ra az egeszben arult szerecsendiobol!
Ezek utan mar csak be kell fejeznunk a lasagne-t azzal, hogy meg egy reteg tesztat teszunk a toltelekre. Azt is boven megkenjuk besamellel es megszorjuk sajttal.

A korte csak egy lazito anyag. Nem lesz tole edes az etel. Megis atjon valahol a kellemes aromaja. Ajanlom a husos lasagne-t keszito szakacsoknak is!

ex-Hobbiszakács írta...

Ez a paradicsommentes lasagne felcsigázott. (Régen nagyon szerettem a paradicsomos ételeket, ma már nem jövünk ki egymással. Sajnos a krumplival sem.) Hm... Talán a pizzában is lehetne helyettesíteni a paradicsomot... vagy nem?

"saját levében" írta...

Szegény "ex svensk Hobbiszakács", maradnak a halak, a rákok és húsgolyó! A nem paradicsomos pizzát én is kezdem egyre jobban preferálni!

Attilajukkaja, köszi a receptet, a körte, sajt, mángold együtt sokat ígér! Ki fogom próbálni! Hajrá mángoldosok!

spajzcetli írta...

… röstellem, de az én halas ízvilágom a paprikáslisztben megforgatott, rostonsült, majd kaporágak közé rétegezett keszegektől a paszírozott alaplével készült halászléig tart. Közte semmi!.. Jó, jó!, bárminő vizes élőlényt megeszem –a múltkor a görögsaláta mellé egy halom rostonsült feketekagyló került az asztalomra. Finom volt, ízletes, eltelős, de nem csúsztam az asztal alá a gyönyörűségtől… (Bezzeg egy félmaréknyi csülköspacal!...) :))

Zuzuka írta...

találtam cukkinit a telken, kicsit elbújtak, a serdülők pedig megrohadtak a sok víztől, de a maradékból megpróbálom elkészíteni ezt a finomságot. most.
éééés, be tudtam jelentkezni végre:)