2010. július 30., péntek

Vacsora E. emlékére


- Bocsánat, szabad?
- Persze, menjen csak! Vigyázzon, kicsit hideg a víz!

- Igen. Én azért lassan belemerészkednék.

- Régóta jár erre a strandra?

- Igen, régóta.

- Tudja, hogy szegény Elemér holttestét pontosan ott találtuk meg, ahol most maga áll?

- Valóban?

- Igen. Két napig kerestük, harmadnapra kisodorta a víz. Szegény! Ismerte?

- Nem.

- Az ötvenes-hatvanas években nagy vitorlásélet volt itt! Ismerte a családot?

- Nem, annyira nem régóta járok ide.

- Szóval ez az Elemér átvette a hajót és nekivágott a tónak. Vele volt az unokatestvére is, de ő tényleg a rokona volt ám! A többi férfi is mind azt mondta a kis hölgyekre, hogy az az unokatestvérük, de az Elemér nem hazudott.

- Igen. Hát akkor én megyek is!

- Persze. Menjen csak! Kicsit hideg. Szóval elkapta őket a vihar és felborultak. Jaj, előbb kellett volna leereszteni a vitorlát! Az uram mindig mondta neki! A kis hölgyet odakötözte a hajóhoz, ő meg elindult segítséget kérni, de sajnos rossz irányba.

- Hát igen, nehéz tájékozódni egy balatoni viharban!

- Nehéz bizony, és főleg úgy hogy elvesztette a szemüvegét. Jaj, ez a hínár olyan undorító! Ezek a mai gyerekek állandóan felkavarják az iszapot és feltépkedik a hínárt! Bezzeg mi ilyet sosem csináltunk gyerekkorunkban!

- Mi igen! A hínárt a meztelen hátakra dobtuk. Az iszappal dobálóztunk, matracokból készítettünk erődöt, onnan tüzeltünk. Egyszer még egy aranygyűrűt is találtunk.

- Szegény Elemér, olyan nagy jövő előtt állt! Ő volt a társaság középpontja. Mit is mondott? Hogy nem ismerte?

- Sajnos nem.


És ekkor határozott mozdulattal beugrottam a vízbe. Gyakori és erős tempókkal úsztam befelé, mert már nagyon fáztam. Jóval a bóják után jutott eszembe, hogy ha lenyúlnék az iszapba, talán kezembe akadna szegény Elemér szemüvege is.

A Balatoni Halászati Zrt. örvendeztetett meg azzal, hogy a balatoni városka élelmiszerboltjának mélyhűtőpultjában fagyasztott keszeget találtam. Furcsa csomagolásban adták elő a méretes halat, csak a törzse volt benne, négybe vágva. A feliraton ez állt: „balatoni finomságok”. Paprikás lisztben megsütöttem balatoni módra és mángoldos krumplival dalmáciai módra tálaltam.
A fehérboros poharat a tó valamennyi áldozatának emlékére emeltem.

8 megjegyzés:

ex-Hobbiszakács írta...

Négybe vágva? Hm... Biztos, hogy keszeg volt? Az elmondtak alapján akármi akadhat a hálóba...

:-)

Gabah írta...

áááááááááá...
és megvetted...és meg is etted!

"saját levében" írta...

Csak kicsit megdőlt a kezemben a paprikás üveg...

Névtelen írta...

szegény E! sajnos idén is sok az áldozat:(
az a hal... :)
vadászom a mángoldos recepteket, idén kezdtem el termelni a telken, jól jön egy-két ötlet, köszi.
zuzu

Vesta írta...

Bátor vagy, büszke vagyok Rád!

lúdanyó írta...

Kissé hátborzongató!

Notburga írta...

Még jó, hogy nem nyúltál le az iszapba. Ki tudja, mibe akadhatott volna a kezed...
A mángoldos krumplit nagyon szertjük. Holnaptól lesz szerencsénk hozzá ;-)

Planet Susannia írta...

Ez valóban megtörtént vagy egy Örkény-egyperces?