2010. augusztus 25., szerda

A gonosz palántaárus visszavág!

Egy szép nap reggelén kiment a szegény gasztroblogger a konyhakertbe és hát uramfia, mit lát! A csípős paprikái nem pirosak lettek, hanem feketék! Napsütésben lilásak. Ó, jaj, pedig hogy mondta az az ártatlan arcú palántás, hogy vigye csak el, ha szereti az erőset, jó lesz ez, meglátja! El is vitte szegény, hónapokig gondozta a növényeket és most ezt a csúfságot kell nézegetnie. A padlizsánok fetrengenek a röhögéstől, a csigák hanyatt dobták magukat és nem tudnak hasra fordulni. Na de mi legyen a mese vége?

  1. hősünk leszedte a paprikákat, megfőzte, megsütötte és megette. Azóta is boldogan élne, ha meg nem halt volna rögtön az első falat után.
  2. hősünk beszaladt a gardróbba a szkafanderéért és sugármentesítette magát. Kihívta telefonon a KFKI szakembereit.
  3. hősünk átlátott a szitán! Persze, hiszen azt az imént mosogatta el. Rögtön tudta, hogy ez csakis a klónparadicsomok műve lehet. Mit műve! Bosszúja!
  4. hősünk leszüretelte a termést és azóta is csodás fekete leveseket főz.
  5. hősünk, nyakában a fekete paprika füzérrel berontott Kalocsa főterére, ahol a lakosság sikítva menekült az óvóhelyekre.
  6. hősünk megkapta "Az év növénydizájnere" díjat és csodás szerződésekkel halmozták el.
  7. hősünk még aznap bejegyeztette az új hungarikumot „Nigra Paprika” néven és fesztivált szervezett, amire sajnos csak boszorkányok és további gonosz és még annál is gonoszabb palántaárusok jöttek el
Egyéb javaslat?

26 megjegyzés:

Planet Susannia írta...

Ez aztán klón a javából, de melyik növény DNS-éből nyerték a fekete színt?
A padlizsán csak ne röhögjön.
Nagyon gyanús ő nekem....

Notburga írta...

Jó, akkor nem vagyok egyedül... Én is hasonló cipöben járok. A vicc az, hogy én a palántákat itt, Ausztriában vettem. (Talán itt is járt a palántaárus?)

sajtkukac írta...

cheminte:-) gyönyörűűűű! Nem lehetne nálad feliratkozni valami kora-reggeli hírlevélre? Jobban indul a nap ezek után :-)

Sajtkukac írta...

az értelmetlen szó a kommentem elején a szóellenőrzésből keült oda.... biztosan féltékeny lett a paprikára.... :-)

Palócprovence írta...

:DD

grenadine írta...

azt hittem, azt akartad írni hogy chipotle:)
ez egy nagyon trendi mexikoi fekete paprika, ugyhogy a kéretik rehabilitálni a nagyvonalú palántaárust!

Makka írta...

Nem pánikolni!
A paprika a karotinoidok (béta-karotin, kapszantin, kapszorubin, lutein, zeaxantin, kriptoxantin stb.) színező hatása miatt lehet sárgától kezdve egészen a nálad előforduló lilásfekete is. A kapszantin és a kapszorubin pirosra érő fajtákban a sárga festékek mennyiségének tízszeresét is elérheti.
A török konyhában előszeretettel használják ezt a lila változatot.

szepyke írta...

Nekem kell egy ilyen, de szééééép!
És mennyire csíp? 0-100-as skálán hova sorolnád? Jaj, gyönyörű egy darab!

Alexa Christi írta...

8. A meghökkent gasztroblogger megkérdezte a paprikát: hát Te meg ki vagy? A paprika boldogan válaszolt: Soy el pimientón lila mexicano... de a padlisan tanítani kicsi magyart, úgyhogy szólítani engem Bíborkának.
Nagyon megörültek egymásnak és megfőzték együtt az első güvecüket. Azóta is szép barátságban élnek, és "bejárták" együtt a világ konyháit!

.... kiderült a palántaárusról is , hogy nem is olyan gonosz...:-)

"saját levében" írta...

9. ...a paprika bevallotta,hogy valóban összefeküdt a padlizsánnal, s szerelmi mámorukat csak fokozta a garázsból felszálló kipufogógáz.

Alexa Christi írta...

"saját levében": XD

Alexa Christi írta...

9. folytatása.....a nászból hamarosan termés lett, a kicsinyeket a gasztroblogger benevezte egy castingra Hollywoodba, ahol híres színészpalánták lettek, a Klónok visszatérnek című scifiben. A maszkmesternek ítélt Oscart a gasztroblogger kapta meg:-)

Piszke írta...

Szerintem akkor is jobb lesz, ha a palántaárus meghúzza magát, fogalma sincs milyen az, ha rászáll egy gasztroblogger!

Egyébként a fekete (vagy lila) paprika igen hasznos: nem kell magyarázkodni, ha kommentírás közben odakap a lecsó...Hát ez ILYEN színű, édesem...!

Névtelen írta...

itt a piacon is rárulnak ilyet

nóri

cricri írta...

Nekem is nagyon tetszik! Én még sosem láttam ilyet. Nem lehetne kapni a magjából?

ex-Hobbiszakács írta...

Sötétben minden paprika fekete...

:-)

ex-Hobbiszakács írta...

"Soy el pimientón lila mexicano... de a padlisan tanítani kicsi magyart, úgyhogy szólítani engem Bíborkának.
"
Ez a kézenfekvő magyarázat (is) nagyon tetszik :-)

"saját levében" írta...

Tegnap este megkóstoltam egyet! A csípősségi skálán (1-100) a nullát éri el, sajnos, tehát tényleg becsapott a palántás. Egyébként vékony húsú, de nem különösen érdekes ízű. És fogalmam sincs hogy mikor számít érettnek.
Magot küldök, persze, írjátok meg a címeteket a sajatleveben@gmail.com-ra, de aztán mosom kezeimet!

szepyke írta...

Ha mosod kezeidet, akkor mégis csípnie kell...:))) Nekem még mindig nagyon tetszik, anno amikor életemben először láttam fekete tulipánt, abba is rögtön szerelmes lettem!:)
És még mondják színekre, hogy a természetben nem fordul elő.. bruhahaha

Cserke írta...

Ezelőtt kb. 10 évvel láttam ilyet először, a biopiacon árulta egy pasas. Az nagyon finom volt, mindig kisebb tusa alakult ki a standja körül a lila paprikáért.
Sajnos hő hatására elvész a lilasága, de ne legyünk maximalisták, ugye.

Névtelen írta...

Elvezetes kis poszt :o)
De miert nem lett csipos a paprika?
Amugy egyetertek Makkaval, a paprika szine akar egy fajtan belul is valtozhat attol fuggoen, milyen a vegyi osszetevok aranya. Errol most megsem hiszem, hogy chipotle lenne, mert az altalaban a fustoles alatt nyeri el a fekete szinet. Vannak fajtak, amelyek eretlen allapotban meg sotet lilak (pl. a perui Acrata), de aztan kipirosodnak. Az Acratanak azonban nem ilyen az alakja (sokkal keskenyebb). Ez engem inkabb egy pasilla-ra emlekeztet, aminek a lilas valtozata valoban kevesbe eros, mint a zold,...pedig a zold is csak kozepesen csipos. De annak sem ilyen az alakja (az meg szelesebb). Szoval kivancsi vagyok a megoldasra :o)

Nem vagyok mesterszakács írta...
"Hollywoodba, ahol híres színészpalánták lettek"
Hat, ettol kesz lettem :o))))))

Attilajukkaja

BirgánAndi írta...

Jaj, ne bántsátok szegény palánta árusokat. Az én anyukám is palántákat nevel késő téltől kora nyárig a piacra. Az egész manővert úgy kezdi, hogy a sok pici amgot elszórja egy földdel teli fa ládikába. Természetesen tűz bele papírkát, hogy tudja mit vetett bele. Hát ez a papír a hetek múlásával szétázik a gondos locsolás következtében,. Így amikor kis poharakba ültette át anyukám az 5-6 centis növénykéit, csak tippelgetett,hogy vajon melyik milyen fajta.

Névtelen írta...

Tatin:
En is jartam mar igy. Aztan rajottem, hogy muanyag tablacskakra kell irni a cuccost, nem papirra. Muanyag tablacskat pedig rengeteg kidobando csomagoloanyagbol lehet csinalni.
De szerintem ez a papiros eljaras rendben is van mindaddig, amig nem penzert arulod a portekat. Amig csak magadban tanakodsz, hogy mit is, hova is ultettel, addig ezen mindenki csak jovialisan mosolyog. De mihelyst ezt aruva teszed es hasznod keletkezik belole, onnantol kezdve ez mar nem tevedes, hanem atveres.

Névtelen írta...

Bocsanat. Az elozo beirasomat elfelejtettem szignalni:
Attilajukkaja

Ági írta...

Nekem se csíp a fekete, és nem is akar pirulni!

Névtelen írta...

ez is lehet akár:

http://www.chiliszoszok.hu/spd/738901/Black_Hungarian